9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek

Fokozott vadveszély az utakon

Július végén kezdődik és egészen augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, ilyenkor pedig fokozottabb az állatok felbukkanása a közutakon, és akár bármiféle veszélyérzet nélkül kirohanhatnak az úttestre – hívja fel a figyelmet a rendőrség.

rendőrség honlapján arra hívják fel a figyelmet, hogy az őzek párzási időszakának július végi kezdetével fokozottabban bukkanhatnak fel az utakon ezek a vadak – egészen augusztus közepéig, ameddig a párzási időszak tart.

Nyúllal, őzzel és más vaddal bármikor találkozhatunk a közutakon, de az őzet ábrázoló veszélyt jelző táblák hatálya alatt fokozottan is számolni kell ennek kockázatával.

Bár az őzelütések legnagyobb részében a vad sérül meg, és anyagi kár keletkezik a gépkocsiban, akár személyi sérüléssel vagy halálesettel is végződhet egy-egy ilyen incidens, hiszen az elütött vad a szélvédőt áttörve nagy erővel csapódhat az utastérbe. Emellett tragédiát okozhat az is, ha a balesetet elkerülni szándékozó sofőr félrerántja a kormányt és vagy letér az útról, vagy pedig összeütközik a szemből érkező járművel.

 

A vadbalesetek megelőzésére a legjobb módszer a figyelem, a fokozott óvatosság, valamint a sebesség csökkentése, és mivel a motorral közlekedők az autósokhoz képest jóval védtelenebbek, így az ő részükről fokozottabban indokolt a lassabb és óvatosabb közlekedés a vadveszélyes útszakaszokon.

 

Előfordulhat az is, hogy az autópályákon vagy közvetlenül ezek mellett vadállatokat látnak az ott közlekedők. Ilyen esetben a lassító fékezés még akkor is szükséges, ha nem tapasztalnak közvetlen veszélyt, már csak azért is, mert a kerítéstől a vadak nem tudnak visszatérni a szabadba, és pánikszerűen a gépjárművek közé szaladhatnak.

 

A járműre rögzíthető vadriasztó sípok is hasznosak lehetnek a vadelütések elkerülésére.

 

Forrás: eloben.hu

Kép:  Massimo Catarinella, Martin Falbisoner

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem