21 C
Budapest
2023. június. 4. vasárnap

Fogyatékossága miatt lemondtak róla: új családot keres a szemek nélkül született baba

Dátum:

Megosztás:

Egy nagyon ritka genetikai betegség miatt Alexander K., vagy ahogy mindenki hívja: Szása, szemgolyók nélkül jött a világra még áprilisban az oroszországi Tomszk városában. Most új családot keres.

A kisfiúról már a terhesség ideje alatt megállapították, hogy nem lesz teljesen egészséges, ezért fiatal édesanyja – aki egyébként maga is egy árvaházban nőtt fel – lemondott gyermekéről, mert úgy érezte, nem lenne képes megfelelően gondoskodni a piciről. A kisfiú édesapjáról meg egész egyszerűen semmit sem tudni, olyannyira, hogy a születési anyakönyvi kivonatában az apa rubrikát üresen hagyták.

Szása így most egy olyan családra vár, akik örökbe fogadnák, de az állapota miatt erre nem valami jók az esélyei, ugyanis amikor meglátják, hogy nincsenek szemei, a legtöbben megrémülnek, vagy csak túl nagy kihívásnak ítélik a gyermek felnevelését. Pedig az adoptációs dokumentációban azt írják róla, hogy nyugodt, vidám baba, aki rögtön mosolyogni kezd, ha ismerős hangot hall.

Egyedüli problémája, hogy nincsenek szemei, ezen kívül teljesen egészséges, ami azért is egy nagy csoda, mert a világon összesen eddig három baba született szemek nélkül, de a másik két gyereknek más komoly problémáik is voltak, míg Szása teljesen normálisan fejlődik. Félő azonban, hogy nehezen talál majd új családot, így ha ez Oroszországban nem sikerül, megpróbálkoznak majd külföldi nevelőszülőkkel is.

via:24.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Hazánkba is megérkeztek a Pokol Angyalai (Hell’s Angels) motorosklub tagjai

Az Egyesült Államok a társaságot bűnözők bandájaként tartja számon. A világ minden tájáról jönnek a tagok, akik hazánktól...

Videón az M1-esen át menekülő őz, amely egy tatabányai kertben talált menedéket

Őzet találtak egy családi ház kertjében Tatabányán pénteken. Az állat kilométerekről, az M1-es autópályán át kóborolhatott el idáig. Az M1-es...

Sorsfordító kijelentést tett Volodimir Zelenszkij

Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte az ukrán...

Itt vannak az új hulladékgazdálkodási rendszer díjai

Megismerhetők azok a díjak, amelyeket alkalmazni kell az energiaügyi miniszter rendelete alapján a július 1-jétől hatályos hulladékgazdálkodási rendszerben. A...