Nem könnyű meghozni a legjobb döntést abban a kérdésben, hogy melyik időponttól kérjük az öregségi nyugdíj megállapítását.
A nyugdíjba vonulás időpontjának megválasztása a nyugdíjkorhatár betöltésétől, mint legkorábbi lehetőségtől kezdve több dologtól is függhet. Ezek között az egyik fontos tényező a nyugdíj összegének nagyságrendje lehet, amely eltérést mutathat abból a szempontból, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás – írja az ado.hu.
A nyugdíjtörvény szerint öregségi teljes nyugdíjra az jogosult, aki betöltötte a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, és rendelkezik legalább húsz év szolgálati idővel. 2024-ben az 1959-ben született személyek töltik be nyugdíjkorhatárukat, a 65. életévet. A Nők 40 esetén a jogosultsági idővel már rendelkező hölgy is „döntési helyzetben” van ettől az időponttól kezdve.
A különbség az időpontok között a következő: ha 2023-ban vonulunk nyugdíjba, a nyugellátás összege a 2023. évi szabályok szerint kerül kiszámításra, és már részesülünk a 2024. évi januári nyugdíjemelésben (6 százalék), és a tizenharmadik havi nyugdíj 2024-ben esedékes összegében. Ha 2024-től történik a nyugdíjba vonulás, a 2024. évi kiszámítási szabályok szerint történik a nyugdíjszámítás, és az éves januári rendszeres nyugdíjemelésben először 2025-ben részesülünk. 2025-ben lehet első ízben megkapni a tizenharmadik havi nyugdíjat is.
A 2024. évi nyugdíjszámítási szabályokban új lesz az úgynevezett valorizációs szorzószámok meghatározása, amely a nyugdíj megállapítást megelőző év kereseti szintjéhez emeli a korábbi évek kereseti adatait. Ezek az évente meghatározott szorzók jelentős mértékben hatnak a nyugdíj összegére. A valorizációs szorzószámok idei közzététele már megtörtént, így arra is pontosan lehet már válaszolni, hogy mennyi lesz a 2024-ben megállapított nyugdíj összege.
Abban az esetben, ha 2024-ben mégis a korábbi évben, 2023-ban történő nyugdíj megállapítás mellett döntenénk, lehetőség van hat hónapra visszamenőleg a nyugellátás igénybevételére, ha a jogosultsági feltételek (az életkor betöltése és a szükséges szolgálati idő megléte, illetve a „nők 40” esetében a negyven év jogosultsági idő) már ebben a korábbi időpontban is teljesültek. Ez az intézkedés a 2023-as folyósítási kezdetű nyugellátásokra nézve legkésőbb 2024. júniusában tehető meg. Visszamenőlegesen a nyugdíj összege is kifizetésre kerül.
Célszerű azt is figyelembe venni, hogy a megszerzett szolgálati idő mikor éri el a következő teljes szolgálati idő évet, mert a nyugdíj összegénél a betöltött szolgálati idő éveknek van jelentősége.
Ha a körülmények megengedik, nem szükséges mindjárt a nyugdíjkorhatár betöltésének napjától a nyugdíjat igénybe venni. Ha a továbbfoglalkoztatás megengedett, a nyugdíj megállapítása nélküli tovább dolgozás a nyugdíj összegét kedvezően befolyásolja. Aki megszerezte a nyugdíjjogosultságot, azaz legalább húsz év szolgálati idővel rendelkezik, és a reá irányadó nyugdíjkorhatár betöltése után a nyugdíj megállapítása nélkül legalább 30 nap szolgálati időt szerez, nyugdíjnövelésben részesül. A növelés mértéke 30 naponként az öregségi nyugdíj 0,5 százaléka. A nyugdíjnöveléssel az öregségi nyugdíj összege meghaladhatja a megállapítása alapjául szolgáló havi átlagkeresetet.
2040 körül megborul az egész magyar nyugdíjrendszer – szemlézte a témát a Portfolio.hu
Drámai gyorsasággal öregszik a magyar lakosság, akárcsak a világ majdnem mindegyik fejlett társadalma. Magyarországon 2030-ra a 65 évesnél idősebb emberek száma kétmillió százharmincötezerre növekszik. Ma minden ötödik magyar, 2030-ban már majdnem minden negyedik magyar – és 2060 után minden harmadik magyar – 65 évesnél öregebb lesz.
