Home Főhírek Belföldi hírek Fővárosi lezárásokra kell készülni ma és holnap Erdogan miatt

Fővárosi lezárásokra kell készülni ma és holnap Erdogan miatt

A Török Köztársaság elnöke, Recep Tayyip Erdogan érkezése miatt lezárások és forgalomkorlátozások lesznek ma és holnap a fővárosban – a török delegáció érkezése miatt elsősorban a belvárosi főútvonalakon kell időszakos forgalomkorlátozásra számítani, és több közösségi járat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik.

Lezárják hétfőn kora reggeltől késő délutánig a Kossuth Lajos teret és közvetlen környékét, a téren az M2-es metró sem áll meg. Rövidebb időszakra korlátozzák a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környéki utakat, ezért akinek a repülőgépe hétfőn 11 és 14 óra között, illetve kedden délután indul, annak célszerű lényegesen korábban elindulnia otthonról

A delegáció miatt hétfő reggel 6 órától kedden délután 6-ig lezárják a Lánchidat és a fővárosi Széchenyi István teret. Vasárnaptól keddig ideiglenes forgalomkorlátozás van érvényben, amely a főváros I., II., V., VI., X., XIII., XIV., XV., XVI. és XVII. kerületét is érinti, sok helyen tilos megállni.

Szakaszosan és időszakosan lezárnak több utat, útvonalat: hétfő délelőtt 11-től délután 2-ig például a 4-es főutat, az M3-as autópálya bevezető szakaszát, a Hősök terét és az Andrássy utat érinti az intézkedés. Recep Tayyip Erdogan védelmét a Terrorelhárítási Központ (TEK) látja el.

Forrás: MTI

ElőzőFriss: Sokan meghaltak egy limuzint ért balesetben New York államban
KövetkezőA migránsok újra gyilkoltak! Megerőszakolták, majd meggyilkolták a 18 éves Helenát, Svédországban! Oszd meg!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás