11.2 C
Budapest
2024. február. 28. szerda

Galambos Lajos volt felesége, Boglárka, azzal védekezik a bíróságon, hogy külön kasszán éltek..

Dátum:

Megosztás:

Nem volt tisztában a férje üzleti ügyeivel és anyagi helyzetével Galambos Boglárka

– ezzel védekezik az ügyvédje a bíróság előtt.

Galambos Lajos volt felesége a másodrendű vádlott abban az ügyben, amely 2015 szeptemberében robbant ki. A trombitást, az elsőrendű vádlottat nyolc társával együtt víz-, gáz- és áramlopással, valamint vesztegetéssel vádolják.

Galambos Lajos - fotó: Oláh Csaba/RAS

Galambos Lajos /Fotó: Ringier archívum

Az ügy másodfokon pénteken folytatódott, az első- és másodrendű vádlott – azaz Galambos Lajos és Boglárka – távollétében, őket az ügyvédjeik képviselték. Lajcsinak például két védője is van: dr. Fröhlich Krisztián mellett dr. Molnár Gábor jelent meg a bíróságon, aki maratoni, kétórás védőbeszéddel készült. Szerinte az első fokú bíróság okfejtése minden alapot nélkülöz.

Erről Te sem maradhatsz le!

– Az érvelésük nem egyszerűen hibás, hanem érthetetlen és értelmezhetetlen is – fogalmazott a jogi képviselő, aki Lajcsit, mint családapát is méltatta. – A védencem 61 éves, soha nem volt büntetve, példásan gondoskodik a családjáról, a gyermekeiről. Emellett nemzetközi hírű előadóművész, aki már a kilencvenes évek elejétől kezdve a pályán van, a pályafutása során példamutató viselkedést tanúsított.

Boglárka ügyvédje arra kérte a bíróságot, hagyják helyben az első fokú, felmentő ítéletet, mondván, az asszony mit sem tudott férje viselt dolgairól. Jóllehet a házaspár 1998-tól idén januárig házasságban élt, ám az együtt töltött huszonnégy év során semmi közük nem volt egymás pénzügyeihez.

Galambos Lajos feleségét nagyon megviselték az elmúlt évek/Fotó: BlikkGalambos Lajos feleségét nagyon megviselték az elmúlt évek/Fotó: Blikk

– A férj és a feleség mindig külön kasszán volt, Galambos Boglárka még annak a széfnek a kódját sem tudta, ahol Lajos a pénzét tartotta. Az üzleti ügyeivel, vagyoni helyzetével pedig egyáltalán nem volt tisztában – fogalmazott az ügyvédnő.

Erről Te sem maradhatsz le!

Lajcsi ügyvédje, dr. Fröhlich Krisztián arról beszélt, hogy védencét nagyon megviseli az évek óta tartó bírósági ügy, de bízik a sikeres lezárásban.

– Sikert csak az ügy lezárultával, október 19-én könyvelhetek el, remélem, így lesz. A mai perbeszédekben az összes eljárásjogi hibára kitértünk, amelyeket a nyomozóhatóság elkövetett, és amelyek az első fokú ítéletben sem állnak helyt. A vád alapja egy titkos lehallgatási anyag, amit ráadásul jogtalanul használták fel, ezért mi bízunk a sikerben.

Dr. Fröhlich Krisztián bízik a kedvező ítéletben. /Fotó: BlikkDr. Fröhlich Krisztián bízik a kedvező ítéletben. /Fotó: Blikk

Emellett védence lelkiállapotáról is nyilatkozott.

Erről Te sem maradhatsz le!

– Lajost megviselte az elmúlt hét év. Éppen ezért nem vesz részt a tárgyalásokon, mert már az előző napi rákészülés is komoly mentális terhet ró rá. Úgy érzi, meghurcolják, egy koncepciós per folyik ellene, vele akarnak példát statuálni. Mostanra ő lett a rezsicsökkentés mémje, ami érthető módon rosszul érinti őt – fogalmazott az ügyvéd. – Ráadásul a gyermekeit is félti, akiknek az évek során emiatt nehéz helyzeteken kellett keresztülmenniük. Védencem aggódik értük, és azért, hogy az ellene folyó per alapján ítélik meg a gyermekeit.

A Blikk kereste Galambos Lajost is, ám a trombitaművész udvariasan elhárította a kérdéseinket, leszögezve, hogy csakis az ítélethirdetés után nyilatkozik.

blikk nyomán

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ma este Sandra Bullock egyik utolsó filmjét vetítjük, a 2021-ben bemutatott megható drámát – Megbocsáthatatlan – videó

Teljes film magyarul: Megbocsáthatatlan Kellemes szórakozást a filmhez! Még több film itt! Our media displays content free of charge! Thank you for...

Messi hatalmas botrányt okozott azzal, hogy nem lépett pályára sérülten – videó

Ez a legjobban a kínai focirajongóknak fájt! Videó Hirmagazin.eu

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztert megoperálták, az operáció sikerült – videó

A rehabilitáció időszakában a parlamentben és a kormányüléseken Panyi Miklós államtitkár és miniszterhelyettes látja el a feladatait. Rövid közleményt...