A nyugdíjrendszer finanszírozási gondjai demográfiai okokból 2039-2042 között válhatnak kezelhetetlenné, amikor a Ratkó-unokák (a Gyes-generáció) 1974 és 1977 között született tagjai elérik a nyugdíjkorhatárt, mivel így 4 év alatt 680 ezer fővel, vagyis évente 170 ezer emberrel nő a nyugdíjas társadalom létszáma. A megelőző négy évjárat (az 1970-1973 között születettek) 2035-2038 között 553 ezer fővel, évente 138 ezer emberrel növelik a nyugdíjasok táborát, és ők is sokkal többen vannak, mint például a 2023-2026 között 65 évessé váló, 1958-1961 között született évjáratok 435 ezer tagja.
A drámai demográfiai öregedés miatt az idős állampolgárok ellátásának terhe egyre nehezebb lesz. Ez nem csak a nyugdíjrendszert, hanem az egészségügyi és a szociális ellátó rendszert is közvetlenül érinti. Ez az aggodalom egyelőre nem tükröződik a kormányzati tervekben.
Idén 5555 milliárd forint, jövőre 6019 milliárd forint teszi ki a nyugdíjkasszát. A kormány az EU részére megküldött konvergencia-programjában 2030-ra a nyugdíjkassza arányát a GDP-ben mindössze 8,4%-ra prognosztizálja. Az addig közel kétszázezer fővel növekvő nyugdíjas lakosság és a vállalt 13. havi nyugdíj beépítése mellett nem látszanak a nyugdíjfinanszírozás olyan biztos forrásai, amelyek elérhetővé tennék a GDP-arányos nyugdíjkiadás ilyen alacsony szinten tartását, különösen akkor, ha tovább apadnak a társadalombiztosítás járulékbevételei, elsősorban a szociális hozzájárulási adó mértékének csökkentései miatt, amelyek hatását nem képes ellensúlyozni a gazdaságnak a reméltnél sokkal alacsonyabb, idén egyenesen negatív növekedése.
Emellett arra sem lehet megalapozottan számítani, hogy a külföldön dolgozó és járulékot ott fizető aktív munkavállalók több százezres létszámban hazatérjenek, ráadásul a pozitív családpolitikai intézkedések ellenére továbbra sem várható születésszám-robbanás, így a konvergencia-program nyugdíjkiadás csökkentési előrejelzése csak radikális nyugdíjkorlátozások mellett teljesülhetne.
Ezek a korlátozások maguktól is bekövetkezhetnek, ha a következő két évtizedben is a jelenlegi arányban teszi majd ki a foglalkoztatottak számát a siralmas nyugdíjvárománnyal kecsegtető jogviszonyokban (részmunkaidő, minimálbér, őstermelő, efo, kata, és így tovább) dolgozók száma.
Viszont további finanszírozási nehézséget okozhat éppen ebben a két évtizedben az, hogy a járulékfizetési plafon 2013-as eltörlése óta – és nyugdíjplafon hiányában, hatástalanná vált degressziós szabályozás mellett – a nagyon magas keresetű dolgozók nyugdíjvárománya az egekbe szökik, így egy létszámában szűk csoport több milliós nyugdíjainak kifizetése drámai túlterhelést okozhat abban a nyugdíjrendszerben, amelyben pillanatnyilag 423 ezer ember továbbra is havi 120 ezer forintnál (a nemhivatalos létminimumnál) kisebb nyugdíjból kénytelen megélni, nem is beszélve arról a 73 ezer nyugdíjasról, akinek az ellátása a novemberi korrekciós emelés után sem éri el a 60 ezer forintot 2023. decemberében.
