Forrás: MTI
A hétvégi szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon lépnek életbe azok a változtatások, amelyek a Forma-1-es világbajnokság időmérő edzéseinek lebonyolítását érintik.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) március elején fogadta el a módosítási javaslatokat, ugyanakkor a rajtsorrendről döntő edzés időtartama nem változik, továbbra is – a szünetekkel együtt – hatvan perc lesz.
Az első szakasz, az úgynevezett Q1 16 percig tart majd úgy, hogy hét perc után a leglassabb pilóta kiesik, majd minden további másfél perc elteltével újabb versenyző búcsúzik. A Q1-et követően 15 pilóta marad versenyben.
Az új Q2 15 perces lesz, ebben hat perc után esik ki az első versenyző, majd ugyancsak 90 másodpercenként követik őt a többiek. A szakasz végére nyolc pilóta marad.
A 14 perces Q3-ban már 5 perc után megkezdődik a létszámcsökkenés, majd a másfél percenkénti kiesések után az utolsó 90 másodpercre már csak két pilóta marad. Ők döntik el egymás közt, hogy kié lesz a pole pozíció.
Az új rendszerrel – amelynek célja, hogy a korábbinál több legyen az izgalom – az autók az eddigieknél jóval több időt töltenek majd a pályán.
Az Ausztrál Nagydíj időmérő edzése – magyar idő szerint – szombaton 7 órakor, a futam pedig vasárnap 6 órakor kezdődik. A Forma-1-es hétvégéket az M4 élőben közvetíti.
Ketten pályáznak Hamilton trónjára.
Elsősorban két német pilóta, Sebastian Vettel (Ferrari) és Nico Rosberg (Mercedes) esélyes arra, hogy letaszítsa a trónról a brit Lewis Hamiltont (Mercedes) a Forma-1 idei szezonjában, amely a hétvégén kezdődik Ausztráliában. A Magyar Nagydíjat július 24-én rendezik.
A fogadóirodáknál az elmúlt két év világbajnoka, a 31 éves Hamilton a fő esélyes, a William Hill 1,57-es odsszal kínálja a brit pilóta végső sikerét, miközben Rosberg diadalára négyszeres, Vettel győzelmére pedig már ötszörös pénzt fizet.
A Forma-1-ben az idén három újonc debütál, s a vb történetében először rendeznek egy idényen belül 21 futamot, köztük első alkalommal Azerbajdzsánban is, az Európa Nagydíjnak otthont adó bakui városi pályán.
Az, hogy a Mercedes fölényét és egyeduralmát megtöri-e a Ferrari, vagy bármelyik másik csapat, egyelőre még kérdéses, de a hétvégi, melbourne-i GP után már tisztulhat a kép.
Rosbergnek Hamilton csapattársaként az elmúlt két idényben kevés siker jutott, igaz, tavaly az utolsó három viadalt ő nyerte, s mindhármon az első rajtkockából indulva győzött. Hamilton ekkora már bebiztosította harmadik vb-címét.
A szezon előtti, barcelonai teszteken Rosberg és Vettel is nagyon sokat körözött, a Mercedes megbízhatóbbnak tűnt, a Ferrari viszont a vártnál gyorsabbnak bizonyult a köridők alapján.
„Megpróbáltuk csökkenteni a különbséget, mert az elég nagy volt az elmúlt években” – nyilatkozta Vettel a formula1.com-on, utalva az elmúlt két évben konstruktőri vb-címet nyerő stuttgarti csapat fölényére. „A tavalyi szezonban nagyon jó munkát végeztünk, az új autónkkal pedig van esélyünk arra, hogy még közelebb kerüljünk a Mercedeshez. Hogy ez pontosan mennyire sikerül, az csak néhány hét múlva derül ki” – tette hozzá a 28 éves német versenyző.
A Mercedes autóit a legutóbbi 38 F1-es nagydíjból 32-n intették le elsőként, s csak két pilóta volt, aki Hamiltonon és Rosbergen kívül futamot tudott nyerni az elmúlt két esztendőben. Vettel tavaly három GP-n győzött, az idén pedig már a bajnoki címért akar versenyezni egészen a szezonzáróig.
„Nagyon gyorsak, az biztos, s valamennyire már azt is tudjuk, mi hol tartunk a Ferrarihoz képest, ugyanakkor az még nem világos, hogy előnyben, vagy hátrányban vagyunk-e” – tért ki a konkrét esélylatolgatás elől Rosberg.
A vb-diadalért harcoló Mercedes és Ferrari mögötti helyezésekért vélhetően a 2014-ben és 2015-ben is harmadik Williams, valamint a Red Bull harcol majd egymással, míg a Honda motorjával tavaly csak szenvedő McLaren az idén már vissza akar térni az élmezőnybe.
A Lotust felvásárló Renault újra gyári csapatként küzd a világbajnoki pontokért, a Haas pedig Ausztráliában debütál mint 30 év után az első amerikai tulajdonú F1-es istálló.
A bakui városi pálya júniusban mutatkozik be, Németország pedig visszatér, egy év szünet után ismét lesz majd Német Nagydíj, mégpedig Hockenheimben. A Magyar Nagydíjat július 24-én rendezik a Hungaroringen. Az olasz GP sorsa egyelőre még kérdéses, zajlanak a tárgyalások, de a programban szeptember 4-i dátummal szerepel a legendás monzai futam.
A brit Jolyon Palmer a Renault-nál, a német Pascal Wehrlein a Manornál debütál, utóbbi csapattársa, Rio Haryanto pedig az F1 történetének első indonéz pilótájaként mutatkozik be az autósport elitkategóriájában.
