Hirmagazin
Image default
18+FőhírekKülföld

Friedrich Merz haljon meg a keleti fronton – üzenik a diákok a német kancellárnak – videók (18+)

Folytatódtak a diáktüntetések Németországban, miután a parlament decemberben elfogadott egy törvényt, amelynek értelmében minden tizennyolc év feletti férfinak egy katonai szolgálati kérdőívet kell kitöltenie. A kormány célja az, hogy a hadsereg létszámát 2035-ig mintegy 260 ezer főre növeljék, azonban ha nem sikerül, akkor sorsolással töltik fel a fennmaradó helyeket. A német fiatalok szerint azonban a militarizáció nem oldja meg a konfliktusokat, ezért március 5-én több ezren vonultak utcára, majd 15-én Jénában tettlegességig is fajult a tiltakozás, amikor festékkel öntötték le a német hadsereg standját egy pályaválasztási börzén.

Márciusban ismét folytatódtak a diáktüntetések Németországban a sorkatonaság bevezetése ellen, 5-én több mint 130 városban vonultak utcára a fiatalok, akik transzparenseiken azt üzenték a kormánynak, hogy nem akarnak lövészárkokban meghalni − írja a Handelsblatt.

Csak Berlinben több ezer tüntető gyűlt össze, többségében középiskolások és egyetemisták, akik kartonból készült táblákat tartottak a kezükben, amelyeken többek között az szerepelt, hogy Friedrich Merz német kancellár menjen meghalni a keleti frontra. Az eseményen a szervezők szerint Németország-szerte több mint ötvenezren jelentek meg, csak a fővárosban mintegy tízezren, ugyanakkor a rendőrség háromezer résztvevőt regisztrált.

Beavatkozásnak tartják az életükbe

Bár Németországban a katonai szolgálat egyelőre önkéntes, sok fiatal már a decemberben bevezetett kötelező kérdőívet is jogsértőnek érzi. „Megtagadhatom a kitöltést, de ez beavatkozás az életembe – mondta egy 18 éves fiú. – Úgy érzem, valami részévé tesznek, aminek nem akarok részévé válni.” A Schülerstreik gegen Wehrpflicht elnevezésű csoport ezért azt követeli, hogy semmilyen „kényszeres szolgálat” ne legyen – sem közvetlen, sem közvetett formában.

A tüntetésen részt vevő fiatalok elmondták, hogy szerintük a militarizáció nem jelenti a világ konfliktusainak megoldását, valamint a globális fegyverkezési spirál nem békéhez vezet, hanem egymástól való félelemhez. A diákok ezért ellenzik a német kormány védelmi politikáját, fegyverkezés helyett békére törekvésre és leszerelésre szólították fel a politikusokat.

Insta-post/videó

A demonstrációktól a tettlegességig

A fiatalok határozottan álltak ki amellett is, hogy mire kellene költeni a hadiiparba öntött pénzt. A tüntetéshullám szervezői közösségi oldalukon megjegyezték, hogy ezt az összeget inkább az oktatásra, szociális kiadásokra és környezetvédelemre kellene fordítani. Emellett hangsúlyozták, hogy a kultúrára szánt pénzt is katonai kiadásokra költi a német kormány.

A március eleji berlini tüntetéseken volt olyan osztályfőnök, aki hetedikes-nyolcadikos diákokat vitt magával, állítása szerint azért, hogy politikailag tudatossá tegye a gyermekeket, mert ez a téma alig jelenik meg az iskolákban. Felidézte, hogy a diákjai azt mondták neki, hogy maguk akarnak dönteni az életükről.

Jénában március 15-én pedig egy pályaválasztási börzén aktivisták odáig mentek, hogy festékkel öntötték le a Bundeswehr standját, valamint egy hatfős csoport hangosan tiltakozott helyben a katonai szolgálat ellen. A rendőrség közbelépett, és felszólították a csoport tagjait, hogy hagyják el a helyszínt. Egy müncheni iskolában pedig a diákok egyértelmű üzenetet küldtek Friedrich Merz német kancellárnak, inkább ő haljon meg a keleti fronton, mert ők nem akarnak.

Facebook-post/videó

Óriási a felháborodás a katonai szolgálatról szóló kérdőívek miatt

A demonstrációk előzményét a 2025 decemberében elfogadott katonai szolgálat „modernizálásáról” szóló törvény jelenti, amelynek értelmében minden 18 éves német férfinak kötelező katonai szolgálati kérdőívet küldenek ki, hogy felmérjék alkalmasságát és hajlandóságát – míg a nők számára a kérdőív kitöltése önkéntes. Ez nem jelenti automatikusan a kötelező sorkatonaság azonnali visszaállítását, de ez az új rendszer lényegében első lépés a katonai toborzás megerősítése felé.

Egy korábbi cikkben már beszámoltunk arról, hogy több tízezer fiatal már meg is kapta a kérdőíveket, és a kormány célja, hogy ezzel is bővítse a Bundeswehr létszámát, amelyet a jelenlegi geopolitikai feszültségek miatt sürgősen szeretnének növelni. Az intézkedés célja, hogy a német fegyveres erők létszáma 260 ezer főre emelkedjen 2035-ig. Amennyiben nem sikerül az éves célszámokat teljesíteni, vagy a biztonsági helyzet úgy kívánja, a német parlament kötelező sorozást is elrendelhet a fennmaradó helyek feltöltésére, ebben az esetben pedig sorsolással dőlne el, kinek kell bevonulni.

Forrás nyomán

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek