6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóGyászol Debrecen: megvan, ki halt meg a tegnap hajnali balesetben

Gyászol Debrecen: megvan, ki halt meg a tegnap hajnali balesetben

Mint megírtuk, csütörtökön hajnalban egy autó halálra gázolt egy gyalogost Debrecenben, a sofőr aztán elhajtott a helyszínről, a rendőrség keresi. Most az is kiderült, ki volt a baleset áldozata

haon.hu cikke szerint a Rákóczi utca és Csapó utca kereszteződésében elgázolt férfi közkedvelt alakja volt Debrecen belvárosának. A portál információi szerint a hajléktalan – bár igazából sokadmagával egy hazban élt, de általában az utcákat rótta, vagy kéregetett – „bólogatós” Attiláról van szó, aki az évek alatt szinte a városkép részévé vált, a Debreceni Képeslapok blog több cikket is közölt.

Egyikben így írtak róla:

Debrecen legnépszerűbb Attilája hosszú évek óta része a belváros életének. Ha nincs ott, már szinte hiányzik. Ha nem lenne, ki kéne találni.

A férfi t azért hívták „bólogatósnak”, mert egyik ismertetőjele volt, hogy gyakran zenét hallgatva bólogatott.

A rendőrség nagy erőkkel keresi a gázolót, szemtanúk jelentkezését is várják.

blikk, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem