Vasárnap kora délután jól látható előjel nélkül csaphat le egy hidegfront a Balatonra, helyenként viharos széllökésekkel – közölte a HungaroMet Zrt. siófoki obszervatóriumának vezetője szombaton az MTI-vel.

Horváth Ákos tájékoztatása szerint vasárnap 14 óra körül várható a gyorsan mozgó, éles hidegfront megérkezése a Balatonhoz. A front közeledtét csak gyengébb felhőképződés kíséri, előtte akár 35 Celsius fokig is emelkedhet a levegő hőmérséklete, a vízé 26 fok körül alakul, ezért várhatóan tele lesz fürdőzőkkel, hajózókkal a tó – tette hozzá.

Fotó: MG

A hidegfront hatásáról a meteorológus elmondta, a változó irányú szél gyorsan északnyugatira fordul, a legerősebb széllökések rövidesen 45-55 kilométer/óra sebességűek lesznek. Elsősorban a nyugati medencében viharos, 60-65 kilométer/óra erősségű széllökések is előfordulhatnak – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a fronttal számottevő csapadék nem várható, viszont gyorsan csökkenni fog a hőmérséklet.

Önmagában egy ilyen hidegfront nem számít rendkívüli időjárási eseménynek, azonban egy meleg nyári hétvégén érkezik, amikor nagyon sokan lesznek a vízben – közölte az obszervatórium vezetője, kérve a fürdőzőket, vízibiciklizőket, csónakázókat, hogy fokozottan figyeljék majd a viharjelzést.

Forrás

Hirmagazin.eu