Home Szabadidő Bulvár Gyereket akar a 39 éves Polyák Lilla 16 évvel fiatalabb szerelmétől!

Gyereket akar a 39 éves Polyák Lilla 16 évvel fiatalabb szerelmétől!

Bár sok a két­kedő az Ope­rett Szín­ház új sze­rel­mes­párja körül, a fi­a­tal szí­nész, Gö­möri And­rás Máté biz­tos kap­cso­la­tuk­ban, és mi­előbb közös kis­ba­bát sze­retne.

Nagy port kavart, amikor néhány hete kiderült, Polyák Lilla beleszeretett a nála jóval fiatalabb Gömöri András Mátéba. A kétkedők talán most elhallgatnak, hiszen kiderült, a színész szándékai nagyon is komolyak, és családot tervez a Lillával.

Gyereket akar a 39 éves Polyák Lilla 16 évvel fiatalabb szerelmétől!
Már a családtervezésnél tartanak

„Együtt tervezzük a jövőt. Nem a korkülönbségtől függ egy kapcsolat működőképessége. Kérdés számomra, miért borzolja a kedélyeket, ha a nő az idősebb?

Nem kötöm korhoz a gyermekvállalást, nem tartom magam túl fiatalnak. Konkrétumokat még nem beszéltünk meg Lillával, de gondolom, ahogyan eddig minden, ez is korán eljön majd az életemben”

– mondta Borsnak Gömöri, aki hamarosan végleg átköltözik Polyák Lillához.

„Olyan komoly lett a szerelmünk, hogy ugyan még megvan az albérletem, de nem sokáig, hiszen úgyis Lillánál töltöm az időmet.Ő a legcsodálatosabb nő, akivel valaha találkoztam „ – áradozott a színész.

Forrás: Ripost

Exit mobile version
Megszakítás