13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldForrnak az indulatok: Észak-Korea rakétát lőtt Japán fölé

Forrnak az indulatok: Észak-Korea rakétát lőtt Japán fölé

A japán kormány figyelmeztetést adott ki, hogy a Hokkaidó szigetén élők vonuljanak fedezékbe a rakéta repülése alatt, illetve ideiglenesen felfüggesztette egyes vonatjáratok közlekedését is.

2017 óta ez az első észak-koreai rakétaindítás Japán felett. Az eset annak ellenére történt meg, hogy az ENSZ megtiltotta Észak-Koreának a ballisztikus és nukleáris fegyverek tesztelését.

„Észak-Korea a jelek szerint rakétát indított. Kérjük, vonuljanak az épületekbe vagy a föld alá” –közölte a japán kormány a helyi idő szerint kedden 07:29-kor (hétfőn 22:29 GMT) kiadott ritka riasztásban.

A tisztviselők szerint a rakéta a Csendes-óceánba zuhant, mintegy 3 ezer kilométerre Japántól, és nem jelentettek sérüléseket vele kapcsolatban. Fumio Kishida, japán miniszterelnök határozottan elítélte az akciót, a kilövést pedig „erőszakos magatartásnak” minősítette. A japán kormány összehívta a nemzetbiztonsági tanács ülését.

Minden lényeges hír a háborúról!

A kilövés szándékos eszkalációnak tűnik, amelynek célja, hogy felhívja Japán és az Egyesült Államok figyelmét, akik eddig nagyrészt figyelmen kívül hagyták Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt.

A nemzetközi normákkal teljesen ellentétes, ha rakéták repülnek más országok felé vagy fölé minden előzetes figyelmeztetés vagy egyeztetés nélkül. A legtöbb ország teljesen elkerüli ezt, mivel könnyen összetéveszthető egy támadással, és bár ez nem olyan nagy dolog, mint egy nukleáris teszt – ami a következő lehet –, mégis rendkívül provokatív.

Mit akar Kim Dzsong Un?

Szakértők szerint a Japán fölött vagy Japán mellett történő kilövés lehetővé tette az észak-koreai tudósok számára, hogy olyan helyzetben teszteljék a rakétákat, „amelyek jobban reprezentálják azon körülményeket, amelyeket a valós használat során kiállnának” – mondta Ankit Panda elemző.

A hónap elején Észak-Korea törvényt fogadott el, amelyben atomfegyverrel rendelkező államnak nyilvánította magát, Kim Dzsong Un, az ország vezetője pedig kizárta a nukleáris fegyverek eltávolításáról szóló tárgyalások lehetőségét.

BBC

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem