6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekFontos csatát nyert Magyarország Brüsszellel szemben

Fontos csatát nyert Magyarország Brüsszellel szemben

Sajtóhírek szerint a magyar és a lengyel kormány elfogadta a német EU-elnökség ajánlatát, így kompromisszum született az EU mintegy 1800 milliárd eurós pénzügyi csomagjáról.

Budapest, Varsó és Berlin „bólintott” rá az egyezségre, amit további 24 országnak is el kell fogadnia. Ez az uniós állam- és kormányfők kétnapos brüsszeli csúcstalálkozóján sikerülhet ezen a héten – írta a Magyar Nemzet a Bloomberg alapján.

Orbán Viktor Varsóban a lengyel kormányfővel, Mateusz Morawieckivel folytatott tárgyalását követően kijelentette: „Úgy gondolom, közel lehetünk a megegyezés eléréséhez, ami győzelem, jó eredmény Magyarország és Lengyelország számára, illetve nagyon jó lehet az Európai Uniónak is.”

A Reuters szerda délután arról cikkezett, hogy még a csütörtöki EU-csúcstalálkozó előtt végső megállapodásra akarnak jutni a csomag részleteiről. Idéztek egy neve elhallgatását kérő diplomatát is, aki szerint van „némi nyomás” a kidolgozott alkun.

Azt már a hírügynökség tette hozzá, hogy minden szem a holland kormányra szegeződik: a liberális Mark Rutte kormányfőnek,

a magyar és lengyel páros „ellenlábasának” is bele kell egyeznie a kompromisszumba.

A huszonhét uniós tagállam képviselői szerdán asztalhoz ülnek, ahol eldőlhet, hogy első ránézésre miképp vélekednek a tagországok Budapest, Varsó és Berlin egyezségéről.

A Deutsche Welle értesülései szerint a jogállamisági rendelethez csatolnak egy záradékot, amely kifejezetten leszögezi, hogy a források lehetséges elvonása csak pénzügyi viták esetében történhet meg, tehát semmilyen politikai kérdés – mint a migráció vagy a családügy – nem lehet alapja a források megvonásának.

Orbán Viktor miniszterelnök eközben útnak indult Brüsszelbe az uniós csúcstalákozóra. A Facebookra feltöltött videójából kiderült, hogy a kormányülésen meghozták a szükséges járványügyi intézkedéseket, ma este a háttértárgyalások, holnap pedig az állam- és kormányfői csúcstalálkozó lesz Brüsszelben. A kormányfő a közösségi oldalán azt írta: „Irány Brüsszel! Este tárgyalások, holnap partraszállás.”

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek