Egyre több dolog utal arra, hogy nem vagyunk egyedül a világűrben és a Földön.
A földönkívüli élet egy olyan téma, amelyben mindenki hisz valamilyen szinten. Sokan alig várják, hogy megjelenjenek az idegenek, mások szerint már itt vannak, míg olyanok is akadnak, akik szerint vannak földönkívüliek, de azoknak eszébe sem jut a Földre jönni.
Az elmúlt időben egyre több szó esik az idegenekről, sőt, még a NASA sem zárja ki annak a lehetőségét, hogy néhány évtized múlva bekövetkezhet a nagy találkozás, ám emellett egyre több felfedezés utal arra, hogy a földönkívüliek már jártak a bolygón.
A bizonyítékok sorát kezdhetjük a Dropa Kőkorongokkal, amelyekről rengetegen azt gondolják, hogy ez az első olyan bizonyíték, ami leírja, hogy léteznek földön túli civilizációk. A korongokat 1938-ban fedezte fel Chi Pu Tei, a pekingi egyetem régészprofesszora és hallgatói.
A csapat éppen felfedező útra indult, amikor a Himalája hegyeiben, a tibeti-kínai határon elhelyezkedő Quinghai-ban megtalálták az összekapcsolódó barlangrendszereket, amelyről látták, hogy nem természetesen módon jött létre, hanem valaki mesterségesen kifaragta, tehát azok, akik készítették, valami szerepet szántak a barlangrendszernek.
A barlang falait egy igazán forró eszközzel vájhatták ki, legalábbis erre utalt a négyszögletes, sima felület. A régészek felfedezték, hogy az alagutak egy régi temetkezési helyhez vezetnek. A szépen elhelyezett sírokban emberi csontvázakra bukkantak. A törékeny, vékony maradványok nagyjából 130 centiméter hosszúak voltak, a koponyák pedig aránytalanul nagyok voltak a testhez képest.
A régészcsapat eleinte azt feltételezte, hogy egy új gorilla fajt sikerült felfedezniük, ám ezt az ötletet gyorsan félredobták, hiszen egyik állatfaj sem gondoskodik úgy az elhunytakról, ahogy az emberek. A kutatás azonban ennyivel nem ért véget.
Később egyre valószínűbbé vált, hogy a majomember teória nem lehet magyarázat, mert bárki is készítette a temetkezési helyet, az biztos, hogy fejlett intelligenciával rendelkezett. A falak tanulmányozása közben kiderült, hogy azokra ráfaragták, vagy festették a Napot, Holdat és a csillagokat. A Földet pedig pontokból álló vonalakkal kötötték össze az égitestekkel.
A barlang alja is tartogatott meglepetést, ugyanis onnan kerültek elő a nagyjából 23 centiméter átmérőjű, 2 centiméter vastag kőkorongok, amelyeknek közepén egy kerek, két centis lyuk volt, a felületén pedig egy aprólékosan kialakított spirál futott végig a korongok belsejétől a széléig. A vizsgálatok után kiderült, hogy a rejtélyes leletek 10-12 ezer évesek lehetnek.
A későbbi kutatások során még 716 kőkorongot találtak a felfedezők. Hamarosan kiderült, hogy a barázdák valójában valamiféle hieroglifákból álló írás lehet. Ezek olyan aprók voltak, hogy csak nagyítóval lehetett elolvasni őket. Sok írást így sem sikerült elolvasni, mert az idő miatt olvashatatlanná váltak.
Az írást csak 1962-ben sikerült megfejteni, Dr. Tsum Um Nui, kínai tudós fáradhatatlan munkájának köszönhetően, ugyanis Nui célul tűzte ki, hogy kideríti, hogy mit jelent a Kínai Egyetemen tárolt korongok írása.
A tudós arra jutott, hogy a kőkorongok alkotói a dropák lehettek. Amikor sikerült megfejtenie az írást, akkor Nui attól tartott, hogy senki nem fogja elhinni neki, amit talált. Később beigazolódott a gyanúja, mert elutasította az egyetemen a benyújtott dokumentumot, amit a tudós nem publikálhatott.
