1.1 C
Budapest
2023. december. 1. péntek

Főzelékek világa

Dátum:

Megosztás:

A főzelékek néha megosztják a véleményt, vannak, akik nagyon szeretik és akadnak olyanok is, akik inkább mást kérnek főzelékek helyett. Hoztunk nektek néhány tippet, hogy milyen főzeléket csinálj legközelebb.

Tökfőzelék

Mézes mustáros csicsókafőzelék.

csicsókafőzelékHozzávalóknak szükség lesz: 30 dkg csicsókára, 30 dkg burgonyára, 1 kisebb fej hagymára, 3 dl húslevesre, 3 darab babérlevélre, 2 dl tejfölre, 3 kávéskanál mustárra, 1 evőkanál mézre, sóra és olajra. Elkészítése a következő módon: A hagymát finomra aprítjuk, és kevés olajon megfuttatjuk. Mikor szép üveges, hozzáadjuk a felkockázott krumplit és csicsókát, és kevergetve picit megpirítjuk. Majd felöntjük az alaplével, beletesszük a babérleveleket és a zúzott fokhagymát, és puhára főzzük.Szűrőkanállal a zöldségek felét kivesszük, a maradékot pedig botmixerrel pürésítjük. Behabarjuk a mézzel és a mustárral ízesített tejföllel, visszatesszük az egészben hagyott zöldségdarabokat, összeforraljuk, és azonnal tálaljuk.

Ki kell próbálni a brokolifőzeléket csirkemellel, mert az is nagyon ízletes.

Hozzávalóként szükségünk lesz: 1 közepes fej brokkolira, 1 fej vöröshagymára, 2 gerezd fokhagymára, 1 kisebb csokor petrezselyemzöldre, fél citrom levélre, egy kis szódabikarbónára, 1 teáskanál ételizesitőre, sóra, borsra. Továbbá 2 evőkanál kukoricalisztre, 1,5 dl tejfölre, 1 dl tejszínre, 3 dkg vajra, 1 evőkanál olivaolajra és 1 darab csirkemellre. Ezek két adagra szólnak. Elkészítése a következő:  a brokkolit szedjük rózsáira, majd a zsenge szárrészt pucoljuk meg, és vágjuk fel apróra. A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd a petrezselyemzölddel együtt szintén vágjuk fel apróra.A csirkemellet vágjuk fel ízlés szerint, sózzuk, borsozzuk, majd a felhevített vaj és olívaolaj keverékén süssük pár perc alatt szép pirosra.

 

Ezután szedjük ki, majd tálalásig tartsuk melegen.A visszamaradt zsiradékhoz adjuk hozzá a vöröshagymát, pároljuk üvegesre, adjuk hozzá a fokhagymát, majd pár pillanat múlva az apróra vágott brokkoli szárat és a petrezselyemzöldet is. Sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, és keverjük alaposan össze, majd pároljuk pár percig. Ezután öntsük fel a vízzel, facsarjuk bele a citromlevet, majd tegyük bele a brokkoli rózsát is.

borkkolifőzelék

Szórjuk meg egy késhegynyi szódabikarbónával, hogy szép zöld maradjon a színe, majd főzzük puhára úgy, hogy a brokkoli rózsa ne főjön szét.Amikor puhára főtt, szedjük ki a brokkoli rózsa felét, és tegyük félre. A többit botmixerrel pépesítsük.A tejfölt keverjük simára a tejszínnel, a kukoricaliszttel, és egy kevés főzőlével, majd állandó keverés mellett csorgassuk a pépesített brokkolihoz. Kevergetve sűrítsük be, majd tegyük vissza az előzőleg kiszedett brokkoli rózsát, és pár perc alatt szép lassan főzzük össze.Tálaláskor szedjük a főzeléket tányérba, és a pirosra sült csirkemellel kínáljuk.

Utolsóként jöjjön egy hagyományos zöldborsófőzelék.

Kell 50 dkg zöldborsó, pici olaj, egy csipet só, kis cukor és 4 evőkanál liszt. Elkészítése nagyon egyszerű és könnyedén megy: A zöldborsót olajon picit átforgatjuk. Sóval, ízlés szerinti cukorral, kevés vízzel puhára főzzük. Közben az olajból és lisztből rántást készítünk, hideg vízzel engedjük fel. Lassan hozzácsurgatjuk folyamatos keverés mellett a főzelékhez. Újra felforraljuk, és tálalható is.

zöldborsófőzelék

Ezek a főzelékek biztosan meg fogják nyerni a családot. Próbáljuk ki őket, könnyedén elkészíthetőek és nagyon egészségesek is a szervezet számára.

 

Forrás: delina

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Piros riasztást is kiadhatnak – mutatjuk, hol tart legtovább az ónos eső

Budapesten kora délutánra lecseng a havazás, esőbe, majd ónos esőbe vált a csapadék halmazállapota. Budapesten is jégpáncélos területek...

Orbán Viktor: Magyarország nem vétózik, olyan, hogy vétó, nincs

A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban feltett kérdésekre válaszolt. Szólt Ukrajna EU-csatlakozásának támogatásáról, a pénzügyi segítségről, a...

Miért jó szigetelőanyag a kőzetgyapot?

A kőzetgyapotot sokan csak homlokzati szigetelőként ismerik, pedig remek tulajdonságai miatt más szigetelési feladatot is elláthatunk vele. Aki csak...

Nászajándék ötletek, kifejezetten a közelgő ünnepek jegyében

A nászajándék ötletek valóban színes spektrumon mozognak, ám ebben az esetben talán épp a bőség zavara lesz az, ami...