0.4 C
Budapest
2023. december. 7. csütörtök

Gyász: Elhunyt a legendás magyar rajzfilmek zeneszerzője

Dátum:

Megosztás:

87 éves korában elhunyt Daróci Bárdos Tamás zeneszerző, karnagy, zenetanár. Olyan felejthetetlen magyar mesék zenéit köszönhetjük neki, mint a Szaffi, vagy a Ludas Matyi.

Daróci Bárdos Tamás 1931. szeptember 27-én született Budapesten. Édesapja Daróci Bárdos Lajos is zeneszerző, zenetudós volt. 1958-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán, Szervánszky Endre növendékeként. 1961-ig a Fővárosi Zeneiskola Szervezet szolfézstanáraként dolgozott, majd a Duna Művészegyüttes karmestere, zenei vezetője volt 1970-ig. A szolnoki és zalaegerszegi néptáncfesztiválokon több alkalommal elnyerte a zeneszerzői díjat – írja a ATEMPO.sk.

Művei között tarthatjuk számon a táncegyüttesek számára írt népzenei feldolgozásokat, táncjáték-, és táncdráma-kíséreteket. Felejthetetlen filmzenéket is szerzett:

  • többek közt a Ludas Matyihoz;
  • a Szaffihoz;
  • vagy a Tetovált nőhöz

Színházi művekhez is komponált zenét:

  • Koldus és királyfi
  • Távolban egy fehér vitorla
  • Telihold.

Világhírű kórusművei voltak az Üszküdárá vagy épp az Járd ki lábam.

Díjai:

  • 1974-ben Erkel-díjjal ismerték el munkásságát;
  • 1995-ben Lyra-díjat kapott;
  • 1997-ben Székesfehérvár díszpolgára lett;
  • 2001-ben Apáczai Csere János-díjat kapott;
  • 2005-ben KÓTA zeneszerzői díjjal ismerték el munkásságát;
  • 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki

Nyugodjon békében!

Forrás: Blikk.hu

Fotó: GettyImages

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Tökéletes célpont 2 – videó

A második részben is folytatódik az embervadászat. Ezúttal Burma dzsungeleiben és Thaiföldön. A visszavonult harcmûvész Wes Baylor (Scott Adkins),...

Videóra vettek egy horrorisztikus keddi gázolást Solymáron, keresik a sofőrt

A német rendszámú BMW-s sérült kocsival, fékezés nélkül hajtott tovább. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Két embert gázolt...

A babérlevél antioxidánsként segíti a vesék egészségét

Napjainkban is sokan használnak a húsételek készítésekor, sütésekor babérlevelet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nagyon sok előnnyel...

Konyhai- és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak! Nemes cselekedet, köszönjük a rászorulók nevében is!

Nélkülöző családok juthatnak a mindennapi életet megkönnyítő készülékekhez Budapest, 2023. december 6. – Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi...