16.8 C
Budapest
2024. május. 10. péntek
HomeHírekHáborúFolytatódnak az összecsapások Izrael és a szélsőséges palesztinok között - a közel-keleti...

Folytatódnak az összecsapások Izrael és a szélsőséges palesztinok között – a közel-keleti háború percről-percre

A zsidó állam hadserege újból összecsapott a megszállt Cisz-Jordániában az ott élő arabokkal.

Német államfő: a zsidó élet védelme az állam felelssége , de a polgárok kötelessége is

Több mint tízezren gyűltek össze vasárnap délután Berlin szívében a Brandenburgi kapunál, hogy kifejezzék szolidaritásukat a Hamászi szzlamista terrorszervezet által megtámadottt Izraellel, és tiltakozzanak az antiszemitizmus ellen. A rendezvény fő szónoka Frank-Walter Steinmeier német államfő volt, de felszólaltak a politikai pártok, különböző egyházak, valamint civil szervezetek képviselői.. Részt vett a nagygyűlésen a Hamász áltaé elhurcolt német túszok több hozzátartozója is.

2023.10.22. 19:14

Irán fenyegetőzik

Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter figyelmeztette vasárnap az Egyesült Államokat és Izraelt, hogy „ellenőrizhetetlenné” válhat a helyzet a Közel-Keleten, ha a két ország „nem vet azonnal véget a Gázában elkövetett emberiesség elleni bűntetteknek és népirtásnak”.

„A térség ma olyan, mint egy puskaporos hordó. Szeretném figyelmeztetni az Egyesült Államokat és az izraeli bábkormányt, hogy ha haladéktalanul nem vetnek véget a Gázában elkövetett emberiesség elleni bűncselekményeknek és népirtásnak, minden lehetséges, és a térség ellenőrizhetetlenné válik” – mondta az iráni külügyek irányítója Naledi Pandor dél-afrikai külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján Teheránban.

Hoszein Amirabdollahián figyelmeztetett, hogy „a konfliktus, a népirtás, a gázai és ciszjordániai lakosok elleni mészárlás és kényszerkitelepítés folytatásában

minden számítási hibának súlyos következményei lehetnek a térségre és az agresszor országok érdekeire nézve”.

Pandor asszony felszólította a nemzetközi közösséget, hogy „szenteljen nagyobb figyelmet” a palesztinok sorsának a Gáza elleni „szégyenletes ostrom közepette”. Irán üdvözölte a Hamász iszlamista palesztin szervezet október 7-i Izrael elleni támadását, de azt állította, hogy nincs köze hozzá.

Közben az orosz és az örmény külügyminisztérium bejelentette, hogy Szergej Lavrov orosz és Ararat Mirzoján örmény külügyminiszter hétfőn Iránba utazik, hogy a térségbeli kollégáikkal tárgyaljon. Az IRNA hivatalos iráni hírügynökség azt jelentette, hogy az orosz, török, örmény, azeri és iráni külügyminiszter a Jereván és Baku közötti békéről fog tárgyalni az iráni fővárosban.

Örményország és Azerbajdzsán között igen feszült a viszony, amióta a múlt hónapban Azerbajdzsán villámhadműveletben térdre kényszerítette a többségében örmények lakta azeri beékelődést, Hegyi-Karabahot. (MTI)

2023.10.22. 19:12

Újabb segélykonvoj érkezett Egyiptomból a Gázai övezetbe

Egy 17 teherautóból álló segélykonvoj érkezett meg vasárnap Egyiptomból a Gázai övezetbe – közölte az Egyiptomi Vörös Félhold segélyszervezet.

2023.10.22. 12:47

Jeruzsálem: Izrael az egész világot védi a fanatikusokkal szemben

Izrael az egész világot védi az iszlám radikalizmussal szemben, amikor háborút visel a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet ellen – mondta vasárnap Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök. Bennett a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva egyenlőségjelet vont a Hamász és az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorcsoport között, kijelentve: Izrael gyakorlatilag az Iszlám Állammal él szomszédságban.

Hozzátette: Izrael legnagyobb hibája az volt, hogy húsz éven keresztül hallgatott a világra, és önmérsékletet tanúsítva nem semmisítette meg a Hamászt. „Nem a világot hibáztatom, a világ mindig is képmutató módon viselkedett a zsidó állammal szemben. Magunkat hibáztatom, amiért hallgattunk a világra” – fogalmazott az izraeli politikus, aki egy éven át, tavaly júniusig állt az izraeli kormány élén.

Bennett szerint a Hamász által Izrael ellen két hete elkövetett terrortámadás után indult izraeli hadművelet célja a Gázai övezet demilitarizálása.

Hozzátette: Izraelnek nem maradt más lehetősége a Hamász felszámolásán kívül. Hiba volt azt gondolni, hogy Izrael kordában tudja tartani a Hamászt és szomszédságban élhet vele, „és ezt a hibát most kiküszöböljük” – fogalmazott Naftali Bennett a vasárnapi BBC-műsorban.

A volt izraeli miniszterelnök szerint a Hamász és a radikális iszlám következő célpontja a Nyugat, és „akik úgy gondolják, hogy a terror nem éri el például Londont, azok tévednek”. Bennett szerint éppen ezért Izrael az egész világot védi az iszlám radikalizmussal szemben a Hamász elleni hadviseléssel.

Rishi Sunak brit miniszterelnök, aki a héten Izraelben és a térség több más országában járt, a Downing Street által vasárnap ismertetett nyilatkozatában kiemelte:

összes tárgyalópartnerének az volt az igen erőteljesen hangsúlyozott álláspontja, hogy minden lehetséges módon meg kell akadályozni a konfliktus szétterjedését a régióban.

Sunak szerint továbbra is szilárdan kell törekedni a térség békésebb és stabilabb jövőjének biztosítására a terrorizmus által megtestesítette gonosz legyőzésével. A Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, és több mint 1400 embert meggyilkoltak, háromezret megsebesítettek, 200 embert túszul ejtettek és a Gázai övezetbe hurcoltak. (MTI)

2023.10.22. 12:46

Küszöbön a háború Izrael és a Hezbollah között

Izrael evakuál újabb tizennégy határ menti települést.

2023.10.22. 10:00

Izrael folyamatosan támadja a Hamász gázai állásait

Izrael az éjszaka folyamán további légicsapásokat hajtott végre a Hamász iszlamista terrorszervezet gázai infrastruktúrája ellen – jelentette az izraeli katonai szóvivő vasárnap reggel. A tájékoztatás szerint a légierő szombat estétől tovább folytatta a Hamász infrastruktúrája és terroristái elleni támadásait a Gázai övezetben, több mint háromszáz bombát vetettek be.

A harci gépek több tucat Hamászhoz köthető katonai célpontot támadtak, melyek közül több sokemeletes épületekben volt. Felszámoltak több tucat alagútlejáratot, lőszerraktárat, főhadiszállást és hadműveleti katonai posztot. A hadsereg közleménye szerint a megtámadott terrorista célpontok között voltak olyan mecsetek is, amelyeket a Hamász hadicélokra használt.

Az izraeli kormány tizenhat millió sékeles (több mint ezernégyszáz millió forintos) ideiglenes segítségnyújtásról határozott az október 7-én elhurcoltak és eltűntek családjainak. Izrael mindemellett megszüntette az információs minisztériumot, miután az azt vezető Galit Atbarjan néhány napja lemondott hivataláról. A felszabadult minisztériumi költségvetést, 23,8 millió sékelt (mintegy kétezer millió forintot) a Gázai övezet környékének újjáépítéséért felelős hatósághoz irányítják. (MTI)

2023.10.22. 09:43

Izrael légicsapást mért a damaszkuszi és az aleppói repülőteret

Rakétatámadás érte vasárnapra virradóra a damaszkuszi és az aleppói repülőteret, egy ember meghalt, a légikikötők működését felfüggesztették – jelentette a szíriai állami média, Izraelt téve felelőssé a támadásért. Az arab ország közlekedési minisztériuma bejelentette, hogy a forgalom újraindításáig a járatokat a Földközi-tenger partján lévő el-Ládzikíja repülőterére irányítják.

Az izraeli média szerint azért mértek csapásokat a szíriai repterekre, mert az izraeli hadvezetés attól tart, hogy fejlett fegyvereket szállítanak át rajtuk Iránból és Irakból Libanonba és Szíriába.

Az aleppói és a damaszkuszi repülőteret – melyek Szíria legfontosabb légikikötői – korábban már érték légitámadások, amelyek miatt működésük egy időre akkor is leállt. Izrael az utóbbi években számos légicsapást mért szíriai célpontokra, a hadsereg, valamint a damaszkuszi kormánnyal szövetséges erők, köztük a libanoni Hezbollah síita szervezet hadállásai ellen.

