6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárG.w.M. és exe között a gyerektartás miatt áll a bál: perre mennek...

G.w.M. és exe között a gyerektartás miatt áll a bál: perre mennek miatta

G.w.M. és Melanie házasságából két gyermek született. Nem tudnak megegyezni a gyerektartásról ügyvédek nélkül.

Január 17-én derült ki, Kulcsár Edina és Varga Márk, azaz a rapper, G.w.M. egy párt alkotnak. A kapcsolatuk hatalmas port kavart a médiában, hiszen mindketten frissen jelentették be válásukat.

Míg az egykori szépségkirálynő három nappal azelőtt az Instagramon adta hírül, hogy Csutival véget ért a kapcsolatuk, a zenész január 3-án tudatta a rajongóival, hogy külön utakon folytatják tovább a feleségével, és egy hónapja már el is költözött a családjától.

G.w.M. és exe a gyerektartásról

A rapper és volt kedvese, Melanie között azóta el is indult a válás, ám a gyerektartást illetően nem tudnak megegyezni. Házasságukból két kisgyermek született: lányuk, a kis Melanie februárban lett ötéves, kisfiuk, Márk 2022 nyarán tölti be a második életévét.

gwm-1

Fotó: TV2/Mokka

 

A szülők abban állapodtak meg, hogy a gyerekek az édesanyjukkal maradnak, ám abban egyelőre nem tudnak megegyezni, hogy apukájuk milyen szinten támogatja majd őket anyagilag. G.w.M. erről a Mokkában számolt be, elárulta, sokallja az összeget, amelyet volt párja követel tőle.

– Felajánlottam neki azt, hogy próbáljunk meg privátban megegyezni mindenfajta hivatalos papír és végzés nélkül. Erre az volt a válasza, hogy majd az ügyvédek megegyeznek. Aztán az ügyvédje levelet írt az enyémnek, amelyben olyan összeg szerepelt, hogy szerintem két vezérigazgató nem keres annyit. Ezzel nem tudtam sem azonosulni, sem egyetérteni – árulta el a TV2 műsorában.

g

Fotó: TV2/Mokka

 

Arról is beszélt, hogy a kettejük közti kommunikáció is nehézkes, hiszen Melanie letiltotta a telefonszámát. A Blikknek a rapper egy közeli barátja számolt be az ügyről. Elárulta, tavaly a költözésnél egyszer már megegyeztek egy bizonyos összegben, ám akkor az volt a különbség, hogy az anyuka még nem dolgozott.

– Bár mindketten elfogadták az összeget, úgy tudom, Márk úgy döntött, mégsem ad annyit. Szerinte egy gyermek után 50 ezer forint támogatás elég lenne, ezért összesen 100 ezer forinttal számol. Ez nem sok, pláne, ha ebből kéne fizetni a hitelt, a rezsit, a pelenkát, a bevásárlást és a kislány óvodáját is. Nem tudtak megegyezni egymás közt, ezért volt szükség ügyvédekre, hogy idővel beadhassák a bíróságra a keresetüket – ecsetelte a lapnak az informátor.

G.w.M. felesége a Megasztárban

Nagy Melanie 2008-ban szerepelt a TV2 Megasztár című tehetségkutatójának negyedik évadában. A YouTube-on fent van az a videó, amelyen Nguyen Thanh Hiennel a középdöntőre készültek, majd az éneklésük után tovább is jutottak.

femina

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work