7.3 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekForgalomkorlátozás az utakon a Tour de Hongrie miatt

Forgalomkorlátozás az utakon a Tour de Hongrie miatt

A ma induló Tour de Hongrie kerékpáros verseny miatt vasárnapig számos szakaszon számíthatnak a közlekedők ideiglenes, teljes pályás mozgó forgalomkorlátozás – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Az ország legnagyobb kerékpáros versenye több mint 865 kilométernyi, zömében országos közúton, fő- és mellékúti szakaszokat egyaránt érintve zajlik majd.

A nemzetközi verseny kedden Siófokról indul, majd szerdán Balatonalmádi és Keszthely, csütörtökön Velence és Székesfehérvár, pénteken Cegléd és Hajdúszoboszló, szombaton Karcag és Miskolc között folytatódik, majd 19-én vasárnap a Kazincbarcika – Aggtelek – Kazincbarcika útvonalon zárul.

A pontos útvonal elérhető a https://www.tourdehongrie.hu/terkep oldalon. Az érintett településeken történő áthaladás tervezett időpontjairól a www.tourdehongrie.hu oldal „Szakaszok” menüpontja alatt tájékozódhatnak az érdeklődők.

A verseny ideje alatt rendőrségi forgalomirányítás mellett, dinamikus, ideiglenes, teljes pályazárral járó mozgó forgalomkorlátozással számolhatnak a közlekedők.

A kiemelt helyszíneken a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei is segítik majd a terelések kiépítését és a verseny biztonságos lebonyolítását. A társaság szakemberei a szervezőkkel közösen a tervezett útvonalakat többször is bejárták, a szükséges javítási, üzemeltetési és karbantartási munkákat a versenyhez igazítva, ahhoz ütemezve végezték el.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a Tour de Hongrie versenyszakaszait érintően még indulás előtt tájékozódjanak az ideiglenes korlátozásokhoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál.

Képek: haon, infocegled

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem