Macron továbbra is az elhibázott brüsszeli vakcinabeszerzéshez ragaszkodik. Orbán Viktor azonban jól látta, hogy az uniós vakcinabeszerzés akadozik.

Rendelt kínai és orosz oltóanyagot is, így uniós átlagban ma a legnagyobb arányban beoltottak között van Magyarország

– fejtette ki véleményét Kevin Bossuet, francia történész a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Bossuet elmondta, hogy őt még nem oltották be, mert jelenleg Franciaországban csak az 55 év felettieket oltják. Annak ellenére sem kap oltást hogy oktató, holott Emmanuel Macron köztársasági elnök többször elmondta már milyen fontos, hogy közhivatalnokok, a tanárok vagy a rendőrök is vakcinához juthassanak.

Az iskolák szeptember óta nyitva voltak. A köztársasági elnök nem akarta bezárni azokat, egészen egy héttel ezelőttig. Így az általános iskolák három hétre, a gimnáziumok egy hónapra zárva vannak most.

Az elhibázott brüsszeli beszerzéshez ragaszkodik Macron

A tanárok is félnek és szeretnék felvenni az oltást, de nem tudják. Bossuet szerint ez azért van, mert Franciaország ragaszkodik az uniós kvótához és nincs elég vakcina. Macron ehhez tartja magát és nem rendel keletről oltóanyagot. „Ez pedig felháborító, hiszen ha megtette volna, a lakosság egy sokkal nagyobb százalékát beoltották volna” – fogalmazott a történész.

Orbán Viktor megint jól látta, hogy az unió lassú, lemaradt a folyamatok mögött. Rendelt kínai és orosz vakcinát is, így uniós átlagban ma a legbeoltottabbak között van Magyarország. Több mint 3 millió embert beoltottak, a lakosság közel harmadát, Franciaországban ez a szám ennek a fele. Vagyis nyugtalanító, hogyha az uniót követjük, nem tudjuk megvédeni a polgárokat. Macron abban hibázik, hogy européert játszik. Egy ilyen helyzetben inkább patriótát, nemzeti érdekeket védő politikust kellene, aki Brüsszelen kívül is rendel vakcinát”– mondta Kevin Bossuet.

Hozzátette: Nincs jó vagy rossz vakcina, a kínai vagy az orosz is jó. „Vita van nálunk is ezekről, de nem szabadna a politikát belekeverni ebbe. Persze Macron elnök nem szereti Putyint, ezért nem vesz orosz vakcinát,

de egy ilyen helyzetben a vakcina szidását el kéne felejteni, ez ostobaság.”

Jelenleg egy út van és ez az oltás, mindenkit, minél gyorsabban be kell oltani, csak így lehet kijönni a válságból. Amikor a köztársasági elnök mindez ellen van, az bizony kérdéseket vet fel.

Akadozik az oltási folyamat

Kevin Bossuet elmondta, hogy Franciaországban a kritérium az életkorhoz van kötve. Először a 75, aztán a 70, majd a 65 év felettieket oltották be, most pedig az 55 év felettieket. Mivel azonban nincs elég vakcina, nagyon komplikált minden. Ezzel együtt oltják a speciális betegségben szenvedő fiatalabbakat is, de például, ha egy 40 éves tanárt nézünk, aki állandó kapcsolatban van fiatalokkal vagy gyerekekkel, akkor azt látjuk, hogy más stratégia kéne.

Macron arról beszél mindig a televízióban, hogy érkezik a vakcina, az azonban mégsem jön. Azt mondja, hogy nyár végére mindenki megkapja, de ebben nem hiszünk. 66 millió ember él itt, a világ hetedik hatalma és nem tudunk elég hatékonyan harcolni a Covid ellen.

A járvány elején nem volt elég maszk, aztán tűből volt kevés

– fogalmazott Bossuet.

Franciaország Pasteur hazája, az oltás hazája, de nem vagyunk képesek saját oltóanyagot előállítani. A nagyhatalmi státus már a múlté, ez inkább a dekadencia időszaka. De ugyanez a helyzet az unióval is, jól látjuk tehetetlenségét. Azt mondták a határok zárva lesznek, de nincsenek.

Franciaország szép lassan elveszti szuverenitását és mindent Brüsszelnek rendel alá

– tette hozzá.

A migránsokra vonatkozóan nincsenek konkrét számok, nem tudni mennyien vannak vagy mikor kapnak oltást. Egy Párizs melletti megyében hivatalosan 1,6 millió a lakosság, de 2,5 millióra becsülik azt valójában. 55 év felett ők is kaphatnak oltást, de épp ez az a réteg, amely kevéssé becsüli az előírásokat. A történész szerint csak a párizsi metrót kell megnézünk, hányan utaznak közülük maszk nélkül. „Egyértelműen az itt élő franciák egészségét veszélyeztetik” – vélekedett Bossuet.

Az oltásellenesség vádja az elégtelen teljesítmény takarására szolgál

Van egy másik dolog, amit fel szoktak hozni a franciákkal kapcsolatban, hogy vajon oltásellenesek lennénk-e úgy általában. Ezzel sem értek egyet. A lakosság 5-10 százaléka mondja ezt, ők veszélyesnek tartanak mindenfajta oltást. Ma már ők is meggyőzhetők, hiszen a koronavírus ellen látjuk, hogy csak a vakcina segít” – mondta Kevin Bossuet.

Macron úgy próbálta eltussolni az elégtelen intézkedéseket az egészségügy terén, hogy meggyanúsította a franciákat: nem akarják beoltatni magukat. „Ez nem így van. A franciák be akarják oltatni magukat, és kérik a köztársasági elnököt, hogy minél hamarabb tegyék ezt meg, minél több vakcinával” – fogalmazott a történész, majd hozzátette:

Orbán Viktor modell lehetne az uniónak, hogyan kell megvédeni a saját lakosságát”.

Akkor zárta le a határokat, amikor kellett. Ahelyett hogy az újságírók egy része állandóan lehúzná és kritizálná őt, most példaként hozhatnák fel. Önöknél a lakosság több, mint 30 százaléka már beoltott, az unióban ez a második legbeoltottabb nemzetet takarja. „Végre egy elnök tesz is a népéért ebben a válságban ”– mondta a történész.

Kossuth Rádió

Hirmagazin.eu