4.2 C
Budapest
2023. december. 2. szombat

Gyász: a Megyeri úti temetőben kísérték utolsó útjára Törőcsik Andrást

Dátum:

Megosztás:

Eltemették Törőcsik Andrást – a korábbi 45-szörös válogatott, zseniális játékostól ezrek vettek végső búcsút Újpesten.

Micsoda társaság!

Bene Ferenc mögött, Göröcs János mellett, néhány méterre Várhidi Pál és Fekete László nyughelyétől virágerdő borította Törőcsik András sírhelyét. A 67 éves korában elhunyt korábbi 45-szörös válogatott játékos hosszan tartó betegséget követően július 9-én hunyt el, és barátai, ismerősei, rajongói hétfőn vettek tőle végső búcsút.

És persze az ellenfelei. A szomorú esemény előtt az egyik sarokban a kispestiek (többek között Détári Lajos, Esterházy Márton, Garaba Imre, Nagy Antal), a másikban az angyalföldiek (Kiss László, Komjáti András, Tóth Bálint) és persze a ferencvárosiak (Nyilasi Tibor, Martos Győző, Mucha József, Szokolai László, Wukovics László) gyülekeztek. Persze az újpestiek voltak a legtöbben, Zámbó Sándor, Kiss Sándor, Bácsi Sándor, Véber György, Kovács Zoltán, Szlezák Zoltán, Tamási Zoltán – megszámlálhatatlan nagyszerű játékos érezte úgy, el kell köszönnie a legendától. Zenészek is lerótták kegyeletüket: Charlie és Freinreisz Károly is fontosnak tartotta, hogy elbúcsúzzon az egykori futballistától Genzwein Ferenccel együtt.

Mindenki ezt olvassa most!

Ott volt „Törő” utolsó újpesti edzője, a 84 éves Temesvári Miklós, az Újpesten is edzősködő Kisteleki István, az MLSZ korábbi elnöke, beszédet mondott Sipos Jenő, a szövetség szóvivője, Déri Tibor, Újpest polgármestere, Dunai II Antal, Törőcsik András egykori klubtársa. S Egressy Zoltán író, ismert Újpest- és Törőcsik-rajongó, aki arról beszélt, jelképes, hogy a legnagyobbak közül való kilences kilencedikén halt meg, és hogy a búcsúztatójára érkezett ferencvárosi mezes szurkolókat megölelték az újpesti drukkerek – csak ő volt képes összehozni a nagy ellenfeleket. És igen: még az is megtörtént, hogy egy újpesti drukker aláírást kért Nyilasi Tibortól a lila-fehér sálra.

Lila, fehér, fekete – ez volt a legtöbbször előforduló szín hétfőn kora délután a Megyeri úti temetőben.

Törőcsik András elment, és a hiánya marad velünk. Ahogy mindenki a hiányérzetről beszélt, mert mindenki tudta, mire lehetett volna képes, mire vihette volna, a világsztárok legszűkebb elitjébe emelkedhetett volna – de ő úgy élt, ahogy, és neki így volt kerek az élet.

Még több sporthír!

Barátok, igazi újpestiek közé került, néhány száz méterre a stadiontól, ahol oly sokszor varázsolt. Törőcsik Andrásnak ott volt az igazi boldogsága, ott talált otthonra, végső nyughelye nem is lehetne máshol.

A legjobbak között emlegették – immár a legjobbak között pihenhet, örökre.

nemzetisport

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Vége a tűzszünetnek, folytatódik a háború..

Hazatértek Katarból az esetleges újabb tűzszünetről egyeztető izraeli tárgyalók, mert „zsákutcába jutottak” a palesztin Hamász iszlamista szervezettel folytatott...

Az Amerikában élő üzletasszonynak jócskán megváltozott az arca! .. Neked tetszik?

Vajna Tímea november 30-án ünnepelte a 41. születésnapját, és vitathatatlanul igencsak mozgalmas időszakot tudhat maga mögött. Könnyekből és nevetésből...

Újabb vonalon vezeti be a MÁV a meghökkentő közlekedési rendet

Csak akkor áll meg a vonat, ha van le- vagy felszálló utas. A Tatabánya-Oroszlány vonalon is bevezeti vasúttársaság a...

Átadták a díjakat: Ők az idei Prima Primissimák! .. Gratulálunk a kimagasló szellemi-, művészeti-, tudományos- és sporttevékenységhez!

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány...