16.3 C
Budapest
2022. május. 21. szombat

Gyenesdiás bemutatása

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Gyenesdiás bemutatása

Gyenesdiás (több mint 3000 lakos) 100 km-re Magyarország nyugati határától, a nyugat-balatoni régióban, a Balaton partján, a Keszthelyi-hegység lábánál fekszik 18,5 km2 területen. A település szomszédos Keszthellyel, a kultúr várossal és Hévízzel, a világhírű gyógyfürdővárossal.

A mai község életét elsősorban a turizmus határozza meg, ami a Balatonnak, a Keszthelyi-hegység természeti környezetének, kirándulóhelyeinek, a környék látnivalóinak, a helyben kiépült turizmus-infrastruktúrának és a helyi lakosság vendégszeretetének köszönhető.

A település története

A község területén már az újkőkorszakban (Kr. e. 3500) is éltek emberek, de a római kortól egyre több régészeti emlék bizonyítja gazdag múltját.
A közeli Fenékpusztához (Valcum) kapcsolódóan népes kolónia élt itt. A „Keszthely kultúrához” (római eredetű népesség) kötődően jelentős régészeti lelet került elő ő egy 301 sírt tartalmazó 1400 éves temető A temetőt 630 táján nyitották meg, amikor a környéken élő keresztény népességet egy polgárháborút követően az avarok katonai felügyelet alá helyeztek. A tágabb környék katonai vezetőjének és családjának Gyenesdiás volt a szálláshelye, ők temetkeztek ide. A lelet különlegessége, hogy a 660 körül elhunyt katonai vezető sírja érintetlen maradt a sírrablóktól, ez az első hitelesen feltárt középavar sír az egész Kárpát-medencében. Ennek köszönhetően a „Gyenesi Főnök” holtában többet utazott, mint életében ő különböző múzeumokban mutatták be (Ausztriában és Németországban is).

A községben feltártak honfoglalás-kori magyar temetőt is.
Gyenesdiás területén három község volt, amelyek közül a legkorábbi az Árpád-kori Falud. Szent Erzsébet templomát 1333-ban említik először, de ásatások révén megállapították, hogy a XI. századtól lakták e települést. A falu 1408-tól Rezi várának tartozéka, 1427-ben kerül a Gersei Pethő család birtokába. A falut a törökök 1548-ban felégették, de a XVII. századig még lakott volt. 1686-tól már folyamatosan puszta, szántóit, legelőit dézsma, ill. bér fejében a szomszédok használták. 1739-ben Festetics Kristóf megvásárolta, 1785-ben szántóból, szőlőből, legelőből, rétből és erdőből állt. Templomának romjait a helyi lakosok a XIX. században elbontották, hogy maguknak templomot építsenek. Helyét 40 éve még egy halom jelezte, ezt azonban a Faludi utca építésekor elbontották.

Az Önkormányzat a honfoglalás 1100. évfordulója kapcsán egy emlékoszlopot állított a középkori temető helyén, közel az egykori templomhoz ő az elpusztult Falud község emlékére.

Gyenest, a mai község nyugati részét, 1696-ban mint Falud szőlőhegyét említik. Neve a Dénes személynévből származik. 1807-ben az itteni szőlőbirtokosok kápolnát kívántak építeni a szőlőhegyen. Ekkor a kőért elbontották az egykori Falud Szent Erzsébet templomának még álló romjait. Az építés ekkor meghiúsult, mivel Festetics György a „maga fundusán felépíteni nem engedte”. A templom végül 1826-ban klasszicista stílusban felépült Festetics László támogatásával. Leánya szentjének tiszteletére Szent Ilonának keresztelték. Diás, a mai község keleti része, nevét valószínűleg az itt honos dióról kapta. 1341-ben említik először, mint a Lőrinte nemzetség birtokát. A XVIII. század közepéig több család birtokolta, majd a Festetics családé lett vétel útján.

Gyenes és Diás 1840-ben egyesült önálló községgé. Az első népszámláláskor, 1869-ben már 948 lakosa volt, fejlődése azonban a század végéig igen lassú.

A lakosság számának növekedése 1890-től vált gyorsabbá, aminek egyik oka az 1889-es filoxérajárvány volt. A járvány után a kipusztult szőlőültetvényeket, présházakat, pincéket letelepedők vásárolták meg, konyhát, szobát toldottak hozzá.

A községben 1871-től iskola is működött az egykori, 1763-ban épült dézsmaház, majd kocsma (ma óvoda) épületében.

A mai Gyenesdiás kedvező fekvésével Balaton-part, Keszthelyi-hegység, Keszthely és Hévíz közelsége, a község és a környező települések gazdag látnivalói, remek klímájával nyaranta a 830 napsütéses óra, gyakran 25 °C-os Balaton víz, enyhe, hosszú ősz, változatos turisztikai vonzerőivel, kínálatával fürdés, vízi sportok, vitorlázás, horgászat, lovaglás, íjászat, lövészet, természetjárás, magyar kultúra, visszatérő kulturális- és sportrendezvények, folklór, gasztronómia, stb. A vendégszeretetével ideális célpont minden korosztály számára, színvonalas és nem utolsó sorban árban is kedvező nyaralási lehetőségre.

Gyenesdiás turizmusa

A nagyközség idegenforgalmi jellegének kialakulása 1905 és 1907 között kezdődött, amikor a település két fürdőegyesületének köszönhetően strandok épültek. A mai község életét is elsősorban a turizmus határozza meg,

A fürdés, strandolás mellett számtalan vízi sportra (vitorlázás, csónakázás, evezés), horgászatra és szabadidős tevékenységre is csábít a Balaton és környéke. Kipróbálhatja itt többek között a lövészetet (skeet, futóvad), lovaglást, sportolhat (tenisz, kerékpár, röplabda, futball, stb.), jeep- és quad túrákon vehet részt. A természetet kedvelők, a bakancsos turisták számára a Keszthelyi-hegységben adottak az erdei gyalog és kerékpártúrák lehetőségei. A település és a környék számos kulturális, sport rendezvény kínál szórakozási lehetőséget, de meglátogathatja a térségben található műemlékeket, várakat, látnivalókat, gyógyfürdőket.

A 2003-ban megalakult Gyenesdiási Turisztikai Egyesület minden a turizmust érintő kérdésben nagyon fontos szerepet tölt be a. Az egyesület megalakulásával olyan alulról építkező turizmusirányítási rendszer jött lére a településen, amelyben a felelősség és a döntéshozatal a turizmus tényleges szereplőinek kezében van.

A településen aktív horgászegyesület működik Gyenesdiási Horgász és Vizisport Egyesület néven. Az egyesület 1993-ban alakult 30 taggal. Akkor egy kis tárolóépülettel rendelkezett a helyi strand mellett, a csapadékvíz elvezető árok torkolatában kb. 15 csónak elhelyezése volt biztosított. A tagok összefogásával, Hóbár János szervezésével az itteni kikötő közel 100 férőhelyesre bővült és egy 60 m2-es tároló és közösségi épület épült. Széchenyi Terv-es pályázat keretében elnyert 4 millió forintos támogatással, 2004-ben újabb tároló és szociális épület létesült 5 millió Ft értékben.
Időközben a helyi önkormányzat – központi pályázati forrás támogatásával – az alsógyenesi strand mellett 128 csónak elhelyezésére alkalmas kikötőöblöt alakított ki. Az egyesület a horgászturizmus fejlesztési pályázat 10 millió Ft-os támogatásával – 12,5 millió Ft-os beruházásban – impozáns tanyaépületet hozott létre 2003-2004-ben, és 10 db horgászcsónakot vásárolt teljes felszereléssel.
Jelenleg az egyesület két horgásztanyával, tároló- és tartózkodóhelyiségekkel áll horgászok és vendégei rendelkezésére. Taglétszámuk mára meghaladja a 250 főt.

Forrás: wikipedia, Gyenesdiási Horgász és Vizisport Egyesület honlapja; Képek: google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;

Cím: Gyenesdiás bemutatása
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: http://www.hirmagazin.eu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Rommá törte a Porschét Nyíregyházán, miközben menekült a rendőreink elől – képek, videó

Igazoltatni akarták a Panamera sofőrjét, aki inkább a gázba taposott. A nyíregyházi rendőrök május 17-én délután Nyíregyházán akarták igazoltatni...

Orbán Viktornak üzent a Greenpeace: Elég a véres olajból! .. – Szólj hozzá!

A szervezet csütörtök éjjel a Képviselői Irodaházra vetített óriási feliratot. Az Oroszország agressziója elleni közös uniós fellépést akadályozza azzal...

Frissítés a lajosmizsei balesetről – a 70 éves néni belahalt sérüléseibe a kórházban..

Halálra gázoltak egy nyugdíjast Lajosmizsén Egy 70 éves asszony halt meg Lajosmizsén, miközben egy várakozó autó mögött állt, amelynek...

Gázolás az 5-ös főúton, Lajosmizsén: a jármű alól emelték ki az áldozatot..

Baleset történt Lajosmizsénél, elgázoltak egy gyalogost. Parkoló autóba bepakoló embert ütöttek el az 5-ös főúton, Lajosmizsén a Dózsa György...