Hirmagazin
Image default
Bulvár

„Fideszbérenc lettem” – Orbán Viktorral fotózkodott VV Zsolti

Ahogy arról az Index beszámolt, az Országgyűlés alakuló ülésén részt vett A ZshowTime című műsor házigazdája, Osváth Zsolt alias VV Zsolti is. (Egy DK-nál dolgozó ismerőse juttatta be a parlamentbe.) A vlogger az instáján osztotta meg a kormányfővel a közös fotót, amelyhez az alábbi kísérőszöveget írta:

„Fideszbérenc lettem. Muszáj helyezkedni srácok. Egyébként azt mondta: »Sok sikert magának«. És nyugi, nagyon illedelmes voltam, miniszterelnök úrnak szólítottam, magáztam is, szóval egy szavatok sem lehet!

Szerintetek jön a Kanapéra?”

VV Zsolti nem árulta el a portálnak, hogy miként került ilyen közel a hétfőn ötödjére is megválasztott kormányfőhöz, de megígérte, hogy a héten a Zshow Time nevű YouTube-csatornáján egy videóban elmeséli a találkozás részleteit.

Utóbbi bejelentés pedig azért meglepetés, mert az influencer a baloldal történelmi választási veresége után azt ígérte, többé nem fog politikával foglalkozni a videóiban.

Utána Gyurcsány Ferenccel is pózolt egyet, hiszen egy DK-nál dolgozó ismerőse juttatta be a parlamentbe.

Nyitóképen Orbán Viktor és VV Zsolti közös fényképe. Fotó: Képernyőfotó

mandiner nyomán

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Hogyan telik egy nap a sztárok életében?

Géza

Hollywood rejtett titkai, amelyekről még biztos nem hallottál..

Géza

A népszerű mulatós sztár, Kis Grófo az Instagram-oldalán osztotta meg, hogy hol lépett fel legutóbb. A rajongók hatalmas lelkesedéssel énekelték vele legütősebb slágereit – Insta-post..

Géza