A 67. Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság menetrendje
Ausztrál Nagydíj:
—————–
március 20., Melbourne
pálya hossza: 5,303 km
verseny: 58 kör (307,574 km)
leggyorsabb kör: 1:24.125 perc, Michael Schumacher (német, Ferrari, 2004)
A 2015-ös győztes: Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Bahreini Nagydíj:
—————-
április 3., Szahír
pálya hossza: 5,412 km
verseny: 57 kör (308,238 km)
leggyorsabb kör: 1:31.447 perc, Pedro de la Rosa (spanyol, McLaren, 2005)
A 2015-ös győztes: Hamilton
Kínai Nagydíj:
————–
április 17., Sanghaj
pálya hossza: 5,451 km
verseny: 56 kör (305,066 km)
leggyorsabb kör: 1:32.238 perc, M. Schumacher (2004)
A 2015-ös győztes: Hamilton
Orosz Nagydíj:
————–
május 1., Szocsi
pálya hossza: 5,848 km
verseny: 53 kör (309,075 km)
leggyorsabb kör: 1:40.071 perc, Sebastian Vettel (német, Ferrari, 2015)
A 2015-ös győztes: Hamilton
Spanyol Nagydíj:
—————-
május 15., Barcelona
pálya hossza: 4,655 km
verseny: 66 kör (307,104 km)
leggyorsabb kör: 1:21.670 perc, Kimi Räikkönen (finn, Ferrari, 2008)
A 2015-ös győztes: Nico Rosberg (német, Mercedes)
Monacói Nagydíj:
—————-
május 29., Monte-Carlo
pálya hossza: 3,337 km
verseny: 78 kör (260,286 km)
leggyorsabb kör: 1:18.063 perc, Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull, 2015)
A 2015-ös győztes: Rosberg
Kanadai Nagydíj:
—————-
június 12., Montreal
pálya hossza: 4,361 km
verseny: 70 kör (305,270 km)
leggyorsabb kör: 1:13.622 perc, Rubens Barrichello (brazil, Ferrari, 2004)
A 2015-ös győztes: Hamilton
Európa Nagydíj:
—————
június 19., Baku – új pálya
pálya hossza: 6,006 km
verseny: még nincs döntés
Osztrák Nagydíj:
—————-
július 3., Spielberg
pálya hossza: 4,326 km
verseny: 71 kör (307,020 km)
leggyorsabb kör: 1:08.337 perc, M. Schumacher (2003)
A 2015-ös győztes: Rosberg
Brit Nagydíj:
————-
július 10., Silverstone
pálya hossza: 5,891 km
verseny: 52 kör (306,198 km)
leggyorsabb kör: 1:33.401 perc, Mark Webber (ausztrál, Red Bull, 2013)
A 2015-ös győztes: Hamilton
Magyar Nagydíj:
—————
július 24., Hungaroring
pálya hossza: 4,381 km
verseny: 70 kör (306,630 km)
leggyorsabb kör: 1:19.071 perc, M. Schumacher (2004)
A 2015-ös győztes: Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Német Nagydíj:
————–
július 31., Hockenheim
pálya hossza: 4,574 km
verseny: 67 kör (306,458 km)
leggyorsabb kör: 1:13.780 perc, Räikkönen (McLaren, 2004)
2015-ben nem rendeztek versenyt Németországban. A 2014-es győztes: Rosberg
Belga Nagydíj:
————–
augusztus 28., Spa-Francorchamps
pálya hossza: 7,004 km
verseny: 44 kör (308,052 km)
leggyorsabb kör: 1:47.263 perc, Sebastian Vettel (német, Red Bull, 2009)
A 2015-ös győztes: Hamilton
Olasz Nagydíj:
————–
szeptember 4., Monza
pálya hossza: 5,793 km
verseny: 53 kör (306,720 km)
leggyorsabb kör: 1:21.046 perc, Barrichello (Ferrari, 2004)
A 2015-ös győztes: Hamilton
Szingapúri Nagydíj:
——————-
szeptember 18., Marina Bay
pálya hossza: 5,065 km
verseny: 61 kör (308,828 km)
leggyorsabb kör: 1:50.041 perc, Ricciardo (Red Bull, 2015)
A 2015-ös győztes: Vettel
Malajziai Nagydíj:
——————
október 2., Sepang
pálya hossza: 5,543 km
verseny: 56 kör (310,408 km)
leggyorsabb kör: 1:34.223 perc, Juan Pablo Montoya (kolumbiai, Williams, 2004)
A 2015-ös győztes: Vettel
Japán Nagydíj:
————–
október 9., Szuzuka
pálya hossza: 5,807 km
verseny: 53 kör (307,471 km)
leggyorsabb kör: 1:31.540 perc, Räikkönen (McLaren, 2005)
A 2015-ös győztes: Hamilton
Egyesült Államok Nagydíja:
————————–
október 23., Austin
pálya hossza: 5,513 km
verseny: 56 kör (308,405 km)
leggyorsabb kör: 1:39.347 perc, Vettel (2012)
A 2015-ös győztes: Hamilton
Mexikói Nagydíj:
—————-
október 30., Mexikóváros
pálya hossza: 4,304 km
verseny: 71 kör (305,354 km)
leggyorsabb kör: 1:20.521 perc, Rosberg (2015)
A 2015-ös győztes: Rosberg
Brazil Nagydíj:
—————
november 13., Sao Paulo
pálya hossza: 4,309 km
verseny: 71 kör (305,909 km)
leggyorsabb kör: 1:11.473 perc, Montoya (2004)
A 2015-ös győztes: Rosberg
Abu-Dzabi Nagydíj:
——————
november 27., Abu-Dzabi
pálya hossza: 5,554 km
verseny: 55 kör (305,355 km)
leggyorsabb kör: 1:40.279 perc, Vettel (2009)
A 2015-ös győztes: Rosberg