A professzor nem adta fel, és megpróbálta a Prehisztorikus Akadémián elfogadtatni a felfedezését, de tőlük is elutasítást kapott, valamint egy figyelmeztetést is, hogy soha ne említse meg senkinek se, hogy min dolgozik, és mire jött rá.
A cél tehát egyértelmű volt, el akarták tusolni a dropák létezését, és azt, hogy az idegen civilizáció látogatást tett a Földön. A professzor tanulmánya 2 évvel később mégis megjelent „Űrhajók kőkorongokba vésett története, melyek 12 ezer éve érkeztek a Földre” címmel.
Az, hogy végül hogyan került napvilágra a felfedezés, senki sem tudja biztosan. Egyes vélemények szerint idővel visszavonták a tiltást, míg mások szerint a professzor döntött úgy, hogy a világnak tudnia kell az idegenek létezéséről.
Habár az rejtély, hogy a tanulmány hogyan került ki a nyilvánosság elé, az mégis biztos, hogy a régészeti bizottságok nem fogadták el a lefordított szöveget. Ezt azzal magyarázták, hogy a szöveg hiányos, ráadásul a lelet felborított volna minden ismeretet, amiben az emberek hisznek.
A kövek feliratai arról szóltak a professzor szerint, hogy egy távoli bolygóról érkező űrhajó zuhant le a Himalájában, a Baian-Kara-Ula hegyekben. A járművön utazó lények voltak a dropák, akik a hegyek barlangjaiba kerestek menedéket.
Habár a dropák szerettek volna békében élni, ez mégsem tartott sokáig, mert a szomszédos han törzs sok dropát megölt, mert valószínűleg ellenséget láttak az idegenekben, ezért védekezésül vadászni kezdtek rájuk. Mivel a dropák nem tudták kijavítani az űrhajójukon keletkezett hibát, emiatt kénytelenek voltak a Földön maradni, és a saját védelmük érdekében védekeztek a han törzs ellen.
Az, hogy élnek-e ma közöttünk olyan emberek, akik a földönkívüliek leszármazottai lehetnek, rejtély, ám az igazán elgondolkodtató, hogy a dropák által lakott földrészen napjainkban csak két törzs él, a dropák és a hanok. A vizsgálatokból kiderült, hogy a két törzset egyik emberi fajhoz sem lehet besorolni, ugyanis az apró termetű, sárga bőrű, vékony emberek se nem tibetiek, se nem kínaiak, ráadásul a fejük ugyanúgy aránytalanul nagy a testükhöz képest, mint a barlangban talált csontvázak esetében volt megfigyelhető.
A két törzs tagjainak a szeme sem hétköznapi, hiszen azok nagyok, a színűk pedig halványkék. A titkok sora tovább bonyolódott azzal, hogy a dropák legendája több ősi kínai legendában is megjelent. Egyes történetek szerint a dropák annyira csúnyák voltak, hogy a barlangokba bújtak el az emberi tekintetek elől.
A kőkorongok rejtélye 1968-ban egy orosz természettudós érdeklődését is felkeltette. W. Saitsew tanulmányozni kezdte a leleteket, és újra kiadta Tsum Um Nui kutatásának eredményeit, amit kiegészített a saját felfedezésével, ami az volt, hogy a korongok anyaga kobaltot és más fém fajtákat tartalmazott.
Az, hogy ilyen anyagba hogyan sikerült belevésni a jeleket, máig rejtély. Az oszcillográf tesztek eredménye azt mutatta ki, hogy a korongok elektromos töltés vagy elektromos vezetőként is funkcionálhattak, mert a vizsgálat során különös rezgési ritmust figyeltek meg velük kapcsolatban. W. Saitsew ősi merevlemezhez hasonlította a korongokat.
A leletek még mindig rengeteg fejtörést okoznak a régészeknek és antropológusoknak. Azok, akik nem hisznek az idegen civilizációtól származó kőkorongokban, úgy vélik, hogy az egész csak mese, és Tsum Um Nui is csak egy legenda szüleménye, mert a neve nem igazi kínai név.
A kőkorongok biztos, hogy léteznek, de az, hogy tényleg idegenek hagyták-e ránk, vagy egy ősi, fejletlen kultúra maradványai, kérdéses, viszont jogos a kérdés, hogy amennyiben fejletlen civilizációról van szó, akkor hogyan tudtak ilyen aprólékosan kidolgozott üzenetet hagyni az utókornak?
A világon azonban nem a kőkorongok az egyetlen rejtélyes felfedezések, amik idegen lényekre utalnak, hiszen a Föld számos pontján kerültek már elő olyan koponyák, amelyek merőben eltértek az emberi fejformától. Az ősi népek közül több is tett említést olyan nagy háborúkról, amiket az emberek egy furcsa néppel vívtak. Az indiánok például Észak-Amerikában harcoltak egy ilyen idegen fajjal, amelynek kannibál tagjainak egyedi vörös haja, és nagy termete volt. A Bibliában úgy utalnak rájuk, mint a nefilimek.
Ha nefilimekről esik szó, akkor legtöbben azokra a fél angyal, fél ember lényekre gondolunk, akik egy angyal és emberi nő kapcsolatából született, ám a paleoasztronautika hívei szerint a Bibliában leírt történet valójában arról szól, hogy egy idegen faj érkezett a Földre, ahol megtermékenyítették a földi asszonyokat, és ebből születtek meg a hibridek.
A paleoasztronautika alapja az, hogy az emberi történelem során egy földönkívüli faj jelent meg a bolygónkon. A legtöbb tudós azonban nem hiszi el ezt a feltevést, pedig tény, hogy a világon egyre több olyan lelet, építészeti remekmű, rajz, maradványok kerülnek elő, amelyek azt bizonyítják, hogy a paleoasztronautika hitben van némi igazság.
Ezt bizonyítja a Peru nyugati partján fekvő Paracas területén tett felfedezés is. A sivatagos félszigeten 1928-ban járt egy perui archeológus, Julio Tello, aki felfedezte a nagyméretű, nyújtott koponyákat egy kriptában.
A temető feltárása során 300, nagyjából 3000 éves koponya került elő a föld alól. A maradványok már 1928-ban is sok kérdést felvetettek annak ellenére, hogy tudjuk, hogy az őskorban és az ókorban az emberek számos praktikát bevetettek, hogy deformálják a koponyájukat valamilyen vallási, vagy egyéb hiedelem, státusz szimbólum miatt.
Ezt tették például az inkák, egyiptomiak, sumérok, de a maják is. A különbség azonban az, hogy a nyújtott koponyák esetében nincs jele annak, hogy mesterségesen idézték volna elő a formát, tehát ezt a magyarázatot elvetették a tudósok.
A Peruban talált koponyák tömege 60 százalékkal, a térfogata pedig 25 százalékkal nagyobb, mint az emberi koponyáé, ráadásul ezek egy falcsonttal rendelkeznek, pedig az emlősök általában kettővel szoktak. További cáfolat, hogy a mesterséges koponyanyújtás csak deformálja a koponyát, és nem változtatja meg a térfogatot.
A rejtéllyel sokáig senki sem foglalkozott, ám nemrég a Paracas Történelmi Múzeum igazgatója és tulajdonosa engedélyezte, hogy a 35 koponya közül öt alapján újra meg lehet vizsgálni a koponyákból szerzett mintákat, a hajszálakat, fogakat, bőrmaradványokat.
Az új kutatást egy genetikus végezte el, akinek nem volt tudomása arról, hogy valójában mit vizsgál. A tudós eredményeit Brien Foerster tette közzé. Ebből kiderült, hogy a koponyákból nyert DNS egyik ismert fajéval sem egyezik meg.
A feltevések szerint a koponyák olyan új emberszerű élőlényhez tartózhattak, amely nem hasonlít a Neandervölgyi, a Gyenyiszovai emberre, és a Homo Sapienstől is távol áll. A genetikus azt is leírta, hogy a leletek annyira különböztek az ősi emberektől, hogy biztos nem tudtak kereszteződni.
A koponyák vizsgálata ennyivel nem ért véget, mert a továbbiakban azt tervezik, hogy az újabb vizsgálatok eredményeit összevetik az eddigiekkel. Brian Foerster elmondta, hogy az ő kutatásai is azt bizonyítják, hogy a koponyák nem embertől származnak, hanem valami mástól, esetleg egy emberi és idegen DNS keverékéből születhettek.
