15 C
Budapest
2024. február. 27. kedd

Folytatnák Boris Johnson migrációs politikáját a kormányfőjelöltek

Dátum:

Megosztás:

A brit miniszterelnöki székért folytatott harc két utolsó versenyben maradt jelöltje egyaránt azt hangoztatta, hogy tovább szigorítaná az Egyesült Királyság migrációs politikáját.

Liz Truss és Rishi Sunak is úgy nyilatkozott, folytatná a Boris Johnson által megkezdett Ruandába toloncolásokat. A hivatalából távozó brit kormányfő még áprilisban jelentette be, hogy Ruandába küldik az Egyesült Királyságba illegálisan érkező bevándorlókat. London partnerségi szerződést írt alá az afrikai országgal, amely így 120 millió fonthoz jutott. A terv azonban egy sor jogi akadályba ütközött, és az első ruandai repülőjárat nem tudott útnak indulni.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Liz Truss külügyminiszter a The Mail on Sunday brit hetilap tegnapi számában arról beszélt, hogy keményen lépne fel a migráció ellen, amennyiben elnyerné az Egyesült Királyság miniszterelnöki pozícióját. Intézkedései között elsősorban véghezvinné a ruandai tervet, és kiterjesztené más országokra is.

Megvédem Nagy-Britannia határait, amennyiben én leszek az ország vezetője, és mindent megteszek, hogy véghezvigyük a kitoloncolási tervet és más országokat is bevonjunk a folyamatba

– nyilatkozta Lizz Truss. Lapunk is megírta: a jelenlegi külügyminiszter a kitoloncolási program lehetséges partnerei között tartja számon Törökországot.

– Véget vetnék a visszataszító embercsempészetnek, amelynek szemtanúi vagyunk – fűzte hozzá a kormányfőjelölt. A brit partokat ebben az évben eddig több mint tizennégyezer illegális bevándorló érte el a La Manche-csatornán keresztül. A Nagy-Britanniát a kontinenstől elválasztó, életveszélyes tengerszoroson embercsempészek segítik a bevándorlókat az átkelésben.

A külügyminiszter azok után avatta be a nyilvánosságot elképzeléseibe, hogy riválisa, Rishi Sunak volt pénzügyminiszter felvázolta saját tízpontos tervét a migráció visszaszorításáért.

A másik még versenyben maradt kormányfőjelölt elmondta, a munkaterv azok között a vészhelyzeti intézkedései között szerepelne, amelyeket már miniszterelnökségének első száz napjában végrehajtana. Rishi Sunak szintén azt vallotta, mindent megtenne a ruandai program befejezéséért. A konzervatív párti politikus továbbá felső határt állapítana meg az évente befogadható menekültek számában. Nem utolsósorban növelné a hatóságok jogait a bevándorlók megfigyelésére, illetve őrizetbevételére.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

A Konzervatív Párt tagjai szeptemberben hirdetik ki a győztest, aki a párt vezetője és az ország miniszterelnöke is lesz egyben Boris Johnson után.

magyarnemzet

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Túszul ejtettek egy fiatal nőt a VII. kerületben, lövés is dördült, túsztárgyalóval ment ki a TEK

Túszul ejtette a nőismerősét egy kábítószer hatása alatt álló férfi Budapesten, egy VII. kerületi lakásban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság...

Elhunyt Roberto Messina, a Bud Spencer és Terence Hill filmjeinek egyik visszatérő mellékszereplője – videó

90 éves korában érte a halál Floridában, Isten nyugosztalja! Videó Hirmagazin.eu

Rövidesen tisztázódhat egy fontos dolog a kegyelmi ügy kapcsán

Hamarosan lezárul a vizsgálat, mely azt hivatott kideríteni, hogyan kerülhetett bele a Kúriai Döntések című folyóiratba a kegyelmi...