Home Főhírek Gazdaság Friss hír: A föld alatt kötik össze a Nyugati és a Keleti...

Friss hír: A föld alatt kötik össze a Nyugati és a Keleti pályaudvart

A déli HÉV-vonalak Kálvin térig történő meghosszabbítása is bekerült a kormány átfogó fejlesztési tervei közé.

A budapesti vasúti pályaudvari rendszer fejlesztésének irányairól és a fővárosi HÉV-vonalak egységes fejlesztéséről is határozatot hozott a kormány. Előbbivel kapcsolatban egy teljes körű megvalósíthatósági tanulmány elkészítését írja elő, utóbbinál pedig az előkészítő munkák elkezdését irányozta elő. A Magyar Közlönyben megjelentek alapján összefoglaltuk a két határozat tartalmát.

Központi pályaudvarrrá válik a Nyugati

A hirdetményből kiderül, hogy a kormány bővíteni akarja Budapest kelet–nyugati vasúti átjárhatóságát. Ennek során a Déli pályaudvar térségén keresztül a  Nyugati pályaudvarhoz vezető „vasúti összekötő alagút” épül ki, és az így megnövekedett szerepű Nyugati pályaudvart központi pályaudvarrá alakítják.

Ezen túl az alábbi beruházásokra kér megvalósíthatósági tanulmányt a határozat:

  • az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrása által társfinanszírozott Déli összekötő vasúti hídhoz kapcsolódó Déli Körvasútnak új megállóhelyekkel az új budapesti vasúti hálózati koncepcióba illesztése;
  • a többi fejlesztés eredményeként a Keleti pályaudvar szerepe megváltozik, ennek megfelelően egy fejpályaudvari fejlesztési koncepciót kap.
  • A fejpályaudvarok és a bevezető vasúti vonalszakaszok mentén lévő vasúti rozsdaövezetek funkcióváltása, városfejlesztési célú hasznosítása is megtörténik. Közülük kiemelt helyen van a fejlesztési célok megvalósítása nyomán fokozatosan felszabaduló Déli pályaudvar teljes területe. Hasonlóan kiemelték a Nyugati pályaudvar és a Keleti pályaudvar menti, valamint az azokhoz vezető belterületi vasúti vonalszakaszok mentén felszabadítható területeket.
  • A fenti célokhoz igazodó új menetrendi koncepció is készül, valamint a vasúti hálózati rendszer átalakításához illeszkedő új tárolási, karbantartási és üzemeltetési koncepció.

A határozatok kiemelt témaként kezelik a Déli Körvasút fejlesztését és kapacitásbővítését. Ennek során:

  • a Budapest-Kelenföld és Ferencváros vasútállomások között háromvágányú kapcsolat,
  • Kelenföld és Ferencváros állomásokon kiegészítő állomási kapacitásbővítés,
  • a Nádorkert, a Közvágóhíd és a Népliget térségében elővárosi megállók kialakítása történik meg.

A szentendrei és a csepeli HÉV összekapcsolása is a célok között

A meglévő fővárosi HÉV-vonalakon az infrastruktúra és a járműpark teljes felújítása, bővítése egyaránt megtörténik.

E cél érdekében az alábbi elemek valósulnak meg a HÉV-en:

  • a H6 Budapest–Ráckeve és a H7 Boráros tér – Csepel vonalak átfogó fejlesztése és teljes körű felújítása a vonalak Budapest, Kálvin térig mélyvezetésben történő meghosszabbításával, úgy hogy az a nagyvasúti elővárosi motorvonatok menetrendszerű közlekedését is lehetővé tegye a 150-es számú Budapest–Kunszentmiklós– Tass elővárosi vonal felől,
  • a H5 Batthyány tér – Szentendre vonal Békásmegyer–Szentendre közötti felújítása, egyben a H5 teljes vonalán az állomási, megállóhelyi, utastájékoztatási infrastruktúra megújítása,
  • a H5 és H6–H7 vonalak teljes értékű távlati összekapcsolásához szükséges megvalósíthatósági tanulmány elkészítése. Ennek érdekében a  Budapest, Kálvin tér – Nyugati pályaudvar térsége – Buda (H5 vonal) közötti szakasz megvalósíthatósági tanulmány készül

Mérséklik a gödöllői HÉV területeket elvágó hatását

A H8 Budapest–Gödöllő és a H9 Budapest–Csömör vonalak szintén elővárosi gyorsvasúti célú fejlesztést kapnak, ennek során:

  • a vonalak elővárosi gyorsvasúti üzemmódú fejlesztése kerül előkészítésre,
  • a vonalak infrastruktúrája átalakításra kerül a területi elvágó hatást jelentősen mérséklendő, c) vasútforgalmi, településfejlesztési és településszerkezeti szempontból a  vonalakon kialakított megállóhelystruktúrát felülvizsgálják,
  • a vonalcsoport az Örs vezér terén bekötik az M2 metróvonal meglévő nyomvonalába, emellett új átszállókapcsolat létesül Törökőrnél a 100a vasútvonallal és Rákosfalvánál a körvasúttal,
  • előkészítik a Budapest XVII. kerületi, rákoskeresztúri szárnyvonalat,
  • megkezdődik a H8 Cinkota–Gödöllő, valamint a H9 Cinkota–Csömör vonalszakaszok felújításának tervezése úgy, hogy az  M2 metróvonal–H8/H9 vonal összekötése, illetve annak megvalósulásáig az  eltérő műszaki kötöttségű gyorsvasúti üzem fenntartása is biztosított legyen.

A határozat előirányozza a budapesti HÉV-vonalakon a teljes körű járműcsere megkezdését.

Forrás: magyarepitok.hu

ElőzőIrán tartja magát a megállapodáshoz
KövetkezőMég öt évig megmaradhat a kedvezményes lakásáfa
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás