Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Fontos forintbankjegyeket vonnak ki a forgalomból

A 2014 előtt kibocsátott 500 forintossal 2019. október 31-ig fizethetünk, míg a 10 000 forintossal 2019. december 31-ig.

Augusztus 31-én 46,4 millió darab 500 forintos volt forgalomban, ennek a 60 százalékát adták az idén februárban kibocsátott új 500 forintosok. A 10 000 forintosból 166,3 millió darab volt a piacon, 93 százalékuk az új, 2014-ben megjelent bankjegy volt – derül ki a napi.hu összeállításából.

A régi 500 forintossal 2019. október 31-ig, míg a 10 000 forintossal 2019. december 31-ig fizethetünk bárhol, utána a postákon és bankfiókokban három évig be lehet cserélni őket, a Magyar Nemzeti Bank pedig 20 évig ad helyettük újat.

Az október végéig bárhol használható régi 500-as 1998. december 1-jén jelent meg, majd 2001 februárjában követte egy új sorozat, amelyre egy színváltó nyomat került, majd 2009 áprilisában még egy sorozat került forgalomba. A december végén búcsúzó régi 10 000 forintosból az első sorozat 1997. július 1-jén, a következő pedig 2008. szeptember 9-én jelent meg.

Az 500 és 10 000 forintosok kivonásával lezárul a 2014-ben indult bankjegycsereprogram.

A papírpénzek átlagos élettartama 5 év. A kisebb, a fizetésnél gyakrabban használt címletek gyorsabban, átlagosan 2-2,5 év alatt elhasználódnak, míg a nagyobbak akár 8-10 évig is kibírják. Minden forgalomban lévő bankjegy évente egyszer megfordul a jegybankban, ahol a forgalomképtelen, selejtes bankjegyeket megsemmisítik, a jó minőségűeket pedig visszaforgatják.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán
infostart

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás