13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldFerenc pápa tegnap kora estére már Pozsonyba érkezett: Az Európa keresztény gyökereihez...

Ferenc pápa tegnap kora estére már Pozsonyba érkezett: Az Európa keresztény gyökereihez való visszatérést sürgette..

Egységről és egymás iránti törődésről beszélt Pozsonyban a katolikus egyházfő.

Az ateizmus rabszolgaságával szemben a hit szabadságát hangsúlyozta Ferenc pápa és a visszatérést sürgette Európa keresztény gyökereihez a vasárnap megkezdődött szlovákiai látogatásán, a pozsonyi nunciatúrán tartott ökumenikus találkozón.

Még több külföldi hír

Ferenc pápa olasz nyelven elmondott beszédében emlékeztetett, hogy Szlovákiában a keresztény közösségek élete az ateista üldöztetések után indulhatott csak újra, amelyek megvonták vagy nehéz próbára tették a vallásgyakorlás szabadságát.

A hit szabaddá vált megélése azonban újabb problémákhoz vezetett – mondta az egyházfő, aki szerint az emberek szívesen felcserélték szabadságukat egy „kényelmesebb” rabszolgaságra, melyben „alávetik magukat annak, hogy mások döntsenek helyettük, kenyér és biztonság fejében”.

Ferenc pápa Ivan Elko evangélikus lelkész, a Szlovákiai Egyházak Ökumenikus Tanácsa köszöntő beszédére válaszolt.

A pápa úgy vélte, éppen Európa szívében kell feltenni a kérdést, hogy a keresztények az Evangélium igazságától várják-e a szabadságot, vagy inkább „komfortzónába” menekülnek, mely látszólag nyugodt életet biztosít számukra.

Még több külföldi hír

Az egyházfő azt kérdezte: hogyan térhet vissza Európa a keresztény gyökereihez, ha mi magunk is gyökértelenek vagyunk, hogyan álmodhatunk ideológiamentes Európáról, ha nincsen bátorságunk a Jézus kínálta szabadságot az egyéni érdekek elé helyezni. „Nehéz az Evangéliumtól átitatott Európát követelni anélkül, hogy a kontinensen egységesek lennénk, és törődnénk egymással” – mondta a pápa.

Ferenc pápa Budapestről utazott Pozsonyba, ahol a repülőtéren kisebb tömeg, többnyire fiatalok és gyermekes családok üdvözölték. Vasárnap este magántalálkozót tart a Jézus Társasága tagjaival.

  • Hétfőn a pápát Zuzana Caputová államfő fogadja, majd
  • a civil társadalom és a diplomáciai testület tagjaival találkozik.
  • A Szent Márton-székesegyházban a szlovákiai katolikus egyház tagjaival találkozik, később pedig a zsidó közösség képviselőivel.
  • Magánlátogatást tesz a pozsonyi Betlehem-központba,
  • találkozik Eduard Hegerrel kormányfővel és Boris Kollarral, a pozsonyi parlament elnökével,

Még több külföldi hír

Nyitókép: Andrew Medichini

infostart

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner