0.4 C
Budapest
2023. december. 7. csütörtök

Gyerek tárcsázta a segélyhívót, fegyvert szorítottak az anyja fejéhez

Dátum:

Megosztás:

A szülők részegen vitatkoztak, elfajult a veszekedés.

Kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emelt a Tatabányai Járási Ügyészség egy anya és annak élettársa ellen, miután a nő kilencéves gyereke segélyhívón kért segítséget, mert szülei ittasan erőszakosan viselkedtek egy januári éjjelen – közölte a Komárom-Esztergom megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Reszl Ildikó a közleményben azt írta, hogy a vádlottak vértesszőlősi házukban a nő egyik férfi rokonával italoztak. A nő és a rokona összeveszett, és előbbi pofon ütötte a férfit, akinek emiatt vérezni kezdett az orra. A nő élettársa ezután gáz-riasztó fegyverrel kezdett hadonászni, egyet lőtt vele, és a nő fejéhez tartotta a fegyvert, azzal fenyegetve őt, hogy lelövi.

A gyermek ekkor az édesanyja kérésére éjjel fél 12 után telefonon bejelentést tett, mire a rendőrök kimentek a lakáshoz – tette hozzá.

Sem az anya rokona a könnyű testi sértésért, sem a nő a fenyegetés miatt nem élt magánindítvánnyal. Az ügyészség azonban kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emelt a nő és élettársa ellen, valamint indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a vádlottakat, a férfitól pedig kobozza el a riasztófegyvert.

Forrás: Ripost

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Tökéletes célpont 2 – videó

A második részben is folytatódik az embervadászat. Ezúttal Burma dzsungeleiben és Thaiföldön. A visszavonult harcmûvész Wes Baylor (Scott Adkins),...

Videóra vettek egy horrorisztikus keddi gázolást Solymáron, keresik a sofőrt

A német rendszámú BMW-s sérült kocsival, fékezés nélkül hajtott tovább. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Két embert gázolt...

A babérlevél antioxidánsként segíti a vesék egészségét

Napjainkban is sokan használnak a húsételek készítésekor, sütésekor babérlevelet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nagyon sok előnnyel...

Konyhai- és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak! Nemes cselekedet, köszönjük a rászorulók nevében is!

Nélkülöző családok juthatnak a mindennapi életet megkönnyítő készülékekhez Budapest, 2023. december 6. – Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi...