Érdekes adatokra világít rá a Szegedi Tudományegyetem kutatása a honfoglaló magyarok genetikájával kapcsolatban: szerintük nem zárható ki, hogy a magyarok valóban a hunok leszármazottai, és lehetséges az is, hogy a korábban itt élő avarok is beszéltek már magyarul.

Érdekes adatokra világít rá a Szegedi Tudományegyetem kutatása a honfoglaló magyarok genetikájával kapcsolatban: szerintük nem zárható ki, hogy a magyarok valóban a hunok leszármazottai, és lehetséges az is, hogy a korábban itt élő avarok is beszéltek már magyarul.

Rendhagyó, a magyar őstörténettel kapcsolatos interjú jelent meg a HVG-n Török Tiborral, aki a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékén kutatja a honfoglalók genetikáját. Kutatásában, melyben DNS alapján próbálta rekonstruálni a magyarok eredetét, sok érdekes részletre derült fény.

Az egyetem genetikai kutatásai megállapították, hogy csupán a magyar népesség négy százaléka hordozza az ázsiai eredet jegyeit, a többi 96 százalék európainak tekinthető – ám ez az 4 százalékos arány térségünkben még mindig a legmagasabb, mely a hun és avar beáramlásra vezethető vissza. Ami a honfoglaló magyarokat illeti, köztük 30-40 százalék ázsiai eredetű összetevőt találtak Török Tiborék, a honfoglalók pedig 10 százaléban járulhattak hozzá a mai magyarság genetikai arculatához.

Atilla, mint a magyarok első királya a Képes Krónikában

A kutatás olyan érdekességre is rávilágított, hogy hun gének is keveredhettek az ősmagyarok DNS-ébe: vagyis a magyarok genetikájában megfigyelhető ázsiai komponens akár a hunoktól, a szkítáktól, az avaroktól, vagy a finnugoroktól is származhatott.

Törökék szerint megbukott az a mai tudományban gyakran hangoztatott állítás is, miszerint a nyelvi rokonság független lehetne a genetikaitól.

Nem lehet ugyanakkor azt sem kizárni, hogy az előttünk már itt élő népek nyelve volt a magyar, és nem a honfoglalók beszélték azt. Ahogyan Török Tibor fogalmaz, határozottan nem állítható, hogy már az itt élő avarok is beszéltek magyarul, ám ez a forgatókönyv egy helytálló és erős hipotézis lehet. Eszerint lehetséges, hogy az avarkor népessége jöhet számításba a magyar nyelv hordozójaként.

Forrás: ittHON.ma, mandiner.hu

Előző„Orbán Viktor védi Magyarországot, Trump védi Amerikát”
KövetkezőAdóügyek, amit tudni érdemes
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza