Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arctic Endurance (Sarkvidéki Állóképesség) nevű, Dániával közös hadgyakorlatra.
A kontingenseket egy nappal az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter washingtoni tárgyalása után indították útnak Grönlandra.
Párizs, Stockholm, Berlin és Oslo szerdán jelentette be, hogy – felderítőműveletek céljából – katonákat küld a térségbe, Emmanuel Macron francia államfő pedig az X-en hozzátette, hogy további kontingensek mozgósítását tervezi. Francia hatóságok azt közölték, már mintegy 15 francia katona tartózkodik a szigeten, Olivier Poivre d’Arvor, Franciaország sarkvidékekért és tengeri ügyekért felelős nagykövete pedig újságíróknak erős üzenetnek nevezte a műveletet.
„Azt mondták, Európa lassan mozdul, de azért mégsem olyan lassú” – szögezte le a France Inter műsorszórónak adott interjújában.
A lépéssel az országok – mint arról a német védelmi tárca tájékoztatott – Dániának kívánnak segítséget nyújtani a régiós biztonság mélyítésében, beleértve a tengeri megfigyelési képességeket. A minisztérium hozzátette, hogy művelet csütörtöktől szombatig tart és 13, elsősorban felderítésre specializálódott német katona vesz részt benne.
Mindeközben Kanada és Franciaország a héten bejelentette: konzulátust nyitnak a sziget fővárosában, Nuukban.

