17 C
Budapest
2022. október. 6. csütörtök

Fogkrémmel kente be a kezét, majd bekötötte gézzel! De kár, hogy ezt nem ismertük eddig!

Dátum:

Megosztás:

A fogkrém fogmosáshoz kell, hogy elejét vegyük a szuvasodásnak, rossz leheletnek. A legtöbb ember ennyit tud a fogkrémről, pedig számos rejtett szuper tulajdonsággal is rendelkezik ez a készítmény. Most nézzük, hogy mit tud még a fogkrém a fogazat tisztításán kívül. Ígérjük, meg fogsz lepődni!

1. Eltünteti a sebhelyeket, horzsolások, zúzódások nyomait

Hihetetlennek tűnik, de valóban így van, mivel a fluorid kifehéríti a bőrt, így a sebhelyek, hegek kevésbé fognak látszani. Csak kenjünk be estére, kössük át gézzel, és reggelre halványabb lesz a bőrszín, de a véraláfutások is gyorsan felszívódnak.

2. Folttisztító

Ha folt került a szőnyegre, ne essünk kétségbe, kapjuk elő a fogkrémet, egy rossz fogkefét nedvesítsük be, tegyünk rá kevés fogkrémet, és súroljuk meg a foltot, majd a végén egy nedves ronggyal dörzsöljük át a felületet.

3. Hajfesték foltok

Elég kellemetlen tud lenni, ha hajfestés után a nyakunkon, homlokunkon festékfoltok maradnak. Ne ijedjünk meg, hanem vegyük elő a fogkrémet, és a festést követően egyszerűen dörzsöljük le a bőrünkről a színezéket. Csodás módszer!

4. Erősítik a körmöket

Ha gyakran töredezik a körmünk, egy kevés fogkrémmel kenjük be, hagyjuk 10 percig rajta, utána súroljuk meg és mossuk le. Amellett, hogy fényesebbek lesznek, még erősebbekké is válnak. Érdemes kipróbálni.

5. Eltávolítja a falrajzokat

Akiknek vannak kis gyerekei, azok tudják, hogy a falak nem ússzák meg ceruza, vagy zsírkréta rajzok nélkül. Egy nedves rongydarabra tegyünk rá egy kevés vizet és fogkrémet, és egyszerűen súroljuk le a falakról a firkálmányokat.

Szerző: tudasfaja.com

Forrás, fotó: tudásfája / Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Bruce Willis connections: A közel 500 db filmből vélhetően lesz pár film, amit még soha nem láttál – videó (3.)

Minden nap este 7-kor felteszünk egy filmet, és hétvégén 2-2 db-ot! Akkor nézed meg, amikor kedved tartja! Jó...

Fogamzásgátló tablettákról röviden

A napokban egy kétgyermekes barátnőm hozzám fordult segítségért, mivel ismét szeretne visszatérni a fogamzásgátló szedéséhez. Sok-sok év után bizonytalan...

Elnöki pozíciót dédelget a mélykeresztény Tóth Gabi?

Az Idea Intézet felmérést végzett Tóth Gabiról. A kutatásban lényegében arra voltak kíváncsiak, hogy miért éreznek oly sokan ellenszenved...

71 évesen fürdőruhában pózol Cicciolina – Fotó

Staller Ilona előszeretettel oszt meg pikáns fotókat közösségi oldalán. Nem csoda, hiszen Cicciolina a hetvenen túl is bombasztikus...