Hirmagazin
Image default
Külföld

Figyelem! 26 magyar embert kell kimenekíteni a háborús övezetből, Kabulból.. Megszólalt a külügy!

A kint ragadt magyarokat egy katonai szövetséges juttathatja haza.

A Külügyminisztérium vasárnap azt közölte, hogy nem tartózkodik magyar állampolgár Afganisztánban, a mai nap folyamán azonban kiderült, hogy 26 honfitársunk jelenleg is Kabulban várja, hogy elhagyhassa az országot.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium nyilatkozatot adott ki a kint rekedtek hazajuttatásával kapcsolatban, melyből kiderült, hogy folyamatosan tartják a kapcsolatot a magyar állampolgárokkal.

Még több külföldi hír

„Ahogy minden válsághelyzetben lenni szokott, a külföldön rekedt magyar állampolgárok jelentkezése folyamatos, az adatok napról napra változnak.

Ezt a jelenséget láttuk tavasszal is, amikor a koronavírus okozta válsághelyzetben kellett repatriálni magyar állampolgárokat a világ minden tájáról.

A 26 fős magyar csapat kihozataláról már megállapodtunk egy katonai szövetségesünkkel és folyamatosan nyomon követjük a folyamatot.

A 26 fő mellett, időközben további magyar állampolgárok is jelentkeztek a Külügyminisztériumnál. Velük is folyamatos a kapcsolattartás, számukat és kihozataluknak pontos részleteit biztonsági okokra való tekintettel nem hozhatjuk nyilvánosságra.”

blikk

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Összeesküvés készül Magyarország ellen – a tettesek és a célok is nyilvánosságra kerültek..

Géza

Nem voltak „háborús tervek” a kiszivárgott Signal chatben – Trump szóvivője is nyilatkozott a botrányról

Géza

Súlyos biztonsági incidens rázta meg az amerikai kormányzatot, miután egy titkos Signal csoportbeszélgetésbe véletlenül bekerült egy újságíró, aki így első kézből értesülhetett egy jemeni katonai csapás részleteiről. Az eset, amelyet a BBC is jelentett, komoly politikai vihart kavart, és felveti a nemzetbiztonsági protokollok megsértésének gyanúját.

Géza