Bár a támadásokról szóló híreket az izraeli hadsereg rendszerint nem kommentálja, az izraeli vezetés többször leszögezte: mindent megtesz azért, hogy Irán ne vethesse meg a lábát Szíriában, különös tekintettel a Golán-fennsík térségére. (MTI)

2023.10.22. 09:35

Kisebb bomba robbant egy izraeli külképviselet közelében

A merénylet Izrael ciprusi nagykövetségnél történt. A robbanásban senki nem sebesült meg, kár nem keletkezett. A ciprusi rendőrség az ügyben négy, szíriai állampolgárságú embert őrizetbe vett.

A négy, 17 és 21 év közötti gyanúsítottnál – akiket a nyomozás idejére őrizetben tartanak – kést is találtak.

Tűzszerészek azt közölték, a helyszínen lévő „kis fémtárgyban nagyon kis mennyiségű pirotechnikai anyagra” bukkantak. A gyanúsítottak közül ketten a robbanás helyszínétől nem messze sétáltak, másik két társuk pedig a közeli utcában parkoló gépkocsiban ült. Az autóban két kés mellett egy kalapácsot is találtak.

A közösségi médiára felkerült képeken látható, hogy az épületet kordonnal vették körül.

A rendőrség lezárta Izrael nicosiai nagykövetségének környékét, mert az épület közelében egy csőbomba robbant. Forrás: X / Oli London
A rendőrség lezárta Izrael nicosiai nagykövetségének környékét, mert az épület közelében egy csőbomba robbant. Forrás: X / Oli London

A hatóságok nem közölték, az ügy összefüggésben lehet-e az izraeli-palesztin konfliktussal, melynek nyomán az Európai Unió országaiban fokozott biztonsági intézkedéseket rendeltek el. (MTI)

2023.10.22. 09:30

Segélyekről és tűzszünetről egyeztetett a török elnök és a Hamász vezetője

Az ostrom alatt lévő Gázai övezetről, valamint az izraeli és a palesztin fél közötti tűzszünet lehetőségéről egyeztetett telefonon Recep Tayyip Erdogan török elnök és Iszmáíl Haníje, az övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet vezetője – jelentette be szombaton a török elnöki hivatal az X közösségi oldalon.

A beszélgetés során Erdogan kiemelte, hogy Törökország mindent megtesz a mihamarabbi tűzszünet érdekében és további humanitárius segélyszállítmányokat sürget a Gázai övezetbe. Hozzátette azt is, vizsgálják néhány gázai sebesült törökországi kórházi kezelésének lehetőségét is.

Törökország – Katarral és más, térségbeli állammal együtt –

emellett tárgyal az Izraelből a Hamasz fegyveresei által elhurcolt túszok szabadon bocsátásáról is.

A hét végén ENSZ-szervezetek arra figyelmeztettek, hogy a Gázai övezetben máris katasztrofális a humanitárius helyzet, kiemelve, hogy a kórházakat „elárasztják” a sebesültek és a gyermekek „aggasztó ütemben halnak meg”.

A Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, és több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint mintegy 200 embert elraboltak, és túszként tartanak fogva. (MTI)

2023.10.22. 08:55

Már a megszállt Ciszjordániában is egyre nagyobb a feszültség

Az izraeli hadsereg közölte, hogy lecsapott a Hamasz egyik csoportjára, amely egy ciszjordániai mecsetben rejtőzött. Ezzel egyidőben a zsidó állam hadserege újból figyelmeztette a Gázai övezet északi részén élőket, hogy meneküljenek délre – jelentette a BBC.

A brit média cég idézett egy katonai szóvivőt, aki újságíróknak azt mondta: „így akarják csökkenteni azokat a kockázatokat, amelyek a katonáikra várnak a háború következő szakaszában.” Egy küszöbön álló szárazföldi hadjáratra utal az is, hogy Izrael harckocsikat és katonákat vont össze a Gázával határos területeken, bár azt nem tudni, hogy mikorra várható a támadás.

Ugyanakkor ENSZ körökben azt remélik, hogy a nap folyamán végre több segélyszállítmány is eljuthat Gázába – közölte a BBC. Mindeközben az Egyesült Államok rakétavédelmi rendszereket küld a Közel-Keletre és újabb alakulatok állnak készen, hogy a térségbe induljanak.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem