13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekFontos változás lép életbe a balatoni vonatközlekedésben: itt az új menetrend

Fontos változás lép életbe a balatoni vonatközlekedésben: itt az új menetrend

Egyre népszerűbb a Balaton a tavaszi és az őszi időszakban is, ezért a MÁV-START már nemcsak a vakáció idején, hanem előtte egy hónappal sűríti a tó partjához tartó járatok indulását és magasabb szintű szolgáltatást nyújt a járműfejlesztéseknek, felújításoknak köszönhetően.

Május 17-én, hétfőtől a nyári menetrend kezdetéig, június 19-ig előszezoni menetrend szerint, sűrűbben közlekednek a vonatok Budapest és a Balaton között, InterCity kocsik is járnak, valamint a déli parton étkezőkocsi és új 1. osztályú szolgáltatás teszi teljesebbé a komfortot.

Idén május második felétől az időjárás javulásával és az átoltottság előrehaladásával, illetve a járványügyi korlátozások enyhítésével, feloldásával valószínűsíthető, hogy a belföldi turizmus és az ezzel járó utazási igény ismét magas lesz. A vasúttársaság új előszezoni menetrendje lehetővé teszi, hogy a Balatonhoz utazók közül minél többen a kényelmes, versenyképes és környezetbarát vasúti utazást válasszák.

A vasúti utazást vonzóbbá, elérhetőbbé tevő, tavaly először bevezetett Balaton24 és Balaton72 nevű, tó körüli korlátlan utazást biztosító, egy, illetve három napra szóló jegytípus május 1-jétől újra elérhető, május 15-től pedig újabb jegytípusok közül választhatnak a Balaton környékére látogatók. A Balaton24 és a Balaton72 jegyek Duo változatával a Balaton menti vasútvonalakon túl, a tó térségében 123 település között közlekedő Volánbusz járatokon is lehet utazni.

Déli part

Az utasokat a korábbihoz képest sűrűbb közlekedéssel, InterCity kocsikkal és a déli parton már az előszezonban is étkezőkocsival várja a vasúttársaság. Tavaly ősz óta Budapest és a Balaton déli partja között óránként indulnak a Tópart és Balaton InterCity vonatok felváltva Keszthely, illetve Nagykanizsa felé. Az előszezoni menetrend bevezetésétől a Budapest és Keszthely között kétóránként közlekedő Balaton InterCity vonaton május 17-től már étkezőkocsi és 1. osztályú kocsi is lesz, így az utazás még kényelmesebbé válik. A vonatok 1. és 2. osztályú InterCity-kocsijába kedvező árú, 300 forintos helyjegy váltható,  amelyet elővételben érdemes megvenni a hétvégi csúcsidőszakokra.

Az előszezonban a Siófok, Fonyód és Balatonmáriafürdő környéki üdülőövezetek kisebb forgalmú megállóiban is sűrűbben állnak meg vonatok, és közvetlenül elérhetővé válnak Budapestről: Balatonaliga, Balatonvilágos, Szabadisóstó, Szabadifürdő, Balatonszéplak alsó, Balatonszéplak felső, Zamárdi felső, Szántód, Balatonlelle felső, Fonyódliget, Bélatelep, Alsóbélatelep, Balatonfenyves alsó, Máriahullámtelep, Máriaszőlőtelep.

Az április 11-i menetrendmódosítástól a Helikon InterRégió vonatokkal már nemcsak Kaposvár, hanem napi egy vonatpárral Pécs felől is a korábbinál jóval könnyebben érhető el a Balaton déli partja alacsonypadlós, klímás Desiro motorvonatokkal.

Északi part

A Balaton északi partján a vasúti közlekedés május 30-ig szünetel, Székesfehérvár és Balatonfüred között pótlóbusz szállítja az utasokat a villamosítás miatt. Az előszezon további részében, május 31-től már nem kell átszállni, közvetlen vonatok közlekednek majd Budapesttől Tapolcáig. Ekkortól a nyári menetrend kezdetéig az északi partra a korábbi évekből jól megismert járatokkal lehet utazni.

penzcentrum

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work