6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőÁllatvilágGorillakölyök született Budapesten

Gorillakölyök született Budapesten

Gorillakölyök született a Fővárosi Állat- és Növénykertben szombaton – mondta el Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője.

Az anyaállat, N’Yaounda és a kölyök is jól van. Egyelőre nem tudni a nemét és a súlyát, mert nagyon szoros kapcsolat van az anya és a kicsi között, nem adja ki a kezéből, arra pedig nincs ok, hogy erőszakkal elvegyék tőle – mondta Hanga Zoltán

A gorillabébi apja Golo, a csapat vezérhíme, az anyának ez már a második kicsinye – tette hozzá.

Az újszülött gorillák egy kilogramm körüliek szoktak lenni – mondta.

A kép illusztráció.

Tájékoztatása szerint a Fővárosi Állat- és Növénykertben 1989 óta foglalkoznak gorillák tartásával. Az első gorillakölyök 1992-ben, a legutóbbi 2010-ben született, a mostani az ötödik. Közülük hárman felnőttek és elkerültek másik állatkertbe. A budapesti állatkertben hat gorilla él, közülük kettő kölyök.

Jelezte: még nem tudják pontosan, mikor láthatja a közönség a kis gorillát, de a két ünnep között már biztosan.

Hanga Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy a gorillák kritikusan veszélyeztetett állatok, és a megmentésükben az állatkerti szaporításnak is nagy jelentősége van, minden egyes kis gorilla születése egy lépés ebbe az irányba.

Forrás: inforadio.hu

Kép: kepek

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work