Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Garázdaság miatt emeltek vádat autóra támadó felsőzsolcaiakra

Garázdaság miatt emeltek vádat autóra támadó felsőzsolcaiakra

2015 02 19 125406

MTI 2015. február 19., csütörtök 12:46

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség hét emberrel szemben, mert egy balesetet okozó autóra támadtak az utcán – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-nek.

Martossy György kifejtette, tavaly október 6-án, Felsőzsolcán a sértett férfi által vezetett autó az intenzív fékezés ellenére is elsodort egy az úttestre futó 2 éves gyermeket. A kisfiú 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A jármű vezetője megállt az autóval és kiszállt, hogy segítséget nyújtson. Ekkorra egy nagyobb számú társaság gyűlt össze a helyszínen, férfiak és nők vegyesen, köztük a gyermek szülei is.
A feldühödött emberek nekitámadtak a sofőrnek, ütlegelték, illetve a gépkocsit rugdosták, ablakait betörték, a bent ülő utasokat szintén bántalmazták. A férfi emiatt visszaült a gépkocsiba és elhajtott a helyszínről, majd pár száz méter után megállt és értesítette a rendőrséget – részletezte az ügyészségi szóvivő.
Hozzátette, az egyik támadó ide is követte őket kerékpárral és itt is meg akarta ütni a sofőrt. Később a feldühödött hozzátartozók megjelentek a sértett házánál és életveszélyesen megfenyegették őt és családját.
A kisgyermek anyja azzal, hogy gyermekére nem figyelt, súlyos fokban megsértette szülői kötelezettségét és ezzel a gyermek testi épségét közvetlen veszélynek tette ki. Az ügyészség az ügyben azonosított hét vádlottal, köztük egy fiatalkorú férfival szemben garázdaság bűntette, kiskorú veszélyeztetésének bűntette és zaklatás vétsége miatt felfüggesztett börtönbüntetés, illetve közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak – jegyezte meg a főügyész.

Kép: Google;

Exit mobile version
Megszakítás