Hirmagazin
Image default
Külföld

Ferenc pápa is megszólalt a Hagia Szofia ügyében

Mélységes fájdalmát fejezte ki Ferenc pápa az isztambuli Hagia Sophia bazilika mecsetté nyilvánítása miatt vasárnap délben a Szent Péter téren mondott beszédében.

A katolikus egyházfő a tengernek szentelt napon, amelyet az olasz egyház július 12-én ünnepel, kijelentette, a tengerről szóló gondolatai Isztambulba vezetnek.

„A Hagia Sophiára gondolok mély fájdalommal”

– jelentette ki az egyházfő, aki ezután néhány másodperces csendet is tartott.

Ez volt az első állásfoglalás a pápa és a Vatikán részéről azután, hogy a török legfelsőbb közigazgatási bíróság pénteken a nemzetközi felszólítás ellenére semmisnek minősítette azt az 1934. november 24-ei török minisztertanácsi döntést, amely a Hagia Sophia egykori ortodox bazilika múzeummá alakításáról rendelkezett. Recep Tayyip Erdogan török elnök ezt követően elrendelte, hogy a világörökség részét képező isztambuli épületet ismét mecsetté alakítsák át.

Korábban Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka, az orosz ortodox egyházat vezető Kirill pátriárka, valamint a romániai, ciprusi, georgiai ortodox egyház vezetője is elítélte a török döntést.

Ferenc pápa 2014 novemberében látogatott el a Hagia Szophiába első és utolsó törökországi látogatásán. Ezt megelőzően az isztambuli úgynevezett Kék Mecsetet is felkereste, ahol a Nagymuftival közösen imádkozott

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Orbán Viktor péntek reggel: Magyarország nem lép háborúba senkivel .. Orbán Viktor békepárti politikája és annak nemzetközi megítélése – videók

Géza

A hawaii Nagy-szigeten a Kilauea vulkáni területen tavaly december 23. óta zajlik a lüktető vulkáni működés. Szerdán immár 15. alkalommal robbant felszínre a bazaltos magma, ez alkalommal 31 órán keresztül zajlott a kitörés – képek, videók

Géza

Az Amszterdam belvárosában történt késes támadásról a nemzetközi sajtó is beszámolt. A BBC jelentése szerint a támadás helyi idő szerint délután fél négy körül történt a Dam tér közelében, ahol öt ember megsérült (18+) ..

Géza