14.1 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldFigyelemmel kíséri az ENSZ-főtitkár a Murszi-pert

Figyelemmel kíséri az ENSZ-főtitkár a Murszi-pert

2015 05 19 232339
2015. 05. 19. – 08:05 forrás: MTI

Súlyos aggodalmát fejezte ki Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár hétfőn a Mohamed Murszi volt egyiptomi elnökre és több mint száz hívére a hét végén kiszabott halálos ítéletek miatt.
„A főtitkár megjegyezte, hogy az ítélet ellen még fellebbezésnek van helye, s a pert továbbra is figyelemmel követi” – hangsúlyozta Farhan Haq, a főtitkár helyettes szóvivője. Haq kiemelte, hogy a világszervezet ellenzi a halálbüntetést.

A főtitkár – tette hozzá a szóvivő – „hangsúlyozta annak a fontosságát, hogy minden (egyiptomi) fél tegyen lépéseket a térség békéjének és stabilitásának előmozdítására, valamint a törvények tiszteletben tartására”.

Előzőleg, vasárnap az Európai Unió is annak a reményének adott hangot, hogy Murszi ítéletét a fellebbezési eljárásban „megváltoztatják” majd, valamint az Egyesült Államok is aggodalmát fejezte ki a szombaton kihirdetett ítélet miatt.

A Muzulmán Testvériség szervezet támogatásával hatalomra került volt egyiptomi elnök ellen azzal a váddal folytattak le eljárást, hogy „külföldi fegyveresek” segítségével kitört börtönéből a 2011-es egyiptomi felkelés első napjaiban.

Saabán es-Sámi bíró Murszi mellett 106 további, ugyanebben a perben halálra ítélt papírjait küldte az egyiptomi főmuftihoz, mert az ország előírásai szerint csak a legfőbb vallási méltóság véleményezése után véglegesítik a halálbüntetéseket. Az elítélteket bűnösnek találták a több börtönt is érintő fegyveres akció során elkövetett emberölésekben, több rendőr elrablásában, valamint a fegyházak fegyverraktárainak kifosztásában is.

Mohamed Murszi, a hivatalából a hadsereg által eltávolított volt egyiptomi államfő rácsok mögött perének tárgyalásán egy kairói bíróság tárgyalótermében. (MTI/AP/Ahmed Omar)

Elítélték az iszlamista exelnök mögött álló Muzulmán Testvériség szervezet vezetőjét, Mohamed Badíét, és a mozgalom egyik legismertebb támogatóját, az évtizedek óta katari száműzetésben élő iszlám hitszónokot, Júszuf el-Karadávit is.

A testvériség egyik fő támogatója, Recep Tayyip Erdogan török államfő elutasította a döntést, egyben álszentséggel vádolta a Nyugatot, amely „tétlenül figyeli az Egyiptomban egymás után hozott halálos ítéleteket”.

Néhány órával a szombati tárgyalás után három bíróval végeztek fegyveresek a Sínai-félsziget északi részén, el-Arís városában. Sajtójelentések szerint a támadók golyózáport zúdítottak a bírókat szállító mikrobuszra, amelynek sofőrje is a helyszínen életét vesztette.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem