Európai felhatalmazás és jóváhagyás nélkül látogatott Orbán Viktor kormányfő Oroszországba – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Berlinben, amikor Robert Golob szlovén miniszterelnököt fogadta.
Merz felidézte, hogy amikor Orbán Viktor legutóbb – tavaly júliusban, közvetlenül azután, hogy Magyarország átvette az Európai Unió soros elnökségét – Moszkvába látogatott. Az orosz erők viszont fokozták légitámadásaikat Ukrajna ellen.
„Az a látogatás akkor nemcsak eredménytelen volt, hanem néhány nappal utána indult az orosz hadsereg leghevesebb támadássorozata ukrajnai civil célpontok és a polgári infrastruktúra ellen” – mondta Merz.
„Remélem, ezúttal ez az orosz reakció elmarad.
Mindenesetre (Orbán) európai felhatalmazás nélkül utazott (Moszkvába), illetve anélkül, hogy velünk erről egyeztetett volna” – tette hozzá a német kancellár. Robert Golob a berlini találkozón úgy fogalmazott: „attól tart, hogy Orbán Viktor már régóta nem az európai csapatban játszik”, ez a látogatás is ezt mutatja.
„Nem számítunk arra, hogy bármi hasznot, bármi előnyt hozna majd ez a látogatás” – mondta a szlovén kormányfő, hozzáfűzve, hogy Orbán Viktor elsősorban a saját érdekeit szem előtt tartva tárgyal.

