Hirmagazin
Image default
Egészség - betegség

Figyelmeztetés minden szülőnek: azonnal mentőt kell hívni, ha ezt tapasztaljuk a gyereken!

Ha magas láza van egy kisgyermeknek, kába és nehezen ébreszthető, akkor azonnal orvoshoz kell vinni vagy mentőt kell hívni hozzá, mert felmerülhet a fertőző agyhártyagyulladás gyanúja – mondta az InfoRádiónak Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke.

Figyelmeztetés minden szülőnek: azonnal mentőt kell hívni, ha ezt tapasztaljuk a gyereken!

„Az influenza kezdeti tünetei nagyon hasonlítanak az agyhártyagyulladáséra, hisz mindkettő nagyon magas lázzal és fejfájással jár.

Ám két olyan tünet van, ami egyértelműen az agyhártyagyulladás gyanúja felé tereli a gondolatot, és aminek láttán azonnali orvosi ellátást kell kérni” – mondta az InfoRádiónak a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke.

Az egyik, ha a magas láz mellett úgynevezett idegrendszeri tünetek jelentkeznek: látászavar, beszédzavar, kábaság.

„Egy csecsemőnél is látszik, hogy egészen másként viselkedik, mint ahogy szokott: legtöbbször nehezen ébreszthető. Egy nagyobb gyermek is olyan, mintha nagyon erős nyugtatókat szedne, elkent a beszéde. Ez tehát az egyik tünet, ami az agyhártyagyulladást egyértelműen elkülöníti az úgynevezett banális magas lázzal járó, magától gyógyuló vírusfertőzésektől” – hívta fel a figyelmet Póta György.

„A másik tünet már teljesen egyértelműen agyhártyagyulladásra utal és ilyenkor már nagyon futni kell az orvoshoz:

ha test szerte bevérzések alakulnak ki, vagyis olyan kiütések, amelyek bevérzéshez hasonlóak. Ilyen tünet semmilyen influenzához vagy vírushoz nem társul, ez az agyhártyagyulladás jellemző tünete” – hangsúlyozta a gyermekorvos.

Azonnal orvost kell hívni már az első tünetek megjelenésénél is.

„Tudni kell, hogy a gennyes agyhártyagyulladás betegségben még a leggondosabb, időben adott kezelés mellett is sajnos 20-25 százalékos a halálozási arány. Az esély a gyógyulásra akkor van meg, ha már a legeslegelső tüneteknél speciális antibiotikumos kezelést tudunk adni” – húzta alá Póta György.

Ezért már az első tünetek jelentkezésekor azonnali orvosi segítség szükséges.

A legközelebbi orvosi ügyelethez kell fordulni, mentőt hívni, vagy ha az illető a környéken van, a budapesti László kórházba menni – mondta a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke.

 

Forrás : inforadio.hu

Kapcsolódó hírek

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 27-én az Ő névnapjukat és a március 27-én születettek születésnapját ünnepeljük! + Időjárási előrejelzés, orvosmeteorológia, polleninformáció… Legyen szép napotok!

Géza

Népegészségügyi központ: rohamosan terjed egy veszélyes betegség..

Géza

Észak-macedóniai diszkótűz: Javul az észak-macedóniai diszkótűzben megsérült és Magyarországra szállított sérültek állapota, közülük hárman várhatóan a héten hazatérhetnek – közölte az Észak-Pesti Centrumkórház.

Géza