Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Friss hír: Terrorelhárítók csaptak le a veszélyes bűnbandára! (A cikk videót tartalmaz)

Hat embert fogtak el pénzlopás gyanúja miatt a Bács-Kiskun és Pest megyei rendőrök, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének munkatársai Tápiószecső és Tápióság területén – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ma a honlapján.

A közleményben azt írták, a szerdán elfogott csoport a gyanú szerint Bács-Kiskun és Pest megye területén több telephelyre betört, és cégektől nagy mennyiségű készpénzt tulajdonított el.

A rendőrök nyolc helyszínen tartottak házkutatást. A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói öt embert lopás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozók indítványozták két ember előzetes letartóztatását is, amelyet pénteken az illetékes járásbíróság elrendelt – tudatta a rendőrség.

Forrás: Blikk, MTI, police.hu

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás