14.1 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárFokozódik a dráma, Fekete Dávid napokon belül bíróság elé állhat

Fokozódik a dráma, Fekete Dávid napokon belül bíróság elé állhat

Napokon belül sor kerül az első bírósági tárgyalásra a több 100 milliós csalás miatt jelenleg börtönben ülő énekes és felesége bontóperében.

Fekete Dávid felesége, Regina 2021 májusában kérvényezte a válást az­után, hogy az ikergyermekei édesapját őrizetbe vették több mint 100 milliós csalás, közokirat-hamisítás és tizenegy rendbeli vagyon elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. 

A válóper nem csak érzelmileg fontos Reginának. Számára létkérdés, hogy a bíróság előtt is bebizonyítsa, hogy nincs és soha nem is volt köze Fekete Dávid pénzügyeihez. A celeb ugyanis még a házasságuk alatt alapított a felesége nevére egy céget, amire 73 milliós kölcsönt vett fel Regina tudta nélkül.

A fiatalasszony az énekes becsődölt üzletei miatt egyedül maradt a három gyermekével (az első gyermek Regina előző kapcsolatából, Dáviddal pedig ikreik születtek), őt jelenleg a szülei és a volt párja segítik a hétköznapokban.

„Ebben a jogi procedúrában is nagy erőt kapok Márktól, mindenben támogat, hihetetlen szeretettel vesz körül bennünket. Azt hiszem, ezt az érzést még soha nem éreztem, amit most. (…) A zajló büntetőügy kimenetelétől függetlenül az ügyvédemmel, dr. Pikali Petrával együtt arra törekszünk, hogy a továbbiakban Dávid ugyanúgy részese lehessen a gyermekei életének, mint ahogy eddig is, mert egyébként kiváló apa, imádja a gyermekeinket. Márknak is van már egy kislánya az előző kapcsolatából, így amikor ő is velünk van, akkor egy szép nagy család vagyunk” – nyilatkozta korábban a reflektoronline.hu-nak Regina.

A Bors információi szerint az első válóperes tárgyalásra napokon belül sor kerülhet, egy úgynevezett személyes meghallgatás lesz, ami akkor is eredményes, ha az alperes, vagyis Fekete Dávid nem lenne jelen a bíróságon. A férfinak természetesen lehetősége lesz arra, hogy nyilatkozzon a bíró előtt, ezt megteheti élő videóbejelentkezés keretein belül, de akár kérvényezheti a személyes jelenlétet is, amit, ha engedélyeznek neki, közel egy év után ismét friss levegőt szívhat.

Az átmeneti szabadság azonban nem ok a fellélegzésre, hiszen a bontópere végén elveszít mindent, ami az életében valaha boldoggá tette. Dávid ugyanis imádta a családját, az iker fiai voltak a mindenei. A gyerekeket azonban, ha elítélik, hosszú ideig nem láthatja. 

A lap kereste az ügyben Regina jogi képviselőjét, dr. Pikali Petrát, aki ugyan nem cáfolta, hogy hamarosan tárgyalás lesz, részleteket sajnos nem árulhatott el az ügyben.

Forrás, fotó: Ripost / Hirmagazin.eu

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem