3.7 C
Budapest
2022. november. 30. szerda

Fizetés helyett kést rántott a taxisra

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

forrás: MTI

Fizetés helyett késsel akart a bevétel átadására kényszeríteni egy taxist egy 21 éves férfi csütörtökön Debrecenben, a rendőrök gyorsan elfogták – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Vajta Szilvia elmondta: az eddigi adatok szerint a debreceni férfi csütörtök délután a vasútállomás előtt beszállt egy taxiba, majd amikor a sofőr elvitte a megadott címre és a fuvar árát kérte, egy késsel a bevétel átadását követelte.

A taxisnak sikerült a kést kivennie támadója kezéből, közben azonban a kezén megsérült. A támadó ezután elszaladt a helyszínről. A taxis a gépkocsijával utánament, közben értesítette egy kollégáját, aki riasztotta a rendőrséget.

A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és személyleírás alapján a Külső Létai úton 15 percen belül elfogták a férfit – közölte Vajta Szilvia. A rendőrség rablás bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a férfi ellen – tette hozzá.

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Két miskolci rendőrt vert meg egy szlovák férfi: egyiküket páros lábbal rúgta fejbe

Egy szlovák férfi Miskolcon vert meg két rendőrt, akik egyikét páros lábbal rúgta fejbe. Szombat éjjel történt a bűncselekmény,...

Többszörösen törvényt sértett az a horgász, aki egy anyapontyot 300 ezer Ft-ért kínált eladásra!

A Nébih keddi közleménye kiemeli: a halat 300 ezer forintért kínálta feketén eladásra egy tiszanánai horgász, a tetemes...

Szőrnyű baleset Szabadegyházánál.., az idős sofőr a helyszínen elhunyt..

Borzalmas fotókon, ahogy átszúrta a kocsit a nyitott sorompó, esélye sem volt az idős sofőrnek Halálos kimenetelű közúti közlekedési...

Kitört a cukorhiány: Budapesten és vidéken is érdemes korán kelni, ha még vásárolnál

A budapesti és a vidéki üzleteket járva is az látszik, hogy lassan hiánycikknek számít a hatósági áras kristálycukor,...