Nem véletlen, hogy az európai nyugdíjrendszerek majdnem mindegyikében érvényesül a járulékfizetési felső határ, éppen azért, mert az ottani jogalkotók megítélése szerint az állami nyugdíjrendszernek nem feladata a teljes munkajövedelem pótlása, erről az érintett egyénnek és munkáltatójának kell gondoskodnia. Pillanatnyilag vonzó persze az a bevételi többletforrás a magyar nyugdíjkassza számára, amelyet a magas keresetű dolgozók teljes jövedelmét terhelő társadalombiztosítási járulék jelent, de ennek ára túlságosan magasnak bizonyulhat a jövőben. Ha nincs járulékplafon, akkor a nyugdíjplafon bevezetése is megfontolásra érdemes megoldás lehet, noha ennek politikai kockázata feltehetően magasabb, mint a járulékfizetési felső határ visszavezetése. Jelenleg a magas nyugdíjvárományok kialakulását semmi sem fogja vissza, hiszen a járulékfizetésnek nincs felső határa, a nyugdíjnak nincs maximális mértéke és a nyugdíjszámítás során alkalmazott degresszió a mai kereseti viszonyokhoz képest komolytalan.
A többségnek persze nem az a gondja, hogy meg kell barátkoznia a több milliós nyugdíj csábító gondolatával, hanem az, hogy el kell fogadnia a néhány tízezer forintos nyugdíjak rémképét. A minimálbéresek, részmunkaidősök, őstermelők, régi és új főállású kisadózók, egyszerűsített foglalkoztatási formákban dolgozók tömegeire várhat ilyen nyugdíjas jövő, ha nem tesznek időben ellene. Ha gátlástalan cinizmussal tekintünk a jövőbe, akkor e milliós tömeg minimális nyugdíjvárománya ismeretében akár meg is nyugodhatnánk a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatósága tekintetében. Persze a gazdasági fenntarthatóság nem garantálja a politikai fenntarthatóságot, hiszen a rendszert szétfeszíthetné a mélyszegénység örvényébe került milliónyi dühös kisnyugdíjas és a néhány tízezer nagynyugdíjas elkerülhetetlen szembenállása.
A nyugdíjkasszát veszélyeztető bevételcsökkenés terén külön kiemelést érdemel a szociális hozzájárulási adó mértékének hét éven belül kevesebb mint felére csökkentése (2016-ban még 27% volt ez a közteher, ami jelenleg mindössze 13%).
A szociális hozzájárulási adónak kiemelt szerepe van a nyugdíjkassza bevételei között, hiszen a nyugdíjakat Magyarországon alapvetően három forrásból finanszírozzák:
- a munkáltatók által fizetett 13%-os szociális hozzájárulási adó (szocho) Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető részéből, amely jövőre drámai mértékben, 89,14%-ra emelkedik (mi marad így az egészségügynek?),
- a munkavállalók által fizetett 18,5%-os társadalombiztosítási járulék (tbj) Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető részéből (54%), valamint
- a költségvetésből a kiadások támogatására átadott pénzeszközökből.
A szociális hozzájárulási adó Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető része a 2023-as költségvetésben előirányzott 1968,4 milliárd forintról 781,6 milliárd forinttal, közel 40%-kal 2750 milliárd forintra nő a 2024. évre vonatkozó költségvetési törvényjavaslat szerint. Miután a GDP jövőre tervezett (és biztosra semmiképpen nem vehető) 4%-os növekedése és a 6%-osra tervezett infláció nem indokolja a szocho ilyen arányú növekedését, továbbá a kamatadó mellé 2023. július 1-jétől kivetett szocho sem növelheti ennyire ezt az adóbevételt, a növekedés forrása rejtélyes. Persze küszöbön állhat újabb tevékenységek szocho-val terhelése, vagy akár a szocho mértékének jelentős emelése is – ezekről azonban nincs hír. Ezért a szocho Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető részének 89,14%-ra növelése egyszerűen elszívja az Egészségbiztosítási Alaptól a szocho-forrást, így a finanszírozási gondok nem a kétmillió nyugdíjas és félmillió hasonló ellátott szavazópolgárt érintő nyugdíjkasszában, hanem az egyébként is ezer sebből vérző egészségügyi kasszában halmozódnak tovább.
