Hirmagazin
Image default
Belföldi hírek

Fizetésemelés 90 ezer dolgozónak, ők azok! Osztd meg!

Több mint 90 ezer egészségügyi dolgozó a napokban kapja kézhez a novemberben megemelt bérét – közölte az egészségügyért felelős államtitkár mai sajtótájékoztatóján.

Ónodi-Szűcs Zoltán emlékeztetett arra, hogy ez a – többlépcsős – béremelés az érdekképviseletekkel korábban indult sztrájktárgyalás eredményeként született egy évvel ezelőtt.

Tavaly novemberben a szakdolgozók bére átlagosan 26,5 százalékkal emelkedett, míg az orvosoké bruttó 107 ezer forinttal lett magasabb. A béremelés második ütemében, idén november 1-jével a szakdolgozók 12 százalékkal kaptak magasabb bért, a szakorvosok fizetése pedig bruttó 100 ezer forinttal nőtt. Továbbá a rezidensek is bruttó 50 ezer forintos bérnövekménnyel számolhattak – ismertette.

Az államtitkár kiemelte, az orvosoknál a bértömeg 40 százaléka valamilyen pótlék vagy túlmunkadíj, és mivel azokat az alapbérből számítják, szinténb emelkedni fognak.

Példákat említve elmondta: egy három éve a pályán lévő szakorvos alapbére 454 820 forintra, egy két évtizede munkaviszonyban dolgozó szakorvosé pedig 510 ezer forintra fog emelkedni, egy nyugdíj előtt álló szakorvos bére pedig 538 ezer forint lesz.

A szakdolgozók esetében egy segédápoló bére 131 779 forint lesz, egy harminc éve a pályán lévő szakápoló bére 196 ezer forintra, míg egy csaknem két évtizede pályán lévő szakápoló, szakasszisztens alapbére 204 454 forintra nő, egy 15 éve a pályán lévő diplomás szakápoló vagy gyógytornász bére pedig 250 398 forintra emelkedik – ismertette az államtitkár.

„Ezek a számok jók, de van még mit tennünk a bérekkel” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, a kormány elsődleges célja a visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) átlagának elérése volt.

Ónodi-Szűcs Zoltán hangsúlyozta, a kormány 400 milliárd forintot fordított béremelésre eddig, és – a sztrájktárgyalásokra utalva – közölte: „ezen az úton tovább fogunk menni”.

Arra a felvetésre, hogy az érdekképviseletek még ebben az évben plusz egyhavi korrekciót kértek, az államtitkár azt válaszolta, folynak a tárgyalások.

A védőnők bérhelyzetével kapcsolatban – szintén kérdésre válaszolva – azt mondta, az ő helyzetüket jelenleg nem tudják bértáblában rendezni, hiszen eltérő működési formában dolgoznak. A védőnők bérhelyzetét akkor lehet érdemben orvosolni, ha egységes módszertan alapján, egységes bértábla alapján fog működni a rendszer – közölte.

Hozzátette: arra kaptak megbízást a kormánytól, hogy dolgozzák ki a védőnői ellátás új modelljét. Ez – mint mondta – meg is történt, most a tárgyalások következnek az érintettekkel.

Forrás: MTI

Képek: Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Menetrend változása ma reggeltől, munkálatok miatt..

Ádám Petra

Tömegmészárlás egy amerikai parkban: tinik haltak meg (18+)

Kovács Karolina

Óriási siker: a Variety magazin is méltatta a Hunyadit – képek, videó (18+)

Kovács Karolina