Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Fontos adók változtak január 1-jével

Az őszi adócsomag elfogadásával véglegessé váltak a 2019-es adótörvény-változások. Tisztázódott az új lakóingatlanok 5 százalékos áfájának ügye, és 8-ról 12 millió forintra emelkedik az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatár.

2019-ben még marad az 5 százalékos áfa az új lakások adás-vétele esetén, és 2023-ig bizonyos feltételek mellett szintén lehet vele kalkulálni egyes esetekben.

„Az alanyi adómentesség választására jogosító értékhetár 8-ról 12 millió forintra emelése is fontos döntés volt, ez elsősorban a katás vállalkozások számára izgalmas,

mivel ezentúl nem kell két értékhatárra figyelniük, csak egyre, ami fölött emelt adóérték van” – tudta meg az InfoRádió Felsmann Tamástól, a WTS Klient adóügyi szakjogászától.

E változásokon kívül is említett még fontos változásokat az áfatörvényben, például a bérelt autók áfájával kapcsolatosan.

„A személygépkocsi-bérlés áfáját eddig is le lehetett vonni, ha megfelelő adminisztráció támasztotta alá az üzleti célú használatot: útnyilvántartást kellett vezetni” – ecsetelte Felsmann.

Üdvözli azt a szabályt is, amely

– a tartós tejekre is bevezeti az 5 százalékos áfát,
  • a gabona és az acélipar számára pedig fontos hír, hogy a fordított adózás 2019-ben is megmarad a szektorokban.

A társasági adóval kapcsolatos szabályok változásai között

– létrejön a csoportos társasági adóalanyiság.

„Ennek feltétele, hogy az adózók között legalább 75 százalékos arányú, szavazati jogon alapuló, kapcsolt vállalkozási viszony álljon fenn. Jelentősége, hogy a csoporttagok társasági adókötelezettségeiket közösen, egy kiválasztott képviselőn keresztül teljesítik. Főszabály szerint mentesülnek az egymás közötti árak miatti esetleges kiigazítások alól, egymás közötti ügyleteikben nem kell transzferár-nyilvántartást vezetniük” – sorolta Felsmann.

Mint elmondta, speciális szabályok vonatkoznak továbbá a veszteségek elhatárolására, és ami talán a legfontosabb, hogy

azok a csoportok, akik élni szeretnének ezzel a lehetőséggel, az erre vonatkozó bejelentést 2019. január 15-ig meg kell tenniük.

Nyitókép: MTI/Faludi Imre
Forrás: infostart.hu

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás