1.1 C
Budapest
2023. december. 4. hétfő

Folytatódik a terror Európában: Tömegbe hajtott egy furgon Németországban

Dátum:

Megosztás:

Legkevesebb három halálos áldozat van, 30 sebesült!

A tömegbe hajtott egy furgon a németországi Münsterben. A rendőrség szerint halálos áldozatok is vannak, legkevesebb harmincan megsebesültek.

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi város központját lezárták, a helyszínen mentők, rendőrök és tűzoltók dolgoznak – közölte a rendőrség.

Az eset hátteréről és a kisteherautó vezetőjének kilétéről egyelőre nincsenek hivatalos forrásból származó adatok. A münsteri rendőrség a Twitteren a találgatások és a nem megerősített információk terjesztésének mellőzését kérte.

A kisteherautó teraszon ülő emberek közé hajtott délután Münster történelmi belvárosában, vezetője a gázolás után végzett magával. Kora este a járműben gyanús tárgyat találtak, ezért kiürítették a környéket és megkezdték a tárgy vizsgálatát.

A rendőrség este frissített adatai szerint húsz ember megsebesült, közülük hatan életveszélyes állapotban vannak. A münsteri egyetemi klinikán bevezették a vészhelyzetre kidolgozott intézkedéseket, így egy külön osztályt biztosítottak a sebesülteknek és felszólították véradásra a város lakosságát.

A tömeges gázolás miatt a tartomány úthálózatának több pontján rendkívüli rendőri ellenőrzést kezdtek gépkarabéllyal felfegyverzett, golyóálló mellényes rendőrök részvételével – írta hírportálján a Rheinische Post című tartományi lap.

Több német országos hírportál arról ír, hogy a rendőrség feltételezése szerint terrortámadás történt. Ezt az értesülést a rendőrség hivatalosan nem erősítette meg.

A német szövetségi kormány ügyeletes szóvivője útján kinyilvánította részvétét az áldozatok és a sebesültek hozzátartozóinak. Így tett Münster polgármestere, Markus Lewe is, aki egyben köszönetet mondott a mentésben és az ügy feltárásában résztvevő szakembereknek. Újságíróknak elmondta, hogy egyelőre nem ismert az eset háttere.

Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter közölte, hogy a münsteri és az észak-rajna-vesztfáliai rendőrség teljes erővel dolgozik az ügy feltárásán, és a szövetségi biztonsági szervek szorosan egyeztetnek a tartományi hatóságokkal.

Forrás: Ripost

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Ítéletidő tombol Németországban – a kifutópályához fagytak a repülőgépek Münchenben

A bajor főváros repterét órákra le kellett zárni a havazás és a fagy miatt. Az X-en megjelent videó kísérő...

Döbbenetes videó arról, hogy mit okozhat az autó tetején szállított fenyőfa

Hogyan szállítsuk a fenyőt, ha autóval mentünk vásárolni és meglehetősen nagy fát választottunk? Videón magyarázzák el. A karácsonyi fenyő...

Életveszély: a világ legpofátlanabb bliccelőjét fotózták le az 1-es villamos hátulján – videó

Nem mindennapi megoldással utazott valaki a budapesti 1-es villamoson. Egy potyautas a jármű hátuljára kapaszkodott fel, és élvezte...

Mi történt? A közönségkedvenc nem tér vissza a Dancing with the Stars leginkább várt produkciójába

Az egyik produkció nem lesz teljes a Dancing with the Stars szombati döntőjében. A korábbi közönségkedvenc nem vesz...