Foerster megemlítette a Peruban talált megnyúlt koponyával rendelkező csecsemő és magzat maradványait is, amiket több antropológus is megvizsgált, majd mindegyikük arra jutott, hogy a maradványok nem lehetnek emberiek, és a leletek több vizsgálatot követelnek.
A rejtélyes csillaggyermek koponya is azt bizonyítja, hogy az idegenek köztünk jártak, vagy járnak, mert ennél a maradványnál arra jutottak a szakemberek, hogy egy ember és egy földönkívüli keveredéséből születhetett. A koponya rendellenességei még a laikusok figyelmét is felkeltette.
Az 5 éves korában elhunyt csillaggyermek koponyája azért furcsa, mert egy ugyanennyi idős embergyermek koponyája 1200 köbcentiméter, míg az idegené 1600 köbcentiméter. A csillaggyermek koponyájáról hiányzik a homloküreg, a szemek olyan közel vannak egymáshoz, hogy szinte összeérnek, a szemideg feljebb helyezkedik el, a koponyaalapi rész sima, a rágóizmok helye igen kicsi, a nyaki rész pedig kisebb.
A titokzatos koponyát egy mexikói házaspár fedezte fel 1930-ban, amikor a mexikói Chihuaha városától 160 kilométerre, egy bányában jártak. A felfedezést még különösebbé tette, hogy egy emberi csontvázat is találtak a gyermek maradványok mellett.
A lelet 1999-ben került egy amerikai író és kutató kezébe. Lloyd Pye büszkén felvállalja, hogy hisz a Földön kívüli életben, ezért örömmel megvizsgálta meg a furcsa koponyát. A munkában egyedül maradt, mert a társai nem akartak részt venni a vizsgálatban.
A kutató később meglepő eredménnyel állt elő, ugyanis a 900 éves lelet DNS vizsgálata azt bizonyította be, hogy a gyermek anyja ember volt, az apát azonban nem sikerült beazonosítani, pedig 11 labor és számtalan vizsgálat próbálkozott meg ezzel.
Természetesen mindig lesznek, akik elzárkóznak attól a feltételezéstől, hogy a világon több van, amennyit látunk belőle, ezért ők mindig megpróbálják megtalálni a legegyszerűbb magyarázatot a rejtélyekre. Ebben az esetben William Rodriguez, egy amerikai törvényszéki orvos próbálkozott. Ő azzal az elmélettel állt elő, hogy a csillaggyermek esetében egy ritka fejlődési rendellenesség okozta a koponya deformációját.
Sokak számára ez nem tűnt elfogadható teóriának, Pye pedig továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a gyermek földönkívüli apától származott. 2010-ben, majd 2011-ben és 2012-ben is elvégeztek a DNS teszteket a maradványokon, de az eredmény mindig ugyanaz lett, tehát egyetlen ismert fajhoz sem tartózik a koponya.
Máltán is találtak rejtélyes koponyákat a kutatók, mégpedig 1920-ban egy földalatti temetőben. A 7000 koponya vizsgálati eredményeit a National Geographic-ban publikálták. Ebből kiderült, hogy Máltán egy olyan faj élhetett, amelyek megnyúlt koponyával rendelkeztek, a testalkatúak kisebb volt, mint az átlagos, és valamilyen rokonságban állhattak az egyiptomi emberekkel.
A dolog igazi érdekessége az, hogy miután megjelent a cikk, a Máltán talált koponyák rejtélyesen eltűntek, és csak a közelmúltban kerültek elő újra. Jelenleg csak felületesen vizsgálták meg őket, a DNS teszt pedig még várat magára.
Ennek ellenére az ortodox történészek és az antropológusok nem hajlandók elfogadni azt a magyarázatot, hogy a koponyák esetleg egy földönkívüli fajhoz tartóznának. Ők makacsul kitartanak amellett, hogy a vizsgálatok biztosan tévednek.
Az idegen civilizációkkal kapcsolatban tehát még mindig sokan szeretnék homokba dugni a fejüket, a tudósok társadalma pedig inkább széthúz, mint összefogna, hogy megoldják a rejtélyeket, amelyekből egyre több lát napvilágot. – írja a noiportal.hu
Forrás: hir.ma
