A mai fiatalság körében bevett szokás, hogy minden érzelmekkel átitatott szituációra, vagy már egy szép naplementére is azonnal rámondják, hogy “giccses”. A másik oldalon ugyanakkor ott vannak a Valentin-napi, indokolatlan méretű csillogó-villogó szívek és rózsacsokrok, melyeket viszont mindenki előszeretettel csodál, és vásárol halomra szerelmének. Vajon hol van az arany középút?
Mitől lesz valami giccses?
A romantikus helyzetek legtöbbje attól lesz giccses, hogy egész egyszerűen erőltetettnek hat az a rengeteg romantikus elem, amit lenyomnak a torkunkon. Vegyünk példának egy filmszituációt, aminek segítségével könnyedén ábrázolhatjuk ezt. A főszereplő szerelmespár nyaralni megy a Riviérára, és egy csodálatos naplementét néznek a gyertyafényes teraszról, miközben a háttérben kabócák ciripelnek, a lágy szellő belekap a nő hosszú szőke hajába, a férfi pedig előkap egy gitárt és érzelmes dal éneklésébe kezd. Ebben az esetben nem érezzük valamiért kissé hamisnak a képet? Nincs valamiféle hiányérzetünk a sok romantikus elem mellett is? A naplemente, és a tenger még rendben lenne, a gitár, és a lobogó szőke fürtök is, de együtt mindez, egyszerűen túlzásnak hat. Erőltetett lesz, életidegen, így giccses.
Mi az a giccs?
A giccsel elsősorban a művészetelmélet foglalkozik, és az idők folyamán nagyon sok találó meghatározása született. Wagner szerint a giccs az, ahol látjuk a hatást, de nem látjuk annak az okát. Ha még mindig az előbbi példánál maradunk, mindjárt el is gondolkozhatunk ezen. Láttuk a naplementét, láttuk a színeket, hallottuk a zenét, minden érzékünkre igyekezett hatni a film, de valami mégis hiányzik. Mintha éppen attól lenne hamis ez a kép, hogy az veszik el benne, ami miatt készült.
A legtöbb “amerikai limonádéban”, és nagyon sok emberi kapcsolatban is, nincs felvezetve és őszinte gesztusokkal alátámasztva azaz érzelemvilág, ami indokolná azt a hatalmas hűhót, amit egyes párok karácsonykor, Valentin napkor, vagy egy nyaralás során csapnak. Mondhatnánk azt is, hogy a giccs az, ami elvakítja az embert, hogy ne lássa a valóságot. Szőcs István megfogalmazásában: a giccs olyan nagyotmondás, amit a részletek nem hitelesítenek.
Hogyan tehetünk valamit romantikussá, anélkül, hogy giccses lenne?
Ha meg szeretnéd lepni a párodat, és valami romantikus dolgot tervezel, nem árt ha először átgondolod, hogy milyen szinten van a kapcsolatotok. Ha például két hete vagytok együtt, ne vidd el éjjeli hajókázásra a holdfényben, és ne állíts be a szüleihez óriási rózsacsokorral. Ez a magatartás nem megnyerő, hanem tolakodó és tenyérbemászó. Ha már egy éve, vagy több éve szeretitek egymást, persze más a helyzet, de azért akkor sem árt vigyázni, hogy ne ess túlzásokba. Az élmények és a körülmények tökéletessé tétele helyett inkább találj ki valami személyesebb dolgot, idézz fel benne egy szép emléket, vagy vidd el oda, ahol először találkoztatok, és akkor egészen biztosan nem fogsz nevetségessé válni.
Hogyan szabadulhatunk meg a kényszerképzettől, hogy túlzásokba estünk, miközben még a romantika közelében sem járunk?
A ló túloldala – amiről már a bevezetőben is említést tettünk – amikor valaki, mintha be lenne oltva a romantika ellen, taszítja magától a szépet, és azonnal rávágja mindenre hogy “giccses”. Ez általában az olyan típusú emberekre jellemző, akik nehezen fejezik ki az érzelmeiket, és félnek a csalódástól. Elvégre egyszerűbb az érzéketlen szikla szerepében tetszelegni, mint tenni valakiért valamit, ami esetleg erőfeszítésbe kerül, és nem is biztos, hogy célt ér. Pedig valami ötletes meglepetés, vagy egy séta a Duna parton, még egyáltalán nem giccses, vagy nyálas, hanem csak abban segít, hogy jobban egymásra tudjatok hangolódni.
A kulcs mindkét esetben az, hogy a szép díszletet tartalommal kell megtölteni, és személyes élményekkel különlegessé, és egyedivé varázsolni. Akkor egészen biztos, hogy a helyzet nem lesz se túl giccses, se túl egyhangú és elcsépelt.
Forrás: kozepsuli;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu
