4.2 C
Budapest
2023. december. 2. szombat

Folytatódik a VV Fanni ügy tárgyalása – Drámai pillanatok a bíróságon: „Amennyiben halott, akkor ez egy friss halott képe” – videó

Dátum:

Megosztás:

Újabb tárgyalási nappal folytatódik ma, azaz hétfőn a Novozánszky Fanni halálával kapcsolatos büntetőper. A vádlott B. László, a múlthetihez hasonlóan ismét csaknem negyed órát késett. Ma szakértőket hallgat meg a bíróság, elsősorban a DNS szakértőt.

Mint ismert, Novozánszki Fanni 2017 novemberében nyomtalanul eltűnt, a holtteste azóta sem került elő.

Megölésével B. Lászlót vádolják, de ő csak a lány elrablását ismerte be. Azt nem is tagadhatja, hiszen videó készült arról, ahogy a teremgarázsban az ölében az autója felé cipeli a láthatóan eszméletlen nőt.

Az ügyben szerepel még VV Fanni egy korábbi barátnője is, akiről a vádlott azt mondta, az ő utasítására adta át Novozánszky Fanni ájult testét ismeretleneknek.

Ezt a nőt, B. Erikát soha nem gyanúsította semmivel a rendőrség, de a Blikk információi szerint

a nemrégiben elvégzett poligráfos vizsgálata arra enged következtetni, hogy valamit még tudhat az ügyről.

A vádlott a VV Fanni-ügy tárgyalásán / Fotó: Varga ImreA vádlott a VV Fanni-ügy tárgyalásán / Fotó: Varga Imre

A múlthéten az ügy nyomozója beszélt, de VV Fani utolsó férfi kuncsaftját is meghallgatták, erről részleteket holnapi cikkünkben olvashattok.

A szakértők a hétfői tárgyaláson arról adtak számot, hogy Fanni lakásában illetve a vádlott által használt bérelt autóban hol tudtak vérszennyeződést illetve DNS mintát venni.

Több minta is rendelkezésre áll, amelyen fellelhető Fanni vére és DNS-e.

B. László azzal védekezik, hogy a kocsiba azért találtak vért, mert húst szállított, és annak leve kifolyt.

A mintavételt nehezítette, de nem akadályozta meg, hogy B. a kocsit elvitte autómosóba, ahol magas nyomású géppel tisztították ki.

Az autómosó vallomása szerint amikor a kocsin dolgozott, legalább két- három percig véres víz ömlött a járműből.

Drámai pillanatok:

Drámai pillanat, a szakértőnek a biróság levetítette azt a felvételt, amikor B. cipeli Fannit.

A szakértő szerint annyi biztos, hogy B. egy tónustalan testet visz, az azonban nem jelenthető ki, hogy Fanni halott a képen, mert hullamerevséget ilyen minőségű felvételen nem lehet megállapítani. A felvételen Fanni kapja ernyedt, de nem merev. A szakértő azt mondja, amennyiben a lány halott, akkor ez egy friss halott képe.

A tárgyaláson levetített videót itt megnézhetitek meg:

A szakértő a videót nézve azt mondta: elsőre – a kezek állása alapján – az jut róla az eszébe, hogy a férfi által cipelt nő eszméletvesztés állapotában van.

Délután aztán a tetemkereső kutyák gazdáit hallgatta meg a bíróság.

A speciális ebek Siófokon, a szalkszentmártoni bányatavaknál, illetve a Duna-parton dolgoztak. Alapos, mindenre kiterjedő kutatás után sem találtak a halottkereső kutyák semmi értékelhető nyomot.

Ezek az állatok a holttestből kiáramló gázok alapján találják meg keresett testet.

Mivel a kutatás eredménytelenül zárult, nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy gyilkosa Fanni holtestét a vízbe (feltehetőleg a Dunába) dobta a szakemberek szerint. A nyomozás vezetője is ezt tartja a legvalószínűbb forgatókönyvnek.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Újabb vonalon vezeti be a MÁV a meghökkentő közlekedési rendet

Csak akkor áll meg a vonat, ha van le- vagy felszálló utas. A Tatabánya-Oroszlány vonalon is bevezeti vasúttársaság a...

Átadták a díjakat: Ők az idei Prima Primissimák! .. Gratulálunk a kimagasló szellemi-, művészeti-, tudományos- és sporttevékenységhez!

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány...

A hétvége időjárási előrejelzése: lesz havazás, lehűlés, napsütés, melegedés, .. szóval lesz minden, a frontérzékenyek szenvedni fognak..

Szombaton még lesz mindenféle csapadék, vasárnap már sok napsütés. Az Időkép előrejelzése szerint nyugat felől újra elkezd esni egyre több helyen...

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön, vizsgálják a körülményeket – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a...