4.2 C
Budapest
2023. december. 2. szombat

Fokozódó csapadékhiány

Dátum:

Megosztás:

Június általában a legmagasabb csapadékösszegű hónapunk, ami eddig igencsak száraz, és a következő 6-8 nap során sem várható kiadós, áztató eső.

A talaj egyre jobban kiszárad, már nemcsak a felszín közeli, hanem a mélyebb rétegek is. A kórokozók elleni védekezésben és az érésben levő gyümölcsök számára jól jön a száraz idő, a szántóföldi növényeinknek viszont óriási szüksége lenne a csapadékra.

 

A múlt héten csütörtöktől kissé nőtt a csapadékhajlam, és többfelé alakultak ki záporok, zivatarok.

A szombatról vasárnapra virradó éjszaka pedig egy átvonuló hidegfront okozott az ország jelentős részén 1-5 mm közötti csapadékot, ennél több csak kevés helyen esett, viszont a Dunántúlon helyenként még ennyi sem.

Vasárnap és hétfőn keleten még előfordult kisebb eső, zápor, de mennyisége 2 mm alatt maradt. Keddtől már országszerte száraz, egyre melegebb idő köszöntött be.

A múlt csütörtök óta lehullott csapadék összege többnyire 5 mm alatt maradt az országban, de a Duna-Tisza közén és kisebb foltokban a Tiszántúlon és az Őrségben egy-egy intenzívebb zápor által érintett foltban több is leesett, helyenként 20-40 mm is.

A 30 napos csapadékösszegek az ország középső és nyugati vidékein kissé meghaladják az átlagot, azonban nagy területen 30-50 mm-rel elmaradnak attól. A 90 napos csapadékösszeg szinte országszerte átlag alatti értékeket mutat, délen 70-90 mm-es hiányok is előfordulnak.

Az elmúlt napok 5 mm alatti csapadéka sokfelé a talajt el sem érte (felfogta a növényzet), másfelé is csak a felszín nedvesedett át kissé, mely a meleg, szeles időben hamar felszáradt.

Így a talaj felső fél méteres rétege a múlt hét közepe óta tovább veszített nedvességtartalmából, egyre nagyobb területen süllyed a kritikus 40%-os érték alá.

A fél méternél mélyebb talajrétegekben viszont jellemzően még 70-90% közötti a nedvességtartalom a növények által hasznosítható mennyiség arányában.

A hőmérséklet az ilyenkor megszokott értékek körül alakult, csak a vasárnap reggelre átvonult hidegfront után estek vissza a maximum értékek 4-5 fokkal, 25 fok alá.

Hétfő és kedd reggelre erősen lehűlt a levegő: hétfőn az Északi-középhegység északi oldalán és a Duna-Tisza közén kisebb foltokban 5 fok alatti értékek is előfordultak, kedden pedig nagyobb területen volt 10 fok alatt a minimum. Aztán keddtől intenzív melegedés kezdődött, a hőmérséklet már 30 fok közelében tetőzött.

Az előttünk álló 6-8 nap során jellemzően száraz, napos, kánikulai melegre van kilátás.

Szombattól itt-ott előfordulhatnak záporok, zivatarok, főleg hétfőn, de a csapadék területi átlagban nem ígérkezik számottevőnek (5 mm alatt marad), csak kisebb foltokban enyhülhet a csapadékhiány. A talaj így tovább szárad, a felső 50 cm-es réteg nedvességtartalma gyakorlatilag országszerte a kritikus 40% alá csökken majd.

Az esetleges öntözéssel úgy kell számolni, hogy komolyabb esőre a jövő hét végéig sincs kilátás, bár csapadék szempontjából a hét második fele még nagyon bizonytalan.

 

Napközben többfelé megélénkül a szél, hétfőtől pedig már erős lökések is előfordulhatnak, elsősorban a Dunántúlon.

A legmelegebb órák hőmérséklete 30 és 35 fok között alakul majd. Szerdától érkezhet pár fokkal kevésbé meleg levegő hazánkba. A meleg időben a kukoricára számított hőösszeg is gyorsan növekszik majd, a jövő hét közepére az ország nagy részén eléri a 450-500 foknapot.

A levegő páratartalmára napközben 40% alatti értékek lesznek jellemzők.

A száraz, meleg levegőben légköri aszály várható a jövő hét közepéig, egyes növények levele ilyenkor átmenetileg meghervadhat. Június második felében jár legmagasabban fölöttünk a Nap, ezért ilyenkor felhőtlen vagy gyengén felhős meleg napokon igen erős UV sugárzás éri a felszínt, ami a növényeknél a levelek és a termés perzselődéséhez, napégéshez vezethet, de a szabadban tartott állatokra is jobban oda kell figyelni.

Forrás:
magyarmezogazdasag.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Újabb vonalon vezeti be a MÁV a meghökkentő közlekedési rendet

Csak akkor áll meg a vonat, ha van le- vagy felszálló utas. A Tatabánya-Oroszlány vonalon is bevezeti vasúttársaság a...

Átadták a díjakat: Ők az idei Prima Primissimák! .. Gratulálunk a kimagasló szellemi-, művészeti-, tudományos- és sporttevékenységhez!

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány...

A hétvége időjárási előrejelzése: lesz havazás, lehűlés, napsütés, melegedés, .. szóval lesz minden, a frontérzékenyek szenvedni fognak..

Szombaton még lesz mindenféle csapadék, vasárnap már sok napsütés. Az Időkép előrejelzése szerint nyugat felől újra elkezd esni egyre több helyen...

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön, vizsgálják a körülményeket – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a...