Hirmagazin
Image default
FőhírekFradiLabdarúgás, fociSportSporthirek

Fradi–Nyíregyháza: meglepő vendégsiker 3–1-re – videók

Robbie Keane előzetesen fogadkozott, de mindhiába, mégis nehéz túljutni a vb-selejtező sokkján. Szünetben a Nyíregyháza 2-0-ra vezetett a Ferencváros ellen, a Fradi-tábor a jól ismert, rigmussal fejezte ki lesújtó véleményét. A vége 3-1-es vendéggyőzelem lett, a Fradi csütörtökön az Európa-ligában javíthat.

Presszinget, gyors labdaszerzést, támadójátékot és gólokat ígért Robbie Keane, az FTC edzője a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzés előtt. Nos, ebből semmi sem valósult meg. A Szpari teljesen megérdemelten szünetben 2-0-ra vezet.

A Nyíregyháza már a 3. percben vezetést szerzett: Gilbert lövése után a kipattanót Manner vágta nagy erővel a jobbösszekötő helyéről Dibusz kapujába. A Ferencváros ezt követően próbálta átvenni az irányítást, Joseph több ígéretes helyzetbe is került, de vagy kissé pontatlanul lőtt, vagy Kovács védett. Levi is aktívan kapcsolódott be a támadásokba, egyszer kevéssel a hosszú sarok mellé tekert.

Megérdemelt 2-0-s Nyíregyháza-vezetés

A Nyíregyháza azonban nem állt vissza, sőt továbbra is veszélyesen kontrázott. Manner és Kovácsréti is próbálkozott távolról, Dibusz bravúrokkal tartotta életben a hazai reményeket.

A 31. percben viszont ismét betaláltak a vendégek: Antonov indította Gilbertet, aki szépen tartotta meg a labdát, majd Kovácsrétihez passzolt, ő pedig ballal a kapuba lőtt (0-2). A félidő hátralévő részében a Fradi erőlködve próbált szépíteni, de a vendégek szervezetten védekeztek. A kétperces ráadás sem hozott változást, így a Nyíregyháza megérdemelt kétgólos előnnyel vonult a szünetre. 

A Fradi-tábor kimondta véleményét – mit lép Robbie Keane?

A 40. percbe tájékán felharsant a Fradi-tábor: K…rva gyenge!

Robbie Keane kihagyta a kezdőből Varga Barnabást, aligha kérdéses, hogy a második félidőre beáll a válogatott középcsatára, aki noha bombagólt rúgott az írek elleni vb-selejtezőn, részese volt a szörnyű vereségnek.

Az állás azért is meglepő, mert a Fradi tavasszal 7-0-ra kiütötte a Nyíregyházát.

Varga Barnabás csak a 61. percben állt be.

Robbie Keane a szünetben hármat is cserélt, érdekesség, hogy Varga Barnabás nem állt be! Íme a cserék:

  • Makreckis helyett Cadu
  • Levi helyett Gruber Zsombor
  • Kanichowsky helyett Abu Fani.

A 61. percben aztán jött Varga Barnabás is Pesics helyett, Nagy Barnabást pedig Yusuf váltotta. Gólt azonban továbbra sem szerzett a Fradi.

z utolsó tíz percben aztán felgyorsultak az események. Varga buktatásáért a Fradi büntetőt kapott, amelyet Gruber értékesített. 

A remény viszont csak másodpercekig tartott ki, ugyanis szinte a középkezdésből újra betalált a Nyíregyháza. Toma György kényszerítőzött Oláh Benjáminnal, majd a csereként beállt Toma lőtt Dibusz kapujába. 1-3, eldőlt a meccs.

Az FTC vereségével hárompontos hátrányba került az éllovas Debrecennel szemben, ugyanakkor egy mérkőzéssel kevesebb játszott. Robbie Keane együttese csütörtökön a török Fenerbahce otthonában javíthat az Európa-ligában.

NB I, 14. FORDULÓ:ETO FC–Zalaegerszegi TE 0-1 (0-0), Győr, 1906 néző, jv.: Csonka. Gólszerző: Bakti (82.)szombat:
Puskás Akadémia FC–Kisvárda 2-0 (1-0), Pancho Aréna, v.: Derdák; gól: Lukács Dániel (40., 79.)
Debreceni VSC–Kazincbarcika 2-1 (0-0), Debrecen, Nagyerdei Stadion, v.: Antal; gól: Dzsudzsák (50.), Komáromi (78.), illetve Kártik (71., 11-esből)
Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus FC 1-3 (0-2), Budapest, Groupama Aréna, v.: Bognár; gól: Gruber (83., 11-esből), illetve Manner (3.), Kovácsréti (30.), Toma (85.)vasárnap:
Paksi FC–Újpest FC 16.00 (tv: M4 Sport)
Diósgyőri VTK–MTK Budapest 18.30 (tv: M4 Sport)

A tabella állását és a mérkőzések jegyzőkönyveit itt tekintheti meg

Az alábbi videó első részében a Fradisták azt találgatják hogy hány góllal és hogyan nyer a Fradi..

A meccs:

Forrás nyomán

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek