NAV BŰNÜGYI Hírek
Klasszikus tettenérés
A NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói három férfival szemben kezdeményeztek büntetőeljárást. Az elkövetőktől több mint 33 millió forint értékben foglaltak le adózás alól elvont jövedéki terméket.
NAV-nál a Yuoto készlet is
Újabb illegális, elektronikus cigarettakészlettel „gyarapodott” a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnjelraktára. Magyarországon tiltott, Yuoto néven ismert, több ezer ízesített elektronikus cigarettát találtak egy debreceni lakásban.
Saját zsebre dolgozott az ügyvezető
Egy adóellenőrzésnél derült fény az ügyvezető trükkjére, amivel összesen több mint 650 millió forintos kárt okozott a cégének és a magyar költségvetésnek. A vizsgálatban feltárt beszállítói lánc, a rokoni kapcsolatokkal átszőtt cégháló, valamint a többszörösére emelt árak egyaránt arra utaltak, hogy a kialakított rendszer célja az adófizetés csökkentése és pénz kivonása volt az üzletből. Végül a vezető tisztségviselőt menesztették, a cég pedig befizette a kirótt összeget.
Mr. X
Egy platós tehergépjármű ellenőrzése Budapesten nem mindennapi fordulatot hozott: a sofőr által bemutatott okmányok és a valós adatai teljesen eltértek egymástól, de a férfi sztorija sem volt hétköznapi.
A NAV folytatja a nyomozást nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt a MET-nél
Menekülés a garázsból
A járőrautó láttán megpróbált elmenekülni egy Bács-Kiskun vármegyei férfi. Nagy mennyiségű cigarettát és kábítószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a garázsában.
NAV VÁM- ÉS JÖVEDÉKI HÍREK
Penge és füst
Hamis borotvapengék és török cigaretta lapult egy román kamion rakománya között. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei, a nagylaki határátkelőhely közelében állították meg a teherautót.
Édes hazugság
„Csokit viszek a gyerekeimnek” – ezzel próbálta elkerülni autója átvizsgálását egy sofőr, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei megállították. A történet azonban gyorsan megbukott: édesség helyett közel 200 kilogramm vágott dohány lapult a járműben.
Kölykök
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni.
Csúnya matek
Rosszul számolt egy bolgár férfi, aki 630 doboz csempészcigaretta miatt bukta a házi tuninggal megspékelt kocsiját – nem egészen úgy sült el, ahogy tervezte.
Üveg helyett 8 400 doboz cigivel táblázták ki az ajtókat
Üveg helyett cigarettával táblázták ki azokat az ajtókat, amelyek egy Ford Transit kisteherautóban érkeztek a röszkei határhoz. A szerb sofőr árunyilatkozata szerint csupán nyílászárókat szállított a gépkocsi.
„Vésztartalék”
Elképesztő mennyiségű jövedéki termékre (cigaretta és alkohol) bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság adóellenőreinek kockázatelemzése alapján.
A neten hirdette, a NAV elvitte
VapSolo és más hasonló illegális elektronikus cigarettát Magyarországon nem lehet forgalmazni: ezek a termékek nem árusíthatók sem online, sem üzletekben. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ezúttal egy újabb közösségi portálon hirdetett Vape-kereskedelem végére tett pontot.
Autónyi baj
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M3-as sztráda Ecsedi pihenőjénél ellenőriztek egy gépkocsit, amelyben három utas tartózkodott – de rövid idő alatt kiderült, hogy egy autónyi a baj.
NAV ADÓIGAZGATÁSI / KÖZIGAZGATÁSI HÍREK
Nem adta le fegyvereit, intézkedtek a hatóságok
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtói foglalták le egy idős férfi vadászfegyvereit. A férfi fegyvertartási engedélyét visszavonták, ilyenkor a fegyverek és lőszerek további birtoklása már jogszabályellenes. Az intézkedésben a rendőrség is segítette a NAV munkatársait.
Használja ki az automatikus részletfizetést; a NAV kisfilmje segít
Érdemes kihasználni a NAV automatikus részletfizetési kedvezményét, amely a magánszemélyeknek évente egyszer biztosít 12 havi, pótlékmentes könnyítést kétmillió forintig. A NAV ma tette közzé a rövid videóját, amely megkönnyíti az – egyébként is gyors, kényelmes, akár mobiltelefonon történő – ügyintézést.
Március elejéig használható a Webes Ügysegéd az egyéni vállalkozók bejelentéseire
Február közepén élesedett a Vállalkozói Ügysegéd, amely a NAV Ügyfélportál (ÜPO) részeként az egyéni vállalkozók bejelentéseinek kezelésére szolgál, és ezeknél az ügyintézéseknél átveszi a Webes Ügysegéd szerepét. Március 1-ig a régi felület, a Webes Ügysegéd is használható, de ott ezután már nem lehet ilyen bejelentést indítani.
Vágujhelyi Ferenc: a kockázatelemzés és mesterséges intelligencia támogatta kiválasztásra épülnek a 2026-os ellenőrzések
Budapest, 2026. február 20., péntek (MTI) – A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2026-ban tovább növeli a kockázatelemzésen alapuló, célzott ellenőrzések arányát. A csalárd adózók gyors kiszűrését mesterséges intelligencia alapú elemzési modellek is segítik – tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke az MTI-t a hivatal most publikált 2026-os ellenőrzési terve kapcsán.
Mától elérhető a Vállalkozói Ügysegéd
Február 19-től, a sikeres tesztidőszak után már mindenki számára elérhető az egyéni vállalkozók új elektronikus bejelentőfelülete, a Vállalkozói Ügysegéd. A NAV Ügyfélportálján (ÜPO) keresztül elérhető felület a Webes Ügysegédet váltja fel. A NAV segít az átállásban, egyrészt a két rendszer március 1-ig párhuzamosan működik, másrészt mától – a tájékoztatók mellett – elérhető az új ügysegédet bemutató kisfilm is.
Rugalmasabb költségelszámolás a gépjárműhasználatban
Január 1-jétől kedvező irányba változtak a gépjárműhasználattal kapcsolatos költségelszámolás szabályai. A változás a több gépjárművet használó magánszemélyek és egyéni vállalkozók számára jelent könnyítést. Az új rendelkezések nagyobb rugalmasságot biztosítanak, és jobban igazodnak a megváltozott közlekedési és járműhasználati szokásokhoz.
Forrás és minden más, ami érdekelhet téged, itt!
Köszönet és tisztelet illeti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közigazgatási területen dolgozó munkatársait, akik a jogszabályok értelmezésével, tájékoztatások kiadásával és az adminisztratív folyamatok működtetésével biztosítják az állampolgárok számára az egyértelmű, kiszámítható szabályozási környezetet. Elismerés illeti az államigazgatási feladatokat ellátó adó- és pénzügyőr szakembereket is, akik a gazdasági folyamatok törvényességét, a közteherviselés rendjét és a költségvetési érdekek védelmét szolgálják mindennapi munkájukkal. Külön köszönet és tisztelet illeti a NAV bűnügyi, informatikai és telekommunikációs területen dolgozó szakembereit, akik a gazdasági visszaélések, költségvetési bűncselekmények és a digitális térben elkövetett jogsértések feltárásával hozzájárulnak a jogrend és az igazság érvényesüléséhez, valamint a közbizalom fenntartásához – Hirmagazin.eu
Köszönet és tisztelet illeti mindazokat – a NAV szakembereket, pénzügyőröket, adóhatósági munkatársakat, ügyészeket, bírókat –, akik nap mint nap áldozatos munkájukkal a pénzügyi és gazdasági biztonság védelméért dolgoznak, fellépnek a jogsértésekkel szemben, hozzájárulnak a közteherviselés rendjének fenntartásához és elősegítik az igazság érvényesülését.” – Hirmagazin.eu