Ezzel szemben a társadalombiztosítási járulék Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető része az idei évre előírt 2456,9 milliárd forintról mindössze 217,4 milliárd forinttal „csak” 2674,3 milliárd forintra nő, ami változatlan foglalkoztatottság feltételezése mellett az ideinél alig több mint 8%-kal magasabb jövő évi nominális nettó bérszínvonalra utalhat.
A Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásainak támogatására fordítandó költségvetési előirányzat az idei évre meghatározott 652,6 milliárd forintról a tizedére, 61,9 milliárd forintra zuhan 2024-ben a költségvetési törvény szerint. Tekintettel arra, hogy a nyugdíjköltségvetés 2024-ben 6019 milliárd forintra nő, amelyből a két fő bevételi forrás (szocho és tb-járulék) mindössze 5424 milliárd forint, vagyis 595 milliárd forinttal kevesebb, mint amennyi szükséges lenne, az összes egyéb bevétel figyelembe vételével sem látszik elegendőnek a 61,9 milliárd forintos támogatási előirányzat – akkor pedig különösen nem, ha a szocho és a tb-járulék bevételi tervek esetleg túlzónak bizonyulnak.
A helyzetet nehezíti, hogy a nők kedvezményes nyugdíja jövőre is változatlan feltételekkel vehető igénybe (ez 2024-ben 467 milliárd forint kiadást jelent), és a 13. havi nyugdíj is változatlan feltételekkel jár (ez jövőre 449 milliárd forintba kerül). A Nők40 esetében a finanszírozási kockázatot az jelenti, hogy ezt a korhatár előtt igénybe vehető speciális nyugdíjat a világon egyedülálló módon nem terheli levonás amiatt, hogy a korhatár betöltése előtt veszik igénybe (bármilyen más rendszerben az ilyen típusú nyugdíjat annyiszor 3-5%-os levonás sújtja, ahány évvel a korhatár betöltése előtt indul a folyósítása). A 13. havi nyugdíj esetén a finanszírozási kockázat nyilvánvaló: ezt az ellátást nem támasztja alá járulékfizetés, vagyis az egész plusz havi ellátást az adóbevételek terhére kell finanszírozni. A 13. havi nyugdíj csak akkor lehetne méltányos juttatás, ha átgondolt szolidaritási újraelosztási elemeket is tartalmazna, akár méltányos alsó-felső korlátok közé szorítva a kifizetést. Ha nem ez történik, az új 13. havi nyugdíj ugyanarra a sorsra juthat, mint a 2004-ben bevezett elődje, amelyet 2009-ben először drákói szigorral kellett maximalizálni 80 ezer forint összegben (ez a korlát öröklődött a nyugdíjprémium máig hatályos elméleti felső korlátjaként), majd meg is kellett szüntetni.
Nyugdíjprémiumra is elkülönítettek 20,5 milliárd forintot a jövő évi költségvetésben (ha a GDP valóban 4,0%-kal nőne 2024-ben), ebből lehetne fizetni 2024. novemberében a fejenként legfeljebb 10 ezer forint nyugdíjprémiumot. A nyugdíjprémium számítási képlete szerint a novemberi ellátás egynegyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot kell megszorozni azzal a számmal, amely a tárgyévi GDP-növekedés mértéke és a 3,5 százalékos tövényi küszöbérték különbsége, de legfeljebb 4. Vagyis ennek a juttatásnak van maximális mértéke, 80 ezer forint (legfeljebb 20 ezer forint szorozva legfeljebb 4-gyel), míg a tényleges mértéke a képlet szerint számítandó.
A nyugdíjprémium jelenleg az egyetlen olyan plusz juttatás a nyugdíjasoknak, amely nem függ a nyugdíj tényleges összegétől (ha a nyugellátás összege eléri a 80 ezer forintot), így akár a legdemokratikusabb ellátási kiegészítésnek is nevezhetnénk – mégsem az, ugyanis a 13. havi nyugdíj visszavezetésével okafogyottá vált juttatásról van szó, amelynek költségvetési fedezetét a szolidaritás jegyében célszerűbb és helyesebb lenne a valóban rászoruló nyugdíjasok között szétosztani.
