Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Fürjes: a városi otthonteremtési program célja, hogy megfizethető új lakások épüljenek – videó

A kormány elfogadta a rozsdaövezeti területeken elérhető árú új lakások építését ösztönző városi otthonteremtési programot

– közölte a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Fürjes Balázs elmondta: a kormány az elérhető, megfizethető árú és bérleti díjú, új városi lakások építésének ösztönzése, építőipari munkahelyek teremtése és megmentése, valamint a lepusztult városi rozsdaövezeti területek megújítása érdekében hozott döntéseket és tesz javaslatot a parlamentnek.

Azt javasolják az Országgyűlésnek, hogy az építési törvényben hozza létre a barnamezős akcióterület fogalmát, és a kormányt hatalmazza fel, hogy az önkormányzatokkal egyeztetve jogszabályban állapítsa meg a barnamezős akcióterületeknek minősülő konkrét városrészeket.

E területeken az építési szabályok biztosítsák az építkezések, fejlesztések egyszerűbb, gyorsabb engedélyezését és megvalósítását – közölte az államtitkár.

Elmondta, a kormány indítványozza, hogy a parlament módosítsa az áfatörvényt, és a létrehozandó barnamezős akcióterületeken épülő új lakások megvásárlásának áfája 5 százalék legyen az általános 27 százalék helyett. Javasolják továbbá a lakásbérlet áfamentességének fenntartását – tette hozzá Fürjes Balázs.

Kifejtette, a kormány kétfajta akcióterületet határozna meg; az első azokat a rozsdaövezeti akcióterületeket jelentené, ahol az építkezések, fejlesztések azonnal indíthatók; a második kategóriában a közép- és hosszútávú akcióterületek lennének, amelyek esetében a fejlesztések megkezdését meg kell előznie egy hosszabb előkészítő munkának.

Fürjes Balázs közölte, a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladata, hogy kidolgozza az utóbbi kategóriába tartozó területek előkészítésének munkatervét.

Ebben a kategóriában több ezer hektárnyi területről, több évnyi munkáról, nagyértékű kármentesítési, romeltakarítási, területrendezési feladatok elvégzéséről van szó – mutatott rá az államtitkár.

Elmondta, a rozsdaövezetek azok a területek, amelyek valaha a város szélén voltak, de a település növekedésével a belváros és a külső városrészek közötti átmeneti zónákká váltak. E területeken egykor ipari tevékenységet folytattak, közlekedési létesítmények, illetve nagy raktárak voltak. Ezek a területek évtizedek óta elhagyatottak, rendetlenek, esetleg szennyezettek, ugyanakkor jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkeznek.

Ma a rozsdaövezetek a városok számára problémát és terhet jelentenek.

A kormány szemléletváltást javasol: ezekre a területekre ne problémaként, hanem lehetőségként tekintsünk. A rozsdaövezet Budapest és a vidéki városok aranytartaléka – fogalmazott Fürjes Balázs.

Mint mondta, ha alkalmassá tehetők ezek a területek a fejlesztésre, akkor nagy lehetőséget jelentenek lakások, irodák, üzletek, szabadidős területek, parkok létesítésére.

Kormányzati Tájékoztatási Központ, www.hirmagazin.eu         

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás